Hidrogénhajtású Shelby Cobra

2001.11.12. 15:00

 
   
   

A Cobra CSX annak bizonyítására született, hogy egy vérbeli sportautó is lehet tiszta üzemű. Az alapot a Carroll Shelby által készített Cobra jelentette, amelybe egy 8,7 literes V8-as motor került. Ez utóbbi színtiszta hidrogénnel működik, és egyelőre mintegy 180 lóerős. Az egység kifejlesztése Jim Heffel nevéhez fűződik, aki korábban a Bonneville tavi sebességi versenyeken való szereplései révén szerzett magának hírnevet. Heffel szerint az autóval eddig 172 km/h legnagyobb sebességet értek el, de elméletben elérhető vele a 240 km/h is. A fejlesztőcsapat jelenleg az autó teljesítményének megduplázásán dolgozik, és ha ez sikerül, akkor a cél a 200 mérföldes óránkénti sebesség (320 km/h) átlépése lesz. A CSX már túl van az első nyilvános szereplésen, a Michelin által szervezett Challenge Bibendum egyik sztárvendége volt. Ezen a versenyen az autók gyorsulása, úttartása, és fékezési tulajdonságai mellett az alacsony károsanyag-kibocsátást, a zajszintet és takarékosságot is pontozzák. Nem csoda, ha a nevezők legtöbbje kis fogyasztású dízelmotoros, hibridhajtású, vagy gázüzemű autó. Az idei versenyen több, mint 50 versenyző vett részt, az élen meglepetésre egy széria-kivitelű benzines Honda CR-V terepjáró végzett, míg a kisebb kategóriákban egy Honda Insight, és a GM EV1-es elektromos prototípusa vitte el a pálmát.