Minden idők egyik leggyorsabb Bentley limuzinja Detroitban mutatkozott be. A Bentley újdonsága a korábbi Arnage jelentős átalakításával született: átdolgozták a motort, a futóművet, merevebbé tették a karosszériát és számos biztonsági berendezéssel gazdagították az autó alapfelszereltségét. A legfontosabb változások az ősöreg, 6,75 literes V8-as motort érintették: az erőtlennek korábban sem nevezhető egység két turbófeltöltőt kapott, átalakították az égésteret, a szelepvezérlést, és megújult a motor vezérlőelektronikája is. A végeredmény meggyőző: a teljesítmény 450 lóerőre emelkedett, a nyomaték eléri a 875 Nm-t, és a kisebb tehetetlenségű feltöltőknek köszönhetően a motor reakcióideje is jelentősen csökkent. Az autó menetteljesítményei hajmeresztőek: a limuzin mindössze 5,5 másodperc alatt eléri a 100 km/h-t, végsebessége pedig 270 km/h. A többi változtatás is a biztonságos száguldozás képességét hivatott erősíteni: az Arnage T megerősített karosszériát, elektronikusan szabályozott sportfutóművet, ESP-t, belül pedig új, sportosabb üléseket, oldal- és függönylégzsákokat kapott. Az autó külsején kisebb változtatásokat hajtottak végre, ezek közül talán a lökhárítók átdolgozása a legfeltűnőbb.