Koenigsegg: a legsebesebb szériakocsi?

2002.03.14. 14:49

 
   
   

Bemutatták a svéd szupergép első sorozatpéldányát. Az autó szellemi atyja, Chrystian van Koenigsegg mindent beleadott, hogy lepipálja a Ferrarit és a Lamborghinit: az autó műszaki részleteinek kidolgozását Formula 1-es tapasztalatokkal rendelkező mérnökökre bízta, a forma kialakításához kibérelte a Volvo szélcsatornáját, a tesztelést pedig a világhírű svéd pályaversenyzőre, Rickard Rydellre bízta. Az első prototípust még 2000-ben Párizsban láthattuk, de a szériagyártás csak most kezdődik. Hogy az eddig viszonylag ismeretlen autómárkára felhívja a figyelmet, Koenigsegg úr úgy döntött, megkísérli egy új sebességi világrekord felállítását: ha minden a terv szerint halad, a CC 8S lehet a leggyorsabb sorozatgyártású utcai autó a világon. Ehhez mindene meg is van az autónak. A vezető háta mögött egy saját fejlesztésű 4,7 literes 32 szelepes feltöltős V8-ast helyeztek el, amely 655 lóerőt képes leadni, legnagyobb nyomatéka pedig 750 Nm.

 
   
   

A könnyű sportgép 3,5 másodperc alatt érheti el a 100 km/h sebességet, a végsebessége pedig 390 km/h körül alakul. Ezek után nem meglepő, hogy bár a CC 8S utcán is használható, gyakorlatilag változtatások nélkül alkalmas pályaversenyzésre: a futómű és a fékrendszer a Le Mansban induló versenyautókéhoz hasonló. A sorozatpéldányokra állítólag két év teljes garancia jár, a karosszéria épségét pedig tíz évig szavatolja a cég, de emellett a Koenigsegg saját, képzett szakemberekből álló S.O.S. brigáddal is rendelkezik, amely a tulajdonos hívására néhány órán belül a helyszínre ér, hogy megjavítsa a bonyolult felépítésű járművet.