Stikában megszüntették a rutinvizsgát

2011.12.08. 17:30

Örülhet, aki jövőre szerezne autójogosítványt, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium november végén kiadott rendelete szerint január 1-től megszűnik a rettegett rutinvizsga. De lesz még egyáltalán, aki ki tudja fizetni a tanfolyam árát, vagy ki tudja várni a hivatali átfutási időt?

Ha december végéig elkészül a minisztériumi rendelethez tartozó végrehajtási utasítás, az autóvezető-tanfolyamokra jelentkezőknek jövőre csak az oktatóval kell majd a pályagyakorlatokat végezniük. Ő dönthet arról, elsajátították-e már az autóvezetés minimális alapjait, mielőtt a forgalomban folytatnák a tanulást. A rutinvizsga eltörlésével párhuzamosan az eddigi hivatalos ötven percről hatvanra nyúlik a forgalmi vizsgák időtartama. Ebből a vizsgázó ötven percet tölt majd autóvezetéssel, előtte pedig például arról kérdezheti a morózus vizsgabiztos, mit kell ellenőrizni az autón indulás előtt, illetve milyen okmányokat kell magánál tartania az autóban. Így három korábbi vizsgatípus, a műszaki ismeretekre koncentráló biztonságos üzemeltetés, a járműkezelési, vagy más néven rutinvizsga, és a forgalmi vizsga olvad majd össze.

driversed1

Szántó István, a Csigavér autós és motoros iskola vezetője azt reméli, hogy a változás nyomán összességében egyszerűbbé és érezhetően gyorsabbá válhat az autójogosítvány megszerzése. A cégvezető annak ellenére nem számít a tanfolyami árak csökkenésére, hogy a piac túltelített. Évről évre kevesebben jelentkeznek járművezető tanfolyamokra, pedig az iskolák az erős konkurenciaharc miatt folyamatosan akciókat hirdetnek, óradíjaikat pedig az elmúlt évek jelentős üzemanyagár-emelkedése ellenére nem emelték.

A fővárosi iskolánál futó karácsonyi akció keretében átmenetileg csökkentett óradíjak miatt egy B kategóriás jogosítvány ára az összes vizsgadíjjal és járulékos költséggel együtt körülbelül 100 ezer forint. Ugyanez akció nélkül közel 120 ezerbe kerülne. Más autósiskolák oldalait böngészve kiderül, vannak, akik az elméleti oktatás díjából adnak engedményt, vagyis az átlagárak e két összeg közt szóródnak.

Hartman Ádám, a róla elnevezett autós és motoros iskola vezetője szerint fordulatot hozhat a kiegészítő A1 jogosítvány bevezetése. Munkatársaival évek óta tapasztalják, hogy a jelentkezők többsége nem a 125 köbcentiig érvényes jogosítvány, hanem a korlátozott, illetve a korlátlan A-s képzések iránt érdeklődik, ha az életkora, illetve korábban megszerzett, kisebb kategóriára érvényes motorjogosítványa ezt lehetővé teszi.

D SAK20031118038

A motorjogosítványok ára 80-90 ezertől indul, a kategóriaváltó képzések körülbelül 40 ezer forintba kerülnek. Aki eddig nem tette le a rutinvizsgát, most már várjon a jövő év elejéig, javasolja Hartman, aki hozzáteszi, egyelőre a tanfolyamszervezők sem tudják, mi lesz azokkal akik idén kezdték, és jövőre fejeznék be az autós tanfolyamot, már túl vannak a rutinvizsgán, de a forglami még hátra van. Lehetséges, hogy ilyen esetekben a tanulóvezető még a régi rendszer szerinti forgalmi vizsgán vesz majd részt.

A piacvezető Csigavér kurzusaira a 2009-es csúcsévben körülbelül tízezren iratkoztak be, amely magába foglalja az autós, motoros, illetve különböző haszonjármű jogosítvány-tanfolyamok résztvevőit is. Az utóbbi években minden iskolában csökkent az érdeklődés, így a Csigavérnél idén a hatezer főt sem éri majd el a jelentkezők száma.

A hivatalos statisztikák szerint a gyakorlati vizsgákat a tanulóvezetők körülbelül 45%-a teljesíti elsőre. Aki megbukik, annak kötelező pótórákat kell vennie az újabb vizsga előtt, és újra be kell fizetnie a vizsgadíjat is. Ez a rutinvizsga esetében jelenleg 4700 forint, a forgalmi vizsga díja pedig egységesen 11 ezer forint. A jelentkezők sokszor nem számolnak a hivatali átfutás időtartamával, amely pótvizsga nélkül is jelentősen befolyásolja a jogosítvány megszerzésének időigényét. Sikertelen vizsga esetén oktatónak a kötelező pótórák után új vizsgaidőpontot kell kérnie a hatóságtól, ami újabb egy-másfél hét várakozást jelent. A Csigavér oktatója szerint valószínű, hogy a jogszabály-módosítás nyomán a vizsgabiztosok több esetben találkoznak majd kifáradó tanulókkal, akik a korábbi, fél óránál általában nem hosszabb forgalmi vizsgán még nem, a hosszabb idejű vizsgán viszont nagyobb arányban vétenek majd fáradásból adódó hibákat.

Öt telefonálóból kettő a gyorsított A1-es motorjogosítvány részleteiről érdeklődik a Csigavér ügyintézőinél a módosított minisztériumi rendelet múlt heti hatálybalépése óta. A Totalcar egy éve indított népi kezdeményezésének ötletét szinte teljes egészében átemelő jogszabály december 1-i hatálybalépését követően elvileg két óra elméletet és három óra gyakorlatot követően szerezhet jogosítványt legfeljebb 125 köbcentis és 11 kilowatt teljesítményű motorra, akinek már van autójogosítványa.

D SAK20031118020

A Csigavér árajánlata szerint összesen legalább 28 ezer forintba kerül majd a kiegészítő képzés, amelyben egy elméleti és egy gyakorlati vizsgadíj, illetve a kötelező három elméleti, illetve rutinpályás, és egy forgalmi oktatási óra díja szerepel. Annak sem kell tehát külön rutinvizsgát tennie, aki autójogosítvány birtokában szeretne A1-es jogosítványt. Fontos tudni, hogy most csak elméleti képzésre lehet jelentkezni, a motoros gyakorlati oktatás és vizsgáztatás márciusig szünetel.

A meghirdetett összeget az idei vizsgadíjak figyelembe vételével határozták meg, de ez a korábbi években folyamatosan emelkedett. A jövő évi vizsgadíjakat várhatóan idén is az év utolsó napjaiban hozza nyilvánosságra a közlekedési hatóság. A Csigavér már a weboldalon felhívja a figyelmet, hogy két órányi motorozás kevés lehet a sikeres vizsgához. Szántó szerint különösen igaz lehet ez azoknak a jelentkezőknek az esetében, akik korábban ötven köbcentis kismotort sem vezettek, amire egyébként, B-s jogosítvánnyal lehetőségük lett volna. A fentiekből következik, hogy a kiegészítő A1-es jogosítvány megszerzésére körülbelül két hetet vesz majd igénybe, még ha maga a tanfolyam és a vizsgák teljes időtartama szerencsés esetben valóban nem is haladja meg a korábban emlegetett fél napot.

Érdekes adalék, hogy az uniós jogharmonizáció folytán egy ideje már a nem csak az autó, de a motorjogosítvány tanfolyamra jelentkezők is dönthetnek arról, hogy csak automata váltós járműre szóljon-e az engedélyük. Ilyen esetben a tanfolyamot akár saját 125-ös robogójukkal is elvégezhetik, és a vizsgán is ezzel vehetnek részt. Aki a könnyebb utat választja, nem kell megtanulnia a hagyományos motorkerékpárok lábváltójának használatát, de nem is vezethet majd ilyet, amíg nem tesz különbözeti vizsgát.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!