Kilenc hónapos az autóm, és így rohad az alja

2018.06.13. 14:50 Módosítva: 2018.06.13. 17:39

Nem célunk, hogy minden autó alján feltűnő rozsdapörsenéssel foglalkozzunk, mert az ilyesmi egy bizonyos mértékig teljesen normális. De Gábor esete ennél jóval különlegesebb, és messze nem csak néhány rozsdapöttyről van szó.

Gábor 2017 októberében vett egy vadonatúj Mazda CX-5 SUV-t. A típus második generációja bámulatosan szép. Aki ilyet vásárol Magyarországon, vagy flottaüzemeltető/autókölcsönző, vagy olyan magánvevő, aki a következő öt-tíz évben nem szeretné újra átpörgetni a kínálatot. Olvasónk az utóbbi táborhoz tartozik, csak ő inkább tizenöt évnyi használatban reménykedik.

Pechjére épp egy gumis cégnél dolgozik, ahol naponta tíz-húsz autót megemelnek, lekerülnek a kerekek, előbukkannak a fékek és a futómű. Jól látszik, ahogy minden öregszik, kopik, koszolódik, verődik. Az autók gazdái ezzel általában mit sem törődnek, nem is dolguk.

A többség a végstádiumos rohadásig egyáltalán nem tudja, mi zajlik a padlószint alatt, szerintem Gábor sem örül, hogy megtudta: a Mazdája már öt hónappal az átvétel után több helyen rozsdás volt. Átküldött néhány fotót. A lengőkarokon, a gömbfejeken, a féltengelycsuklók környékén, a későbbi képeken pedig a kipufogórendszeren is terpeszkedtek sárgásbarna foltok.

Gábor nagyon felháborodott, hiszen autójában még most is kevesebb mint tízezer kilométer van, és bár valóban télen kezdte használni, nem gondolta, hogy egy műszakilag évtizedekre tervezett autó már új korában is lehet rozsdás itt-ott. Valljuk be, a dolog üzenete még akkor sem az örök élet meg egy nap, ha a karosszéria teljesen rozsdamentes. A most még enyhe felületi rozsdanyomok tipikusan vastag lemezből készült futóműelemeken bukkantak fel, így nem kell attól tartani, hogy a Mazda alól akár öt éven belül kiesne az egyik kerék.

Innen persze jöhet a kérdés, hogy Gábor alaptalanul okvetetlenkedett-e, amikor a reklamált az importőrnél. Egy új autó tulajdonosa joggal várhatja-e el, hogy autója alulról se nézzen ki úgy, mintha hónapokig a parajdi sóbányában parkolt volna? Aki az autót gyártotta, maga sem számolhatott a rozsdásodással, ezért is festett le szinte mindent feketére. Csak hát így sikerült.

Amikor megkerestem az importőrt, már tudtak Gábor ügyéről, sőt, nemcsak a márka európai központjának küldték el az autó futóművéről készült fotókat, hanem konzultáltak az itteni márkaszervizekkel, és megnéztek néhány importőri autót is. Szinte az összes Mazda 6 és korábbi, illetve aktuális CX-5 alja nagyjából ugyanígy néz ki, mint Gábor autójáé, de az októberben átadott piros CX-szel ellentétben ezek némelyike már 2-3 éves, és a rozsdásodás megállt a kezdeti stádiumban. 

Az importőr válaszából az is kiderül, hogy nem tekintik garanciális hibának a felületi rozsdafoltokat, ezért most nem tudnak érdemben segíteni. Ez nem is oldaná meg a kérdést, mert a beépített új alkatrészek rövid időn belül hasonlóan foltosak lennének. Mindez sem most, sem a következő években nem okoz majd műszaki problémát, írja szintén a Mazda Motor Hungary. Az autóra amúgy három plusz két év garanciát vállalnak, ezért ha ennyi időn belül mégis szétrohadna valami a most még csak sárgálló alkatrészek közül, kicserélik. 

Nem hagyott nyugodni az ügy, ahogy Gábort sem, aki a Mazda válasza ellenére egyik levelében azt íjra, hogy akár utólagos árcsökkentést kérne a cégtől, illetve végső esetben visszaadná az autót és visszakérné az árát, ha egy független szakértő szerint mégis súlyos hibáról van szó. Nem hiszi, hogy a CX-5 tízéves korára nem rohad szitává akár a mostani helyeken, akár bárhol máshol. Azzal is tisztában van, hogy egy alapos alváz- és üregvédelem megállíthatná az egyelőre ártatlannak tűnő folyamatot, de az importőr szerint ezt is neki kéne kifizetnie.

Mester Zoltán, a Mazda Mester nevű, több mint húsz éve működő magánszerviz vezetője rengeteg szitává rohadt Mazdát látott már. Ezek közül nem kevés viszonylag fiatal korában kezdett komolyan rozsdásodni, de a Gábor autójáról készített fotók alapján úgy látta, ezúttal nem vészes a helyzet. Legalábbis még nem. A futómű lengőkarjainak felületkezelése valóban nem túl kitartó, de rengeteg időre és intenzív sós közegre volna szükség, hogy ezeket annyira elrágja az oxidáció, hogy az autó például megbukjon a műszaki vizsgán, és Zoltán szerint balesetveszélytől sem kell tartani. 

Amit viszont az importőr csak ajánl, azt a Mazda Mester határozottan javasolja: ez a CX-5 is megérdemelne egy szakszerű alváz- és üregvédelmet amilyen gyorsan csak lehet, mert bár nem fogja eltüntetni a rozsdafoltokat a lengőkarokról és a kipufogódobról, a karosszéria látható és nem látható felületeit megvédi. Az alvázvédelem fontosságáról már mi is írtunk cikket, de a Mazdák esetében hatványozottan igaz, hogy csak a 60-80 ezer forintos eljárással és a védőbevonat rendszeres ellenőrzésével lehet őket megóvni a rohadástól. Bizonyos égtájakon, például Olaszország délebbi részein egyáltalán nem ismerik a Mazda-rozsda problémát, de Dániában vagy Ausztriában igen, viszont tény, hogy ott a rozsdatűrőnek tartott autók zöme is rozsdásodik.

Mivel Gábornak van D.A.S. jogvédelmi biztosítása, akár bíróságra is menne az igazáért, és bár itt még nem tartunk, megkértem Dr. Vágány Tamás jogtanácsost, hogy foglalja össze, milyen esélyei lehetnek bárkinek hasonló esetben a törvény előtt. 

Tamás szerint elsősorban azt kell megállapítani, hogy a Mazda futóművének korróziója eléri-e azt a mértéket, amikor megállapítható a törvényben definiált hibás teljesítés, vagyis, amikor a forgalmazó nem tett eleget a szerződésben és a jogszabályban rögzített kötelezettségeinek. 

Nemcsak az számít, hogy a kilenc hónapos Mazda CX-5 jelenlegi állapota befolyásolja-e a használhatóságát, de az is, hogy a rozsda terjedhet-e olyan mértékben az idő múlásával, ami miatt később csökken az autó használati értéke. Igazságügyi járműszakértőnek is látnia kellene Gábor Mazdáját, hiszen a fotók alapján felelőtlenség volna bármi biztosat mondani. 

Érdekes téma az autók rozsdásodása, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy az rosszat jelent, ha egy fémfelület vagy alkatrész barnulni kezd. Az ilyesmi sokakból teljesen érthetően váltja ki a valami nagyobb baj készül érzést. Ha a korróziós nyomok fiatal autó karosszériáján jelennek meg, a helyzet egyértelmű dráma, és az ilyesmivel még egy páréves használt autón is csak akkor nem foglalkozunk, ha nem tervezünk vele hosszú távra. 

Gábor élete első új autója egy tizenhat éves Fiatot váltott a sorban. Azon állítólag nem voltak rozsdanyomok, de egyéb hibái miatt sokszor kellett javítani, ezért vett egy nagy levegőt, és ült át a jó hírű Mazda CX-5-be. Az autót szereti, minden szempontból elégedett vele, sokáig megtartaná, ezért tovább kutatja a választ a kérdésre: jelent-e bármilyen veszélyt a futómű felületi rozsdája, illetve meglódulhat-e a rozsda a következő években. A Mazda ígérete szerint minden kötelező szerviznél újra és újra átvizsgálják majd az autó alját, hogy időben lépjenek, ha egyszer valóban szükség lesz rá.

Akinek kedve támad lefotózni páréves Mazdája alját, illetve a futóművet, küldjön néhány képet a Totalcarnak, hogy lássuk, tényleg jóllakik-e a rozsdaszörny egy-két falat után!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.