2020.06.25. 14:35

Évente 800 ezer ember fordul meg a magyar használtautó-piacon, ezért nagy figyelmet fordítunk erre a területre. Ez a válogatás leegyszerűsíti a felkészülést az autóvásárlása és eladásra, segít elkerülni az átveréseket és akkor is, ha már megtörtént a baj. Ezúttal olyan támpontokat adunk, amelyekre az autóvásárlóknak és az eladóknak is szükségük van. Az egyes bekezdések rövid magyarázataira linkelt cikkeink minden kérdésre választ adnak.

Hogyan válassz autótípust és motorváltozatot?

Kategóriák, árak és típusok, amelyek megvennénk

A típusválasztás önismeretet is kíván: tudnod kell, milyen célra vásárolsz autót, mennyit költhetsz összesen, illetve azt is, hogy az átíratáson, vagy forgalomba helyezésen felül is lesznek még kiadásaid. Ebben a gyűjteményben mindenféle árú és kategóriájú autóról olvashatsz röviden, közérthetően, fontos kérdésekre adott válaszokkal. Az sem mindegy, hogy mely dízel, illetve benzinmotorokat nem érdemes keresni és melyek azok, amelyeket mi is szívesen választunk. Ha mindez világos, ideje kiszámolni, hogy az anyagi lehetőségeid tükrében milyen autót engedhetsz meg magadnak valójában, illetve mennyibe kerül majd a következő autód fenntartása a vételár, az értékvesztés és a fenntartási költségek figyelembevételével. Ebben segít önbevallásos kalkulátorunk.

Használt autók 500 ezertől 3,5 millió forintig

Bár használt autók tesztelésével is foglalkozunk, a vevők egy része nem típust választ, hanem árkategóriákon belül keresgél. Nekik segíthetnek az 500 ezer forintos olcsó autókról szóló, az egymillió körüli, akár azonnal bevethetők autókról írott, illetve a fiatalabb, legfeljebb 1,5 millió forintért kapható, valamint a drágább, akár 3,5 millió forintért kínált használt autókról készített kategóriaajánló cikkeink. Ez utóbbiba a köztes árkategóriákat bemutató cikkeink hivatkozását is beemeltük, de annak is tudunk adni néhány fontos tanácsot, aki villanyautóban gondolkodik.

Így lehet eligazodni az autóhirdetések közt

A magyar autóvásárlók jelentős része álmodozó típus, elvárásai nem reálisak, nehezen mérlegel, ezért sokszor indokolatlanul gyanakszik átverésre, reklamál, amikor ez nem megalapozott és sok-sok fejtörést okoz a kereskedőnek, aki eladni szeretne, nem pereskedni. A Becsületesnepper közel harminc éve ad el és vásárol használt autókat és több mint tíz éve ad tanácsokat a Nepperűző rovatban, ahol az olvasók kérdezhetnek. Rövid tippjein túl olykor alapos és szórakoztató és szarkasztikus cikkekben adja ki magából a felgyűlt tapasztalatokat, melyekből mindenki tanulhat. 

Melyik autó rozsdásodik: mit venne a karosszérialakatos?

A vásárlás előtti tájékozódás nagy felismerése, hogy az autók egy része akár öt évesen, jelentős részük pedig tíz év fölött biztosan rozsdásodik és nem csak láthatatlan helyeken, nem csupán jelentéktelen mértékben. Ebben a cikkben a főbb irányvonalakat vázoltuk, szó esik a rohadós és kevésbé rohadós márkákról, típusokról és persze arról, hogy mit venne magának egy karosszérialakatos. 

Százezreket spórolsz, ha átvizsgáltatod az autót a vásárlás előtt

Miért és hogyan kell átvizsgálni egy használt autót?

Az autóvásárlók zöme nem szakértő és nem szeretne azzá válni csak mert öt évente lecserélné az autóját. Sokan szeretnék elkerülni a vásárlás utáni rettenetes kiadásokat is, legyen szó akár természetes elhasználódásról, rejtett hibáról, vagy a korábbi sérülések nem szakszerű helyreállításából adódó gondokról. A felsoroltak mindegyikére bőven szolgál példával és tanulságokkal a Totalcar hetente jelentkező műsora, a MűhelyPRN. Az egyes epizódokban mindenféle típusú, futásteljesítményű és állapotú autóval találkozhatunk, gazdáik őszintén szólnak a tapasztalataikról és ez az egész közérthető, szórakoztató formája a felkészülésnek. A rövid tanulság: nincs megalapozott autóvásárlás alapos átvizsgálás nélkül, a hosszabbakat pedig MűhelyPRN epizódjaiban osztjuk meg.

Kilométerszámláló-csalás: mit tehetsz ellene?

A kilométerszámláló-manipulációja a leggyakoribb visszaélés a használtautó-piacon, mert az autók számlálóját mechanikai és elektronikus módszerekkel is meg lehet változtatni. Korábbi videónkban megmutattuk, mennyire egyszerű a művelet és mindez azóta alig változott. Bár 2004-óta Magyarország is az Európai Unió tagja, a tagországok gépjármű-nyilvántartása nem szabadon áttekinthető, így a más országokból származó használt autók jelentős hányada eleve manipulált számlálóval kap magyar rendszámot. Az óratekerés 2013. július 1-óta csalásnak minősül, börtönbüntetés járhat érte, a lebukás esélye  viszont minimális még akkor is, ha az autó végig Magyarországon volt forgalomban. Ez utóbbi problémán javít, hogy 2019-óta ingyenes netes felületen lehet ellenőrizni a korábbi hazai műszaki vizsgákon és az átíratások alkalmával rögzített óraállásokat, azonban a Jármű Szolgáltatási Platform nem tökéletes, és kiskapuk is vannak a nyilvántartásban

Hamis szervizkönyv a netről? Megoldható!

Rengeteg autót kínálnak eladásra vezetett szervizkönyvvel, de érdemes tudni, hogy a hagyományos, nem elektronikus változat nagyon könnyen hamisítható, sőt, kitöltetlen szervizkönyvet is árusítanak a neten. Néhány éve vásároltunk egyet, demonstrációs céllal. A gyártók fokozatosan átállnak az elvileg hamisíthatatlan, elektronikus karbantartási nyilvántartásra, de többségük ódzkodik segíteni a vevőknek, ha azok egy autó múltjáról érdeklődnek. Ebben a cikkben állásfoglalást kértünk az adatvédelmi hivataltól és kiderült, a titkolódzás alaptalan.

Teendőid az autóvásárlás után

Használt autó importja és honosítása 

Bár a használt autók zöme, körülbelül évi 700 ezer példány Magyarországon cserél gazdát, további 150 ezret külföldről hoznak be. A honosítás lépéseiről akkor írtunk részletesen, amikor a Rulettkerék című sorozatunkban vásároltunk egy öreg Audit és magunk intéztük el az összes hivatalos teendőt. Azért érdemes ezekről alaposan tájékozódni, mert így könnyebb felmérni, van-e energiád, szaktudásod, talpraesettséged és problémamegoldó képességed ahhoz, hogy a nemzetközi piacról vásárolj. A cikkben vagyonszerzési-illeték és regisztrációsadó-kalkulátor is található, de ezeket külön kattintva is elérhetővé tettük. Fontos, hogy az autóimport lépései közé két éve bekerült a kötelező eredetiségvizsgálat is, amely elvileg további akadály a lopott autók Magyarországra kerülése előtt, de mint később látni fogod, a vizsgálat módszertana sajnos nem tökéletes és messze nem csak olyanok foglalkoznak vele, akik eléggé értenek is hozzá.

Ha kiderül, hogy becsaptak

Óratekerés, rejtett hibák, reklamáció: kilábalás a bajból

Sok esetben nem a vevő látja rosszul a dolgokat, nincsenek irreális elvárásai és van fogalma az adásvételi szerződéskötés alapjairól is. Ennek ellenére félresikerül az ügylet, kénytelen reklamálni, levelezni és akár pereskedni, ha nem sikerül megállapodnia az autókereskedővel. A Totalcar Közélet rovata rendszeresen foglalkozik problémás esetekkel, mert hisszük, hogy ezekből mindenki tanulhat. Az utóbbi évek talán legemlékezetesebb, jogerős bírói döntéssel zárult ügye egy Mercedes CLK körül zajlott. Ebben a cikkben ott van minden anatómiai részlet: óratekerés, rejtett hibák, márkaszervizes állapotfelmérés, illetve egy hosszadalmas polgári per. Melyek a gyanús mozzanatok a vásárlás előkészítő stádiumában, illetve mit tehetünk, ha békés úton nem rendezhető a vita a kereskedővel? Néhány perc olvasással mindez kiderül.

Amikor az állapotlap nem stimmel: először olvass, utána írd alá

Nehéz csupán néhány olyan ügyet, illetve cikket kiemelni, amelyben minden részletében feltárul a magyar használtpiac, illetve a működését keretező jogszabályok összes hiányossága, de az egyik nagy kereskedés körül zajló ügyletek, a cég működési sajátosságai miatt kirótt versenyhivatali bírságok, illetve egy pórul járt vevőjük harcának epizódjai tankönyvi példái az általános kockázatoknak. 

Bizományos autó? A kereskedés mossa kezeit

Ha eddig úgy gondoltad, teljesen mindegy, hogy egy kereskedés saját nevében árusítja-e a következő autódat, esetleg megbízást teljesít és te nem találkozol a bejegyzett tulajdonossal, itt egy cikkfolyam, amely segít körültekintőbbnek lenne. Egyáltalán nem mindegy, hogy kivel fogsz kezet az üzletkötés során, mert amikor ennyi kézen megy át egy autó, olykor elsikkadhatnak bizonyos fontos információk.

Külföldi autóhirdetés, előreutalás, mese a házhozszállításról? El ne hidd!

Céget alapítani a legtöbb országban könnyű, ahogy bankszámlája is bárkinek lehet. A szabad piac lehetőségeit jól ismerik azok a bűnözők is, akik arra kérnek, hogy küldd el nekik a kiszemelt autó vételárát. Cserébe megígérik, hogy elküldik neked az autót, kipróbálhatod és ha nem tetszik, visszaküldheted, majd visszautalják az árát. Kezdj gyanakodni, amikor ilyesmivel találkozol, nézz utána a cégnek alaposan, ne küldd el bárkinek a személyi okmányaid fotóját, és lehetőleg ne vásárolj autót személyes kapcsolatfelvétel, vagy garantáltan megbízható kereskedő segítsége nélkül. Netes autóhirdetési csalásokkal külön sorozatban foglalkoztunk a Totalcaron és ilyen ügyekről manapság is hallunk, ezért fontos az önképzés.

Hogyan ne vegyél törött autót?

Az állami lekérdezőrendszer szűkmarkúan méri a kártörténeti információkat, ezért saját szolgáltatást indítottunk Totálkár Kártörténet néven, amelyben az utóbbi húsz év magyarországi sérülésjavítási-kalkulációi közt kereshet, aki megadja a kiszemelt autó alvázszámát. A rendszer használata ingyenes, ha nem tudunk érdekes információkkal szolgálni és autónként 3990 forintba kerül, amikor fontos tudnivalókkal szolgál. Intő példaként íme egy Volkswagen Jetta esete, amely feltámadt a totálkáros sérülésből és megkímélt állapotban kereste új gazdáját, mielőtt lecsaptunk az átverésre.

Eladod az autód? Ne járj úgy, mint Tibor

A törvények adta reklamációs lehetőségekkel rendszeresen visszaélnek a vevők is, ezekből néha veszélyes fenyegetés, rendőrségi ügy és letartóztatás lesz. Amikor olvasónk, Tibor meghirdette rendesen karbantartott, teljesen hibátlan állapotú Ford Focusát, nem gondolta, hogy a hirdetésre nem vevők, hanem csalók jelentkeznek majd. Hárman jöttek autót nézni, az egyikük elterelte Tibor figyelmét, amíg a másik zavaros folyadékot töltött a Ford hűtőrendszerébe, majd megpróbálták elhitetni olvasónkkal, hogy a motor hengerfejes. Később megzsarolták és amikor mindezt megírtuk a Totalcaron, rengeteg hasonlóan megkárosított eladó jelentkezett. Fontos, hogy a magyar adásvételi szerződés hivatalosan elfogadott változatára fel kell írni az átadás-átvétel órára, percre pontos idejét, mert ellenkező esetben jöhetnek a parkolási pótdíjak és a gyorshajtási bírságok, te pedig levelezhetsz a hatóságokkal.

Ellenőrzött használt autók? Ilyen is van

Néhány éve új autós hirdetési portál indult, amelyen olyan kereskedők autóit láthatod, akik tiszta céges háttérrel rendelkeznek, nem tűnnek el, ha mégsem megfelelő az autó, illetve hajlandóak feltölteni az előéleti információkat, hogy a vevőnek időt, maguknak pedig felesleges kérdéseket és vitákat spóroljanak. A Jóautók.hu a Totalcar.hu partnere, céljaink számos ponton találkoznak, az oldal üzemeltetői pedig érdemben reagálnak a reklamációkra. Egy hasonló vállalkozásnak már önmagában az is erős legitimációt jelent, hogy tudjuk, az autókereskedelemben rengetegen úgynevezett eldobós cégek nevében üzletelnek, így később lehetetlen reklamálni, ha az autó rossz.

Műszaki vizsga? A roncs is átmegy, ha a "megfelelő" helyre viszed

Bár a formális logika azt diktálná, hogy a friss műszaki vizsgával hirdetett autók biztosabb vételnek tekinthetők, ez pusztán elmélet, hiszen a magyar vizsgarendszer elavult, a vizsgabiztosok egy része megkenhető, a módszertan pedig eleve többféle lehetőséget kínál a csalásra. Erről alapos cikket írtunk, egyúttal reméljük, hogy az abban összegyűjtött visszaélési lehetőségek zöme csupán elméleti és a vizsgák általában rendben zajlanak, csak az autó mehet ki a forgalomba, amelyen jó a fék, nem füstöl a motor és nem végeztek rajta semmilyen szakszerűtlen beavatkozást.

Ítélkezz és segíts másokon!

A Totalcar.hu tudatos vállalása segíteni a használtautó-piac tisztulását és átláthatóbbá tenni azt a vevők, illetve a tisztességes eladók érdekében. A fenti felsorolás csupán kiragadott példákat tartalmaz, tapasztalatainkat továbbra is megosztjuk az olvasókkal, a problémás ügyeknek utánajárunk, amikor pedig lakossági tapasztalatokra vágyunk, mi is olvassuk a Népítéleteket, ahol bárki megoszthatja az autóvásárlással, üzemeltetéssel vagy használattal kapcsolatos élményeit.

Összeállításunk nem teljes, csupán irányadónak szánjuk mindenki számára, aki a tiszta viszonyok közt szeretne autót venni. Mi az átláthatóságban és a ma még sokasodó problémák felszámolásában, illetve a reális döntésekben hiszünk, ezért a vevőktől és az eladóktól érkező újabb ügyeket továbbra is feldolgozzuk majd, hogy a közös tanulás végén senkinek ne kelljen tartania a következményektől, amikor aláírja a következő autója adásvételi szerződését, esetleg kereskedőként, vagy magáneladóként átadja a kulcsokat a vevőnek. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.