Rémálom volt az olcsó Bálna-Merci

Rulettkerék: mi lett a Mercedesszel?

2020.07.07. 06:07

Pár héttel korábban fény derült a második Rulettkerék-autó, az öthengeres Fiat Marea utóéletére. Nem túlzás, hogy a dübörgő hangú Fiat jóval túlteljesítette a hozzá fűzött reményeket, mi sem jobb példa erre, hogy még ma, öt év elteltével is használatban van. Sajnos ez az első projektautóról, a 740-es Volvóról már nem mondható el. Mégis, a legfontosabb dolog közös bennük: mindkettő abszolválta a célt, amiért megvették őket. Ez az, ami a harmadik rulettkerekes autóról, a W140-es Mercedes S osztályról nem mondható el.

A Rulettkerék-Fiat a Totalcar egyik legfényesebb projektautója volt. Stump Bandi egy 99 ezer forintos, működésképtelen autóból pár hónap alatt olyan gépet varázsolt, amely helytállt a Nordschleifén és haza is jött onnan. Nem titok, az időrekord-kísérlet magasra tette a lécet a következő Rulettkerék-évad gazdája számára, finoman szólva nem könnyű egy ilyen sikeres és közkedvelt sorozatot felülmúlni. Vályi Pista tisztában volt ezzel és megpróbálta.

A Marea 405 ezer forintért ment el, a folytatásban lehetett volna biztonsági játékot játszani, hiszen jó állapotú Suzuki Swiftek, Wagon R-ek, Astrák, Golfok, dízel Xsarák, Corollák könnyedén belefértek a keretbe, ráadásul viszonylag kevés rizikó járt volna velük. Csakhogy, ezzel Pista projektje visszalépés lett volna Bandiéhoz képest. Márpedig a Rulettkerék lényege nem az óvatoskodás, a sorozat mottója is így hangzik: Megvesszük, amit te nem mersz.

Gyorstalpaló a Rulettkerékről

A Rulettkerék a Totalcar 2015-ben indult használt autós kalandsorozata, amelynek eddig öt évada volt. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy 200-250 ezer forintonként felfelé ugrálva vásárolunk egy-egy autót, ezzel bemutatjuk a használtautó-piac alsóbb szegmenseit és az olcsó autók velejáróit. Az egyes évadok házigazdái a szerkesztőség tagjai, ők gondozzák, javítják és használják a megvásárolt projektautókat. Az eddigiekben, pár hónap után eladtuk, vagy elárvereztük az összeset.

Az évadok fontos részeként komoly célokat is megfogalmaztunk, amelyeket kollégáinknak és persze az autóknak is el kellett érniük. Általában, első hallásra lehetetlennek vagy őrültségnek tűnt az összes cél, másfelől viszont még több izgalmat vittek az amúgy is érdekfeszítő sorozatba.

Pista olyan célt tűzött ki, amit nem lehetett volna a felsorolt egyszerűbb autókkal megvalósítani: hóval borított hegyoldalakon akart száguldozni. Ehhez pedig egy erős, sokhengeres, szívómotoros, lehetőleg össz-, de minimum hátsókerekes kocsi kellett.

Ahogy a Rulettkerék második évadában, úgy a harmadikban is Bandival indultak útnak potenciális jelölteket nézegetni, csak ezúttal szerepcserével: Pista vállát nyomta a Rulettkerékkel járó teher. Csapatós autót kerestek a 400 ezer forintos kereten belül. Elsőként egy C4-es Audi S6 Avantot találtak és eleinte úgy tűnt, hogy az S6 teljesen rendben van, azonban a tesztúton csalódást okozott. A 4,2 literes, V8-as motorban ugyanis nem volt akkora húzás, mint várták.

Ezután gyanús körülmények között megnéztek egy szintén gyanús W140-es Mercedest, ami mindkettejükben mély nyomot hagyott, mégsem hozták el. A Merci után újabb Audik következtek: képbe került egy kéziváltós, 2,8 literes, V6-os A8, de ezen nem kellett sokáig gondolkodni, ugyanis lefoglalózták előttük. Hátra volt még egy A4, és egy 126-os Mercedes, de mindkettőt elég rossz állapotban hirdették. Meg amúgy is, Pistáék már rég tudták, hogy vissza fognak menni a Bálnamercihez.

Voltak nagy kérdőjelek az öreg W140-essel kapcsolatban is, bár ez tűnt a legizgalmasabb, és legjobb választásnak a jelöltek közül. Nem könnyítette a projektgazda dolgát, hogy egy mélygarázsban mutogatta az autót az eladó, az üvegbe gravírozott rendszám nem egyezett a lökhárítón lévőkkel, illetve más évjáratú volt, mint a hirdetésben, ráadásul a nepper is sürgette az eladást - ezt jó párszor hangoztatta. Mindezek ellenére 350 ezer forintért gazdát cserélt az 1991-es, 3.2 literes, sorhatos, klíma nélküli 300 SEL Mercedes.

Az elsőre is látszott, hogy lesz mit javítani rajta, de még a vártnál is több hiba derült ki végül. Minden szervizelésnél újabb és újabb problémák merültek fel, pedig rengetegen igyekeztek jó állapotba hozni, de mindig volt valami javítanivaló. A Mercedes összesen 1,7 millió forintot nyelt el.

Mégis, a Bálnának pozitív hozadéka is volt, Pista rengeteg segítőkész embert ismert meg, akik alkatrészekkel, illetve szakértelmükkel támogatták a nagy tervet. Hittek benne. Emellett ne felejtsük azt a hosszúhétvégét sem, amikor a kitűzött cél miatt többen is elindultak a szerkesztőségből Tátrába, próbára tenni a Mercit! Hegyoldalon csapatás végül nem volt, de így is óriásit buliztak a hegyi expedíció tagjai, és szép emlékek születtek. A Mercedes nálunk töltött hónapjairól itt olvashatsz bővebben.

Én sokat köszönhetek annak az autónak, nem csak remek barátokra tettem szert általa (akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot) hanem alaposan meg is ismertem a típust és miután teljes mértékben rendbe lett rakva a futóműve, na azóta tudom, hogy milyen az, amikor egy futómű önmaga mechanikai mivoltában tökéletesen komfortos, mindenféle légzsák és trükkös elektronika nélkül, mint manapság.

A kalandok ellenére látszott, hogy az olcsón vásárolt Mercedesnek még nagyon sok szeretetre lesz szüksége, ha következő gazdája elvárja tőle az épkézláb autóságot. A harmadik Rulettkerék-autó borzasztó mennyiségű munka árán tökéletlen, de működőképes és biztonságos volt amikor eladtuk. Főleg lakatosmunka lett volna rajta, éppen ezért egy olyan szerelőt is ajánlottunk mellé a vevőnek, aki rengeteget segített Pistának a Mercedes gondozásában. Ez fegyvertény volt, így sikerült megválni a 300 SEL-től.

Lajos tisztában volt a fentiekkel, amikor egymillió forintért megvette tőlünk a Bálnát. Egyeztetett is Gáborral, a szerelővel a következő lépésekről, munkálatokról, és úgy tűnt, sínen lesznek a dolgok: a Mercedes rövid időn belül ismét csúcsra érhet.

A további javítások és a karosszériamunkák teljes költségét 500 ezer forintra saccolta a szerelő, és további 500 ezerre tette a vezetékezést és az egyéb javításokat. Lajos eleve sejtette, hogy a vásárlás után becsült egymillió forint, illetve 3-4 hónap javítási idő kevés lesz a vágyott állapot eléréséhez, de arra ő sem számított, hogy a Mercedes ekkora pénznyelőnek bizonyul majd. Sőt, egyenesen rémálommá vált az autó, az első két közös héttől eltekintve Lajos nem is tudta használni. Azóta javítják. Már több mint négy éve.

Az elején minden rendben ment, a Rulettkerék S osztályt Szegeden vette át az új gazdája, ahol át is íratta, és végre személyesen is találkozott Gáborral, a szakértővel. Élőben is szimpatikus volt neki, megbeszélték, hogy egy hónap múlva megkezdi a teljes felújítást. Ebben az egy hónapban Lajos - egy kéthetes külföldi nyaraláson kívül - ki sem szállt a Bálnából, azzal járt dolgozni, családjával kirándulni. Tulajdonképpen mindig a Mercit használta.

A szerelő július 18-án el is vitte az autót, megkezdődött a munka. Lajossal folyamatosan tartották a kapcsolatot, kapta az infókat, hogy szépen haladnak a dolgok. Miután Gábor végzett az ő részével - apróbb javítások a karosszérián - lakatoshoz küldte a Bálnát. Az első konkrétumokról szóló fotókat decemberben kapta a tulajdonos: addigra szétkapták az autót és még ekkor is úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben.

A következő két hónapban azonban Lajos nem érte el Gábort, pedig kereste telefonon, e-mailen, és sms-ben is, de nem jött válasz. Lajosban ekkor kezdett körvonalazódni, hogy ez nehezebb lesz, mint elsőre gondolta. Más lehetőség híján megkereste Pistát, aki ismét össze tudta kötni Gáborral, de újabb konkrétumok helyett csak mellébeszélést kapott, így a legfrissebb képek alapján elkezdett nyomozni autója után: hol is van pontosan és mi történik vele. Rá is bukkant a Mercedesre, de a lakatosok sem szolgáltak sok jóval, ugyanis ők sem tudták elérni Gábort.

2017 tavaszán aztán ismét sikerült felvenni vele a kapcsolatot, ismét jöttek az információk és képek. Lajos megint úgy érezhette, hogy az autó ügye halad a cél felé, sőt, új lakatoshoz került, aki tényleg foglalkozik vele. Augusztusra már a B-oszlopig készen volt a lakatolás, majd ismét Gáborhoz került a Bálna, ő javítgatta az elejét. Legalábbis Lajosnak ezt mondta.

Valójában semmi nem történt a Mercedesszel. Ugyanúgy darabokra volt szedve, mint hónapokkal korábban, ráadásul Lajosnak fogalma sem volt, hogy pontosan hol is van a gép - illetve a darabjai - és úgy tűnt, hogy a kifizetett előleg is kárba vész. Lajos ekkor újra megkereste Pistát, de ő ez alkalommal nem tudott segíteni, így a Rulettkerék-Mercedes új tulajdonosa súlyos döntést hozott: felszólítja Gábort, hogy állítsa vissza az autó eredeti állapotát, és adja vissza. Ekkor már tudta, hogy ebből per lesz.

Minden kommunikáció megszakadt köztük, így Lajosnak nem volt más választása, ismét saját autója után nyomozott. Október elején barátjával lement Szegedre a műhelybe, ahol szerencsére megtalálták Gábort. Lajos még ekkor is próbálta új alapokra helyezni a Gáborral való kapcsolatukat, aki meg is ígérte, hogy ezúttal tényleg elkezdi az autó felújítását. A Mercin nem látszott jelentős haladás nyoma.

Újabb hónapok teltek el, de a javítás továbbra sem haladt. 2018. januárban Lajos ügyvédet fogadott és felszólította Gábort, hogy kezdjen el dolgozni az autón. Leveleikre egy szegedi ügyvéd párszor válaszolt, majd utolsó e-mailjében azt írta, már ő sem éri el ügyfelét, úgyhogy mostantól ne őt keressék. 

Gábor továbbra is elérhetetlen volt, de áprilisban mégis küldött pár képet Lajosnak. Ha nem is sok minden, valami azért történt addigra a Mercedesszel. A képeken túl nem beszéltek, így Lajos az eddigi módszereket követve ismét leutazott Szegedre, kétszer egymás után. Az első alkalommal nem találta Gábort a műhelyben, másodszorra viszont sikerrel járt, és ki is derítette, hogy a Bálna Gyulára került egy karosszérialakatoshoz. Lajosnak nem volt sok választása, ment tovább Gyulára, ahol szerencséjére megtalálta az autót, és megbeszélte az ottaniakkal, hogy ezután közvetlenül vele tartsák a kapcsolatot. Ha lassan is, de végre tényleg haladt a munka, és a legfontosabb: a gyulaiakat bármikor el lehetett érni.

2018 végére befejeződött a W140 lakatolása, így ment a fényezőhöz. Lajos szerint ez volt a projekt legjobb része, ugyanis végre látványos változás történt, ráadásul megbízható szakemberekkel találkozott.

2019 márciusára elkészült a Mercedes fényezése, az autó visszakerült Szegedre, sőt, Gáborral ismét fel lehetett venni a kapcsolatot, ő is haladt a javításokkal.

Totalcar Heritage

Az első három céges autó történetének folytatása már bekerült a Totalcar örökségvédelmi programjába, a Totalcar Heritage-be. Sorozatunk a Rulettkerék-autók utóéletét tárja fel, később viszont további emlékeket idézünk majd, hogy megmutassuk a Totalcar idén éppen húszéves történetének fontos állomásait.

Ha van olyan autó, ügy, vagy szereplő, amelyről vagy akiről szívesen olvasnátok a TC Heritage-sorozatban, írjatok nekünk "TC Heritage" tárggyal, és mi újra felvesszük a szálakat. Akkor is írhattok, ha esetleg nálatok landolt egy korábbi tesztautónk - a rendszámok a kezdetek óta szerepelnek a fotóinkon - vagy közvetlen-közvetett érintettek voltatok egy közügyben, és tudnátok mesélni a folytatásról.

A Mercedes egy éve Szegeden van, a javítás még mindig folyamatban, erről rendszeresen érkeznek is hírek, de a nagy felújítás vége még mindig nem látszik. Négy év alatt elkészült a karosszéria és műanyagelemek fényezése, bekerült két új szélvédő, visszakerültek az ablakok, gumielemek, a díszlécek többsége, a padlóborítás, illetve a műszerfal bár ez utóbbi elég hiányos. Az ajtók is be lettek vezetékezve, működik az ablakemelő motor, és a kilincsek. A hathengeres motor viszont szét van szedve, a dugattyúk dobozokban állnak, és még mindig szép mennyiségű munka van vele hátra.

Emlékeztek? Lajos 3-4 hónapos javítást remélt, amikor megvette a Rulettkerék-Mercedest a Totalcartól. Az első három Rulettkerék-autó közül az S osztály, és új gazdája volt a legpechesebb. Reméljük, ha egyszer teljesen elkészül, tényleg az ország egyik legszebb youngtimere lesz a Bálna, ahogy az eredetileg is tervben volt! Bármi is lesz a hosszúra nyúlt helyreállítás vége, arról is írunk majd.