Vihar előtti csend: benéztünk a Magyar Nagydíj tavalyi győzteséhez

2022.07.31. 10:26

Harminchetedszer látogatott a Hungaroringre a Formula-1 mezőnye, mi pedig a nulladik napon benéztünk a BWT Alpine F1 Team bokszába. Lepacsiztunk Alonsóval és beszélgettünk Esteban Oconnal, a tavalyi verseny meglepetésgyőztesével is.

Magyarországon először 1986-ban rendeztek Formula-1-es futamot, azóta is minden évben visszatér a Száguldó Cirkusz. Idén már a 37. Magyar Nagydíjra érkezett a mezőny, köztük a címvédő Max Verstappennel és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal. De ha megkérdeznénk, ki nyerte a tavalyi hungaroringi futamot, talán csak kevesen vágnák rá, hogy a francia Esteban Ocon az Alpine-nal. Éppen az Alpine Magyarországtól kaptunk lehetőséget arra, hogy a nulladik napon találkozzunk a csapat tagjaival. Előtte a márka hazai bevezetése óta eltelt egy évet is áttekintettük.

Kapcsolódó
Alpine szalon nyílik Magyarországon

Alpine szalon nyílik Magyarországon

Konkrétabban a budapesti Váci úton, 60 négyzetméteren kínálják majd a sportos Renault-kat.

Erősen rétegtermék lévén az Alpine A110, A110 S és A110 GT értékesítési adatai soha nem fogják a tömeggyártók eladásait ostromolni, nyilván nem is ez a cél. Mégis kirobbanó sikerként könyvelhető el az eddig gazdára talált 11 darab autó és az idén eddig forgalomba helyezett 6 darab, ami egyébként megegyezik a sokszor riválisként emlegetett Porsche Cayman számaival. Az éves terv 15, tehát nem állnak rosszul.

Mivel a 2024-ig tartó teljes gyártási ciklus során maximum kb. húszezer darab készül a belső égésű motoros változatokból, így nem kérdés, hogy nemcsak hobbiautóként, hanem befektetésként is tekintenek rá, mivel a Lotusszal közösen fejlesztett, azonos karosszériájú utód már csupán tisztán elektromos hajtással lesz elérhető. A napi 16 darabos kézi gyártási kapacitást éppen most emelik 18-ra, hogy valamelyest tartsák a lépést a vásárlói igényekkel. A francia belpiac eleve az összmennyiség jelentős részét felszívja, így nem csoda, hogy a világ többi részén öldöklő harc megy egyes darabokért.

Kapcsolódó
Elektromos alapokon újul meg az Alpine

Elektromos alapokon újul meg az Alpine

A Renault sportos márkája három új, villamos hajtású modellt tervez bemutatni a következő három év során.

Különösen igaz ez a limitált szériákra, ahol a számmisztika jegyében a gyár mindig ügyel a darabszámokra. A Heritage Color sorozat színeiből mindig pontosan 110 készül (jelenleg a vérnarancs fut, ilyen az itthoni tesztautó is), de már rég eladták az összeset. Van, aki kapásból kettőt-hármat rendel, amiből egyet használ, a többi lezsírozva várja a garantált értéknövekedést.

Az idei évre az alap A110 maradt 252 lóerős, az S és GT egyaránt 300 lóerős teljesítménnyel kapható, mindegyik 340 Nm-es nyomatékkal. Erre néhány betévedt, előzetes ismeretek nélkül érkező vevő először fitymálóan legyint, majd a próbaút során egyre szélesebbre húzódik a vigyor, ami általában megrendelésben teljesedik ki. Hiába, 1100 kilós tömeg mellé nincs szükség ennél többre a vegytiszta vezetési élményhez. Az S és a GT között egyébként nagy különbségek nincsenek, az S 4 mm-rel került közelebb a talajhoz, az erősebb gátlók és a passzentosabb ülések miatt alkalmasabb pályázásra.

A beszélgetés után a Hungaroringre vezetett utunk, ahol a csapat motorhome-ja lett a főhadiszállásunk. Megetettek-megitattak minket: a catering szinte az összes többi csapathoz hasonlóan náluk is olasz, az a mondás járja a Formula-1-ben, hogy ha jót akarsz enni, olasz csapatra, ha jó versenyautót akarsz építeni, akkor angolra van szükség. Fernando Alonso is leszaladt közénk néhány közös fotó erejéig, utána pedig leült asztalunkhoz Esteban Ocon, a tavalyi Magyar Nagydíj hőse és győztese, aki hozta magával a Herendi porcelán kupáját is, amit jól megtapogathattunk.

A csapat bokszában tett látogatás előtt vele beszélgettünk, idén sem hazudtolta meg önmagát – ugyanaz a kedves, közvetlen, barátságos srác maradt, mint évekkel ezelőtt volt. Elmesélte, hogy a tavalyi győzelem minden pillanatára kristálytisztán emlékszik (még a sebtében leszervezett afterpartyra is, mivel nem iszik alkoholt). Óriási érzés volt a francia himnuszt hallgatnia, életében először a dobogó tetején állva úgy, hogy közben egyébként tizenegy világbajnoki cím vette körül (a hétszeres világbajnok Hamilton lett a harmadik, a négyszeres vébégyőztes Vettel a második, de Vettelt később kizárták - a szerk.).

Bár az időjárási előrejelzések hasonló körülményeket ígérnek az egyik kedvenc pályáján, mint tavaly, ennek ellenére, az idei erőviszonyokat szem előtt tartva reálisan a top 10-es kvalifikációt tartja elérhető célnak (Oconnal még csütörtökön, tehát jóval a szombati időmérő előtt beszélgettünk), mellette pontokat akar szerezni. A kérdésre, miszerint ki az, akit inkább elkerül a bokszban, röhögve Alonsót válaszolta: „Fernandót, na őt messziről!” Persze rögtön tisztázta, hogy jobb nem is lehetne a viszony közöttük. Mick Schumacherrel és Lando Norrisszal annyira jó barátok, hogy pályán kívül is rendszeresen összejárnak.

Beszélgettünk Sebastian Vettel itt bejelentett év végi visszavonulásáról is. Gyerekként gokartban versenyezve figyelte őt és Hamiltont, remélve, hogy egyszer ellenük versenyezhet. Igazi példaképként, vezéregyéniségként tekint rá, aki mindig az összes versenyző érdekeit szem előtt tartva emelte fel a hangját, amikor szükség volt rá, és nagyon fog hiányozni a mezőnyből.

Kapcsolódó
Bréking: visszavonul Sebastian Vettel

Bréking: visszavonul Sebastian Vettel

A Formula-1 négyszeres világbajnoka a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy szögre akasztja sisakját.

A pályán kívül gokartozással, mountain bike-ozással, szimulátorozással és RC modellautókkal üti el szívesen a szabadidejét, és beszélt arról is, hogy F1-es pályafutása után nagyon izgatja, hogy kipróbálja magát más szakágakban. Itt emelte ki a ralit és a ralikrosszt, mint a móka fő forrásait.

A beszélgetés után bekukkantottunk a csapat bokszába is. Bár addigra a lecsupaszított versenyautók a karosszériaelemek nélkül, fürkésző tekintetek elől gondosan letakarva várták a másnapi első bevetést, mégis mindig különösen hangulatos a lemenő nap fényeiben a bokszban és a bokszutcában időzni.

Az oldalról ajánljuk

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

tegnap, 17:34
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
  • Közélet

Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4

Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.

március 23., 06:26
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
  • Hírek

Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte

Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.

március 22., 14:23
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
  • Hírek

Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.

március 22., 16:04
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerében
  • Szerelem

Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész

A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.

március 22., 16:03
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Smart #5 - Európa
  • Hírek

Smart #5 - Európa

március 22., 15:59