Akit strand helyett a pályára cipeltek – Mai Ikuzawa

A név kötelez, állítják sokan, és Mai Ikuzawa esetében ez hatványozottan igaz.

Talán nem túlzás azt mondani, szokatlan családból érkezik. Születése pillanatában az apja épp versenyzett, és a győzelemért harcolt. Tetsu Ikuzawa Japán egyik legsikeresebb pilótájának számított a maga idejében, és Európába érkezve olyanok ellen küzdött, mint Fittipaldi, Rindt, Sir Jackie Stewart és társaik. Elnézve az akkori fotókat, sokszor az a benyomásunk támad, Ikuzawa inkább tűnt rocksztárnak, mintsem autóversenyzőnek, ezért megállapíthatjuk, úttörő volt minden tekintetben, és leginkább azt hirdette: miként lehetünk extramenők amellett, hogy a pályán is gyorsak vagyunk. Ahogy Mai emlékszik – „Az apámnak mindig is különös kapcsolata volt az esztétikával, mert az apja, az én nagyapám művész volt, anyám pedig modell."

"Elég dögös volt, de inkább apámat követte és támogatta, amíg Japánban versenyzett. Fiatalok voltak, pénz nélkül, csak a szenvedélyüknek éltek. Majd apám átjött Európába, még a hatvanas évek elején, és elvégzett egy versenyzőiskolát. Itt akart versenyezni, itt akart karriert, ezért ingázni kezdett Európa és Japán között. A szüleim végül elváltak, én pedig kilencéves lehettem, amikor apám után jöttem Európába, mert beírattak Londonban egy akadémiai, bentlakásos iskolába. Apám addigra már visszavonult a versenyzéstől, de továbbra is sokat utazott. Leginkább a saját csapatait menedzselte, és az ügyeket intézte. – Tetsu Ikuzawa az autósport mellett a motorsportba is belekóstolt, motorkerékpáros csapata egyaránt szerepelt Le Mans-ban, és a Man-szigeti TT-n. - Meg aztán lett egy új felesége is, és talán mindenkinek jobb volt, hogy nem vagyok láb alatt.”

Tetsu Ikuzawa elszánt férfi volt, és pontosan tudta, az autóversenyzés bölcsője Anglia, ezért mindvégig ragaszkodott ahhoz az elgondolásához, hogy komoly karriert csak itt építhet.

„Apám versenyzett Formula 2-es és Formula 3-as kategóriában, de a legnagyobb verseny, amin rajthoz állt, talán Le Mans lehetett. Ennek ellenére soha nem kapott lehetőséget a Formula 1-ben, noha a képességei megvoltak. Tudod, a sportpolitika már akkor is alaposan felülírt mindent. A Honda például elvből nem küldött volna japán versenyzőt a Formula 1-be, mert úgy érezte, Európában csak akkor törhet be a piacra, ha európai versenyzőt szerződtet, ezért egy japán pilóta leigazolása tabu lett volna. De akkoriban egyébként sem volt könnyű japánnak lenni Európában. Még az Egyesült Királyságban fordult elő, hogy az élen állt, és meg is nyerte a futamot, de a marsall nem volt hajlandó lengetni a kockás zászlót egy japánnak. Laza volt, túltette magát rajta, és sajnos senkit nem lepett meg ez a fajta hozzáállás. Mindeközben én az egyik legjobb londoni iskolában éltem, hétvégente pedig mindig eljött értem, összepakolt, és vagy versenyre mentünk, vagy elautóztunk Walesbe egy tartalék motorblokkért. Garázsokban és a versenypálya szélén nevelkedtem. Amikor pedig nem versenyre mentünk, akkor motokrosszozni egy környékbeli pályára. Azt hiszem, apám nagyon fiúban reménykedett, és szeretett volna egy olyan versenyződinasztiát, mint Andrettiék, de az élet már csak ilyen.

Ettől függetlenül én nem bántam, és imádtam a gyermekkorom. Apám először motorversenyző akart lenni, motorozni én is szerettem, ezért amikor krosszozni mentünk, egy közös szenvedélynek hódolhattunk. Tény, a gyermekkorom nem volt megszokott. Amíg más családok a strandra mentek, vagy Disneylandben töltötték a hétvégét, én általában egy paddockban voltam, és benzingőzben úsztam. Az otthonunkban a középpont nem a konyha, hanem a garázs volt, így autók és alkatrészek között nőttem fel, de ez volt a boldogság. Egyébként apám úgy döntött, mielőtt visszavonul, még visszatér versenyezni Japánba. Végül egyénileg nevezett egy rangos versenyre, és egy 906-os Porschét vezetett. A futamot megnyerte, és végre nemzeti hősként ünnepelték, továbbá ő lett az első nem európai versenyző, aki gyári szerződést kapott a Porschétól.”

Minden befolyása ellenére Mai mégsem lett autóversenyző, sőt tinédzser korára az autók iránti szenvedélye is alábbhagyott. A felismerés akkor köszöntött be újra, miután lediplomázott a londoni Central Saint Martin Egyetem művészet és dizájn szakán.

„Azt hiszem, akkoriban sokkal inkább az autók esztétikai része érdekelt, műszakilag nem vonzódtam annyira hozzájuk. Persze egy ilyen családi háttérrel, ahol az autók mellett a stílus volt középpontban, ez nem meglepő. A diploma után egy nagy kreatív- és reklámügynökségnek dolgoztam. A brit humort és a szarkasztikus hozzáállást imádtam, de a nagyvállalati lét elég távol állt tőlem. Mégis sokat tanultam, például hogy miként kell üzemeltetni egy ilyen céget, és miként legyen nyereséges, mert a főnököm sosem volt ott. Nagyon kreatív fickó volt, de a részleteket mindig egyedül kellett kitalálnom, ezért úgy döntöttem, elindítom a saját mini dizájncégem, ami a hálószobámból és egy számítógépből állt, néhány kisebb ügyféllel. Így kezdődött a saját karrierem, ami végül a Bow Wow International nevet kapta. Jelenleg pedig kreatív igazgató, márkatanácsadó vagyok, továbbá márkákat építünk és stratégiákat tervezünk leginkább a motorsport, az akciósport és a divat területén. A partnereim pedig széles körből érkeznek, a legkisebbektől a legnagyobb márkákig jelen vannak.”

Mai jelenleg is izgalmas projekteken dolgozik, és próbálja hallatni a hangját nőként a motorizált élet maszkulin világában.

„Természetesen nem könnyű, hiszen minden a férfiak köré épül, általában ők vannak vezető szerepben, és a legtöbb döntést is ők hozzák, mivel az autó állítólag egy férfias dolog. De itt a bökkenő és a legnagyobb átverés. Hiszen a piac legalább ötven százalékát nők alkotják, az autók egy részét is nekik szánják, így a gyáraknak őket is meg kell szólítani, a történeteknek nekik is szólni kell. Úgy hiszem, leginkább ebben tudok segíteni a márkáknak ebben a megváltozott világban. Van hangom, kellő karizmám, és már érezhetjük a változás jeleit, ezért a munkám talán nem hiábavaló. Legalábbis az Aston Martin legújabb tanulmánya erre mutat” – az angol gyár 2019 óta kutatja a kérdést, és az első SUV-t is javarészt azért alkották, mert meglepődve tapasztalták, hogy a vásárlóik mindössze tíz százaléka nő.

Kívülről szemlélve Mai Ikuzawa erősen pulzáló életét és fáradhatatlan ambícióit, talán nem gondolnánk, hogy egyben feleség és két fiúgyermek édesanyja. Ő pedig úgy is gondolja, jó az, ha a gyermekek a hagyományokhoz híven nem egy klasszikus családba születtek. Ugyanis a menő mamához egy menő papa is társul. Férje, Camille Jaccoux egykori francia válogatott alpesi síző, aki épp akkoriban találkozott Maijal, amikor Londonban megállás nélkül partizott, miután a sport egyik leghírhedtebb távozását generálta. Egy verseny után a célba érkezve lecsatolta lécet, elbúcsúzott csapattársaitól, repülőre ült, és meg sem állt az angol fővárosig. A történetet hallgatva Mai csak mosolyog, és helyesel, majd megjegyzi: „Igen, elege lett, de ennél azért szebben búcsúzott. Visszatért még egy kis időre, és teljesített pár versenyt.” Jaccoux egyébként bámulatos free riding tudásának köszönhetően a James Bond-filmek stunt színésze lett, ahol a síjelenetekben Pierce Brosnan dublőreként volt jelen. Természetesen a francia férfi családi háttere sem szokványos. Mai apósa utazó és felfedező volt, aki bejárta a Himaláját és egy csomó érintetlen útvonalat feltérképezett. Ezek után nem csoda, hogy Jaccoux sem a chamonix-i hivatali létet választotta, hanem megalapította saját sportruházatot és kiegészítőket gyártó brandjét, a Black Crowst.

Az elmúlt években a pár London és Camille otthona, Chamonix között ingázott, de a covid az ő életükre is hatással volt, és változást hozott, miután egy alkalommal a francia kisvárosban ragadtak az Alpokban. Végül úgy döntöttek, profitálnak belőle, és idősebb fiukat beíratták a helyi általános iskolába.

„A világ teljesen megváltozott számunkra is, és az ott töltött idő rádöbbentett arra, hogy szükségünk lesz egy masszív újraindításra. Ezért gondoltuk mi is, hogy egy békés, csendes városka a hegyekben talán jobb életet kínálhat, mint egy metropolisz. A gyerekek olyanok, mint a vadászkutyák, ahogy megérzik a friss levegő illatát, szaladgálnak szüntelen. Mint egy új világ, amelyik megnyílik előtted. Azt is tudtuk, hogy nem akarunk Londonban gyereket nevelni, annak ellenére sem, hogy Tokió után mindig úgy fogok rá tekinteni, mint második otthonomra. De az üzleti utakat Chamonix-ból is könnyedén leszervezem, a genfi reptér csak negyven perc, pont annyi, mintha London belvárosából kellene kijutnom valamelyikre. A békés gyermekkort szerettük volna megadni a fiainknak úgy, hogy közben megismertetjük őket a nomádabb lét szépségeivel. Az idősebb tízéves, és már az iskolás sícsapat tagja, ami csodálatos. Azt hiszem, hamarosan egy új világ köszönt ránk, és csak remélem, ebben majd mindenki eldöntheti, hogy a digitális vagy az analóg lét részese szeretne lenni. Számomra legalábbis ez lenne a legideálisabb, és nem kérdés, az analógot választanám. Tudom, a jövő ismét nem túl biztató, de az elmúlt tíz évemet az anyaságnak szenteltem és a gyermekeimnek, a következő tízet pedig szeretném a szenvedélyeimnek, az új projekteknek, és annak, hogy a dolgaimat megfelelő útra tereljem az üzleti életben. És nem utolsósorban, alig várom, hogy apámmal ismét létrehozzunk valami közös projektet, mert az elmúlt években ez sajnos elmaradt."