McRae még nem vágatta le a bal kisujját, de a verseny előtt azt nyilatkozta, az amputációt a hétvégi versenytől teszi függővé. A pontszerzés alapján egy-két ujjperc talán maradhat.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az idei Katalán rali már a 38. a sorban, és
tulajdonképpen az elmúlt évekhez képest nem sok változás történt.
Az aszfalt pályákon előre megjósolható eredények születtek. Péntek
reggel 68 versenyzőpáros sorakozott fel a Lloret de Mar-i parc
femében, hogy nekivágjon a közel 2000 km hosszú versenynek.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A 18 gyorsasági most sem volt szentírás, hiszen
mindjár a legelső, 13 km-es szakaszt törölni kellett a hatalmas
tömeg miatt, akik a változékony időjárás ellenére szinte ellepték a
pályát, gumicsikorgásra és kipufogógázra éhesen. A szervezők csak
40 perccel később tudták folytatni a lebonyolítást a második
szakasztól. Már itt
kiütközött a Peugeot WRC-k fölénye. Az aszfaltspecialista
Panizzi nem csak ezt, hanem a napi összes gyorsot megnyerve az élen
zárta az első napot. A verseny egész folyamán sem adta ki kezéből
ezt a pozíciót, végig az első helyen állt, csakúgy, mint a VB előző
futamán Korzikán, ahol szintén győzött.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Csapattársa, Richard Burns a második helyen
zárta a nyitónapot. Folyamatosan támadta Panizzit, de ő bizonyult
gyorsabbnak. Sőt, az 5-ös, és 6-os szakaszon még Bugalski is jobban
ment Burns-nél a Citroën-nel. Ez a csapat is jó esélyekkel vágott
neki a futamnak, hiszen aszfalton már nemegyszer bizonyítottak, és
Bugalski 1999-ben itt győzött, most azonban kissé álmosan kezdett.
A harmadik Peugeot-ban
Grönholm egyelőre még nem találja helyét az aszfaltos
pályákon, de azért fejlődik. Egyetlen egyszer csúszott ki az
első hatból - a 3. gyorson - és a napot az ötödik helyen fejezte
be.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A már említett Bugalski, és csapattársa Loeb,
valamint a harmadik Citroënes, Radström számára vegyes hangulatú
volt a kezdet. Miután Bugalski kitörölte a csipát a szemeiből,
észrevette, hogy a hatodik hely körül tanyázik, így
rettenetesbe kapcsolta magát, és egészen a harmadik helyig
sikerült feltornáznia magát, mindössze 44 másodpreccel Panizzi
mögé. Loeb is hozta a formáját, a negyedik helyen ért a napi célba.
Radström azonban nem érezte a pályát, a 6. gyorson kissé el is
hagyta. Ezzel a húzásával a 15. helyen zárt, és a versenyt sem
tudta folytatni.
A Subarunak azonban az elején nem volt oka a sírásra. Petter Solberg ismét megelőzte jóval tapasztaltabb csapattársát, Mäkinen-t, bizonyítva, hogy új tehetség fejlődésének lehetünk szemtanúi. Egyszer csúszott csak ki az első hatból, de a végén a hatodik helyet tudta tartani, az előtte veszteglő, ötödk helyen álló Grönholm mögött mindössze 19 másodperccel.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mäkinen viszont az arcokra fagyasztotta a
mosolyt. Nem nagyon fért bele az első hatba, sőt egyszer még a
tizedik helyet sem érte el. Az első nap utolsó szakaszán még az
útról is lecsúszott, komoly feladatot adva a szerelőknek, akik
a megsérül karosszéria mellett a hűtőrendszert is megpróbálták
kijavítani. Ekkor Mäkinen a kilencedik helyen volt, a két perc
késéssel viszont a 12.-ig csúszott.
A Ford trió is nehézkesen nyitott. Az első tízben ugyan benne voltak, de nagy küzdelem árán. A legjobb helyen, a hatodikon, Sainz állt, mögötte nyolcadikként McRae, aki a törött ujjával küzdött. A harmadik csapattag, Markko Martin nem vallott szégyent, a kilencedik heyre futott be, miután Mäkinen lejjebb csúszott.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Mitsubishi és a Skoda nem nagyon rúgott
labdába a hétvégén. Delecour a 13., Alister McRae a 15 helyre
hozták a Lancerokat, amiben némi gumiprobléma is közrejátszott.
Toni Gardemeister a szebb napokat látott Mitsubishi csapatot
megelőzve a 11. helyre terelte a Skoda WRC-t. Legtöbbször ugyan a
12. helyen autózott, de Mäkinen hibája neki is jól jött. A másik
két Skodás, Stig Blomquist, és Kenneth Eriksson sereghajtóként a
19-21 helyeken végeztek az első nap. Erikkson a nap leghosszabb
szakaszán - a harmadikon -
az elromlott kormányszervóra is foghatja a gyenge
muzsikálást. A Hyundai figyelemreméltó előmenetelt mutatott be.
A 18.-ról a 14. helyig jutott Freddy Loix. A másik Accent WRC-ben,
Armin Schwarz viszont még ennyire sem volt szerencsés, a harmadik
gyoprson kapott defekttel a 20. helyen zárta a napot.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A második nap aztán megint szakasztörléssel
kezdődött, mindjárt kettővel, mivel ismét annyi néző szállta meg az
első két gyorsaságit, hogy a rendezőség versenytempóban nem merte
ráengedni az autókat. Igazi gyorsaságihoz csak dél körül jutottak a
feltüzelt pilóták.
Panizzi folytatta ámokfutását, a maradék négy szakaszból
hármat nyert, egyet pedig elajándékozott Solbergnek, aki 0,2
másodperccel volt gyorsabb nála. Burns továbbra is a második helyet
tartotta. Egyenletes autózással az első háromban mindíg benne volt,
kivéve a napi utolsót, mikor is csak a hetedikre volt jó. Grönholm
a harmadik 206 WRC-ben kissé hátrébb az ötödik hely környékén
teljesített, és ezt tudta tartani is.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az előző nap végén megkezdett támadást próbálta
folytatni Bugalski és Loeb is. A harmadik-negyedik időket autózva
tartották magukat a Peugeot-k mögött, de elébük vágni nem volt
esélyük.
Mäkinen Subaruja viszont az első etapon megállt, és nem is
indult már el többé. Az előző napi hűtőhiba valószinűleg nem tett
jót a motornak, és az nem bírta tovább. Solberg viszont tarolt. A
már említett szakaszgyőzelemmel - mellyel egyedüliként volt képes
Panizzit legyőzni ezen a napon - biztosította hatodik helyét.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Colin McRae tovább gyúrta a törött ujját, és
jócskán lemaradva 10. hely körüli időket villantott. Legjobb
telejsítménye is csak az 5. volt, pedig igencsak esélyesként
érkezett Spanyolországba, ahol 2000-ben már győzött. Markko Martin
nyugodt tempóban a 8. helyre ért be, megköszönve ezt Sainznak, aki
a 10. gyorson kiesett. Carlos az útról lecsúszva nekiütközött egy
néző autójának, aki túl közel parkolt a pályához. Egyikük sem
sérült meg, de
Sainznak ez már a második balesete volt egy héten belül,
mivel a tréning során is összetört egy Fordot.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Mitsubishi gyémántok továbbra sem csillogtak
a Spanyol aszfalton. Delecour és A.McRae számára maradt a 12.-13.
hely.
A Skoda is elbúcsúztatott egy párost. Stig Blomquist
Octaviájában a generátor nem óhajtott tovább dolgozni, és a parc
ferméből már ki sem tudott állni az autó. Gardemeister haladt
ugyan, de csak a 9. helyig jutott. Eriksson pedig még hátrébb, a
18. helyre csúszott, mivel ismét nem akartak megfelelően tapadni a
kerekek az útra. A Hyundai-os Loix három helyet tudott előrébb
lépni, csakúgy, mint Schwarz.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A harmadik nap már nem sok változást hozott. A
rendezők végre elérték, hogy ne parkoljon a pályák mellett oda nem
illő autó, és mind a hat gyorsot meg tudták tartani. A meleg időben
Panizzi tovább szárnyalt. A 12. gyorsot ugyan kissé bealudta, mert
csak a 12. időt futotta rajta, de a továbbiakban ismét a megszokott
teljesítményt virította, és végül a dobogó legtetejére állhatott.
Burns sem panaszkodhatott, Panizzit ugyan nem volt képes
befogni, de a második helyezésért járó pontok is jól jönnek majd az
év végén. Grönholm 206-osa a negyedik helyre lépett fel mikor
Loeb Xsara WRC-je megperdült, és a felfüggesztés eltörése
kiállásra kényszerítette.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Bugalski maradt egyedüliként, hogy a
Peugeot-kkal lépést tartson.
Taposta is rendesen a Citroënt, de a harmadik helynél nem
tudott előrébb kerülni. Solberg pedig megőrizte a Subaru
becsületét. Az ötödik helyen fejezte be a futamot, úgy, hogy az
utolsó gyorson még nyomott egy legjobb időt. A Ford a pokol
bugyrait járta meg. Sainz kiesése, McRae fájó keze nem sok reményt
adott a csapatnak. Végül Colin a hatodikkén még éppen elcsípett egy
pontot. Martin a nyolcadik helyen zárta a versenyt.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Delecour végre megtalálta a gázpedált, és végre
be tudott lépni az első hatba is. Mitsubishijét a kilencedik helyre
támogatta be, míg A.McRae
a 13. helyet vette magához, amibe még egy megperdülés is
belefért. Loix tovább tündökölt. A belga Accent WRC pilóta a
12. ről a 10. helyig lépett előre a zárónapon. Schwarz csak egyet
tudot javítani a helyezésén így a 16.-ként érkezett célba. A
Skodások ismét kicsit szunyókálva kezdték a napot, de aztán
beleerősítettek. 11. lett Gardemeister, Erikkson pedig a 17.
A VB következő futama az április közepi Ciprus Rali lesz.
A VB állása:
Grönholm 21 pont
Panizzi 20 pont
Burns 13 pont
Mäkinen 10 pont
Sainz 9 pont
Bugalski 7 pont
Loeb 6 pont
Rovanpera 6 pont
C.McRae 5 pont
Solberg 5 pont
A.McRae 2 pont
Gyártók:
Peugeot 52 pont
Ford 25 pont
Subaru 20 pont
Mitsubishi 6 pont
Hyundai 1 pont
Skoda 0 pont j
