A harmadik nap hozta a Citroen drámáját. A kiesett Puras után Bugalski továbbra is tartotta az első helyét, egészen a kuplung hibájáig. A tizennegyedik szakasz után telefonon adták az utasításokat, mivel itt még nem volt szervizpark, hogyan kezdje a javítást. De be kellett látnia ezt a hibát nem lehet az út szélén kijavítani.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A rally VB 4. futama 18, csak aszfalt burkolatú
pályán egyhangú francia fölényt hozott. Itt mutatkozott be a
Citroen gyári csapata a Xsara T4 névre keresztelt WRC
versenyautójukkal. 1999-ben már bizonyított a csapat, akkor még
F2-es autóikkal alázták porig a VB mezőnyét az aszfaltos pályákon.
Valószinűleg a PSA konszern döntése értelmében,
2000-ben a Citroen nem lépett a VB porondjára, ezzel
elősegítve a Peugeot diadalmenetét, és ezzel népszerűsítve az új
oroszlános típusokat.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mivel a közeljövőben számíthatunk néhány
újabb Citroen típusra - beharangozóként csak a C5-öt hagy
említsem -, eljött az ideje a márka népszerűsítésének is.
Egyelőre nem hajtanak a világbajnoki címre, csak 4 versenyre
adtak le nevezést, így a gyerekbetegségek orvoslása nem okoz
lelki törést sem a versenyzőknek, sem a vezetőségnek.
Betegség pedig van, ez már itt, Spanyolországban is
kiderült.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A verseny egyértelműen
a Citroen hatalmas fölényét hozta. Ebben közrejátszott a
pilóták tudatos megválasztása is.
Jesus Puras spanyol bajnokként, szinte fejből tudja a
pályákat, a most kijelölt szakaszok 90%-át is már teljesítette a
nemzeti bajnokságban. Meg is gyűlt a baja ezzel a tudással, hiszen
a verseny előtt elcsípték tiltott tréningen. Az FIA szervei előtt
bizonyította, hogy nem tréningezett, és a már felírt itiner sem
akkor készült, hanem egy régebbi, azon a pályán készült itinerüket
olvassák visszafele. Bár ilyet rallys berkekben nemcsak, hogy nem
alkalmaznak, de még némi mosolygásra is okot ad az ilyen amatőr
húzás, elképzelhető, hogy a VB menők szűkös anyagi, és időbeli
korlátaik rákényszerítik az ilyen megoldásokra. Mindegy, tény, hogy
nem tiltották el, és fantasztikusan versenyzett.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A csapat másik pilótája az a
Philippe Bugalski, aki 1999-ben az F2-es kategóriában
indulva, két VB futamot is megnyert a Citroen-nek. Ez a két
fenegyerek szinte verhetetlennek bizonyult. A kezdet
Bugalski számára nem sikerült valami fényesen, mert
fékbetét törés miatt, kissé lassabb tempóra ítéltetett. Az első
szervizponton kicserélték a betéteit, majd
mint akit farba rúgtak eredt a mezőny után. A nap végére
fel is zárkózott az élen álló csapattárs Puras mögé.
![]() |
|
![]() |
![]() |
De mi van a többiekkel?
A Ford mindhárom autója rettentő gyengén muzsikált. McRae,
Sainz, és Delecour is panaszkodott, hogy az autó tolja az elejét,
valamint a motor is gyengének tűnik. Az első nap utolsó
gyorsaságiján, McRae addig is fulladozó autója végleg megállt, így
a 95-ös világbajnok megint kiesett. A benzinpumpa hibája okozta
ezt, és valószinűleg ez felelős a csapattársak gyengécske
szereplése miatt is.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Peugeot-nál meglepetést szerzett
Grönholm villámgyors kezdése. Mivel nem számít aszfalt
menőnek, és harmadik időket autózott, nehéz perceket szerzett
Corrado Provera csapatfőnöknek, mivel őt nem nevezték a
csapatversenybe. Ezek a nehéz percek sajnos
csak az 5. gyorsaságiig tartottak, mikor is
Grönholm elszámolt egy jobbos kanyart, és az autó
hátulja lecsúszott az árokba, ahol a bal hátsó futómű mindjárt
ott is maradt, ezzel a világbajnok be is fejezte a spanyol
fellépését.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Auriol viszont végre a régi formájában autózott. Mivel az
autó is tökéletes volt, és
Auriol is szereti az aszfaltpályákat, szinte csak ő tudott
lépést tartani a Citroenekkel. Az aszfaltkirálynak tartott Panizzi
nem tündökölt. Bár a negyedik hely környékén autózott, többet várt
tőle a csapat.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Subaru hamar elköszönt, nemcsak a dobogós, de a
pontszerző helyek reményétől is.
Solberg a harmadik gyorsaságin, félelmetes tempós rész
után, megcsúszott egy enyhe jobbos kanyarban, pördült egyet,
majd lecsúszott a fák közé az árokba. Itt véget is ért számára
a verseny.
Burns váltója rakoncátlankodott már a második gyors
után. Egyszer meg is pördült miatta, mert nem tudott a
hajtűkanyar előtt visszaváltani hatodikból, utána pedig
egyszerűen sehova sem tudott váltani. A szervizig
elvánszorgott, ott kicserélték a váltót, és a 15. helyről
vetette magát a mezőny után.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Mitsubishi remekül tartotta magát. Makinent a
gyors kezdés után fékproblémái kényszerítették lassabb haladásra,
de a negyedik-ötödik időket tudta tartani.
Loix remekül hajtott, a hatodik hely környékén tartotta
magát.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A második napon szintén 6 gyorsasági várt a
mezőnyre, köztük a verseny leghosszabbja, a 36 km-es. A
másodiktól kezdve Puras fékgondokkal küzd, egyszer meg is
pördül, és egyre lassabb. Lecsúszik a második, majd a negyedik
helyre. A nap végén már nemcsak a fék romlik el végleg, de úgy
tűnik a
két nap alatt elfogyott az egész autó, így a fényes
szereplés után kiállni kényszerül. Közben Bugalski lépett az
élre és ő tartja is pozícióját.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Második helyre került így az egész nap
egyenletes, gyors tempót autózó Auriol. A Ford továbbra is
gyengécske. Sainz nem tud az első hatba beférkőzni, és a Pirelli
gumikkal sem elégedett. Volt olyan szakasz, ahol
a csapattárs Delecour is gyorsabb volt nála. Burns Subaruja
kissé ingatag lett. Ha jól ment, sikerült a negyedik időt elérni,
de ez ritkán fordult elő, így Burns sem tudott sokat előrébb lépni.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Skoda kormányművét hiába cserélték ki, újra elromlott
így kiállt Schwarz is. A Hyundai megbízható, de ezeken az
emelkedős pályákon a motor nagyon gyenge. Mindkét autójuk
versenyben van, de hátul. Az utolsó gyorsaságit törölték ezen a
napon. Bugalski mögött Auriol állt, majd Panizzi, Makinen, és
ötödiknek ideért Sainz is. Burns csak a 8. helyen poroszkál.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A harmadik nap hozta a Citroen drámáját. A kiesett Puras
után Bugalski továbbra is tartotta az első helyét, egészen a
kuplung hibájáig. A tizennegyedik szakasz után telefonon adták az
utasításokat, mivel itt még nem volt szervizpark, hogyan kezdje a
javítást. De be kellett látnia, a hidraulika olaj nyomását nem
tudja az út szélén visszatornázni. - Közben kiderült, Puras is
ugyanilyen gond miatt állt ki előző nap - A következő gyorsaságin
lekéste az ideális rajtidejét, s majd két perces hátránnyal eredt a
többiek után. Így az első hely reményei elszálltak. Végül a
negyedik helyre terelte be a T4-et, ezután derült ki, hogy kapott
még két perc büntetést is a késői rajtolásért, így a nyolcadik
helyen fejezte be a versenyt.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Peugeot öröme határtalan.
Az első helyezett, Auriol két éve nem nyert futamot - a
Seat-nál ez még őt is meglepte volna -, és az oroszlánoknak is
kellett a pont. A második helyre Panizzi érkezett, bizonyítva,
hogy aszfalton ő is tud valamit. A pontversenyt vezető Makinen
lett a harmadik, Loix a negyedik, így a Mitsubishi is gyűjtött
pontot rendesen. Sainz végül csak beterelte a kezét-lábát
lógató Fordot az ötödik helyre, míg mögötte Delecour végzett.
Burns hetedik helyéért nem jár pont. Némi vigasz a Citroennek,
hogy a Super 1600 kategóriában, a mindvégig remekül szereplő
Loeb nyert a Saxo volánja mögött.
A pontállás Catalunya után:
1. Makinen 24 p
2. Sainz 18 p
3. Rovanpera 10 p
= Auriol 10 p
5. Delecour 9 p
6. Panizzi 6 p
= Radström 6 p
