Ikarus-szal a türelmi zóna felé

2000.08.14. 17:38

Nem autóval mentünk, mert úgy gondoltuk, gyalog többet láthatunk. Az Árpád hídtól induló, a jegy ellenében ingyenes céljárat - természetesen egy lehasznált Ikarus - egyenesen a falu közepén álló templomhoz vitt, ahonnan kb. még egy kilométernyi gyalogút várt ránk. Az út során hamisítatlan balatoni hangulat uralkodott: a kapukon táblácskák, rajtuk Zimmer Feri ismerős neve, esetleg a kissé fellengzős Camping felirat, az út mentén portékájukat kínáló kereskedők, néhány udvarban igazi magyaros vendéglátás: asztalok, sör és virsli minden mennyiségben.

 
   
   

Sok mindent tudunk a hétvégi, sorrendben 14. Magyar Nagydíjról. A versenyt Hakkinen nyerte utcahossznyi előnnyel, Coulthard nem tudta megelőzni Schumachert. Profi szervezést, gördülékeny televíziós közvetítést, rekord nézőszámot könyvelhettünk el.

Ennél különb alkalmat az Országimázs Központ szakemberei sem találhatnának hazánk jó hírének öregbítésére. A beszámolók ezt sulykolják, a Nagydíj mérlege végül is pozitív, mindenkinek tetszik az ország, minden nagyon szép és jó.

 
   
 

Persze tudjuk, volt türelmi zóna, és aki figyelt, az - mint eddig is - láthatta a Bernie Ave. táblát (nem igazi sugárutat jelöl, a fontos személyeknek fenntartott kerülőutat díszíti, vélhetőleg Ecclestone úr tiszteletére), ám ezek nem ronthatnak el egy ilyen nagyszerű rendezvényt.

 
   
   

Az egyetlen különbség a Magyar Tengerhez képest a vízpára helyett a levegőben szállongó iszonyú por - helyi jellegzetesség. Az élelmesebbek a távolabb megszálló autósokra is gondoltak, a falu határában többen nagy kék, P betűvel díszített táblával jelezték, hogy itt bizony parkolni is lehet. Elhagyva Mogyoródot láthattuk a hírhedt Erotic Campinget is, igaz, így délelőtt meglehetősen elhagyatottnak tűnt. Különösen megkapó látvány volt a kéjbarakkok mellett álló Peep Show feliratú, nyolcszögletű építmény, mely nagyban emelte a komplexum építészeti jelentősségét. Még megálltunk egy pillanatra, hogy kiheverjük a hivatalos taxiállomás 7000 Ft-os Mogyoród-Budapest távolsági díja okozta sokkot, és már ott is voltunk a bejáratot jelképező boltív alatt.

 
   
 

Innen mintha egy másik világ következne: a pályán találkozunk a szervezés első jeleivel. A tribünökhöz vezető úton viszonylag sok biztonsági embert láttunk, ám munkájuk nemigen akadt. Ez már itt az Ecclestone Adminisztráció világa. Még egy kapu - ez választja el az ülőhelyeket az állóktól - és Európába csöppenünk. A lelátók háta mögött hatalmas pavilonok, majd' minden csapat fenntart egyet: itt valóban eredeti emléktárgyakhoz juthat az ember, ráadásul mosolygós, nyelveket is beszélő hostessek kínálják a pólókat, sapikat, és bögréket, igaz, az eddig látottaknál valamivel magasabb áron.

Néhány istálló tavalyi versenyautóit, esetleg szériakocsikat is kiállít, hadd fényképezzen a nagyérdemű. Dél van, mire a lelátóra jutunk, gondolván, hogy később nem lesz hely, majd két óra várakozás következik a tűző napon. Feltűnő a sok rendőr a pálya szélén, talán a Hockenheimi esethez hasonlótól (valaki csak úgy besétál a pályára) féltek a szervezők. Erre utal az is, hogy a szpíker több nyelven is elismétli: kérik a nézőket, hogy a verseny utáni pályanyitásig senki ne próbáljon a kerítésen belülre kerülni.

 
   
   

Úgy negyed kettő körül jönnek a zászlós leányok. Negyvennégy Marlboro-pólós hölgy vonul a rajtrácsra szigorú, kettes sorban a közönség örömujjongása közepedte, minden második egy-egy pilóta zászlajával, a maradék pedig a kikészített rajtszám-táblákat veszi kézbe. Megkezdődik a Show. Először a szerelők vonulnak ki egy-egy kis mobil műhellyel, majd a versenyautók is megindulnak a boxból, hogy egymás után foglaljanak helyet a rajtrácson.

Elhangzik a magyar himnusz, csodálatos, mindenki feláll a lelátón. A célegyenes betonján fél óra sürgés-forgás következik, szegény Mazzacane Minardiját vissza kell tolni a depóba, így ő csak onnan rajtolhat majd, igaz, egyébként is az utolsó helyről indult volna. Aztán megindul a verseny. Ilyen kis távolságnál nem ártott volna füldugót hozni.

 
   
 

A verseny sajnos nem valami izgalmas, előzések alig, egyedül a Schumi-Coulthard páros okoz némi izgalmat az utolsó néhány körben. Különleges élmény viszont az autók hangja közti különbséget hallgatni: a McLareneké már-már a magas C-t ostromolja, ami igen nagy fordulatszámról árulkodik (gyorsabbak is voltak mindenkinél), míg a Jaguarok gázelvételnél furcsa bugyborékoló hangot hallatnak. Csaknem két órán keresztül figyelhetjük a száguldó gépcsodákat. Az utolsó percekben vagy ötven biztonsági szakember érkezik a depó külső falához: katonás koreográfiával foglalják el a helyüket. Hakkinen győz, mögötte Schumi, és David, Rubens a negyedik helyre jó a másik Ferrarival. Az autók visszatérnek a boxba, majd beengedik a tömeget. Lelkes szurkolók százai özönlik el a célegyenest, hogy kaphassanak egy kis pezsgőt a nyakukba az emeletnyi magasban lévő erkélyről. És itt a vége. Megcélozzuk a kijáratot, a hatalmas tömegben csak egyfelé lehet menni. Még felfrissülünk az ingyenes (!) mellékhelységben, azután irány a kijárat.

 
   
   

Visszafelé igazi Hakkinennek érezzük magunkat, több száz autót előzünk meg az alig kilométeres úton, köztük néhány átalánydíjas taxit is - még eszembe jut, megérte-e a plusz fél óra út azt a pénzt. Közben kísért a pálya bejárata melletti erdős részen hallott sramlizene, és az elégedetten sörözgető sógorok látványa. Szegény rendőrök buzgón mutogatnak a kereszteződésekben, de úgy látszik, ennyi autónál ez sem használ. A templomnál felszállunk a harmadik buszra - erre fértünk fel - és vissza az Árpád hídhoz. A buszon egy finn csoportba ékelődünk - láthatóan melegük van a lépésben haladó viszonylaton, és valószínűleg nem Magyarország csodálatos tájairól beszélnek. Ezen a ringó Ikaruszon még Hakkinen győzelme sem látszik felvidítani nyelvrokonainkat. Pedig ahogy kilépünk a busz ajtaján a szauna utáni jeges fürdő öröme szakad ránk: megérkeztünk.