VW buggy-k a Dakaron

2002.11.29. 13:25

 
   
   

A Volkswagen az esseni show-n mutatta be azt a sivatagi buggy-t, amivel a cég először lép majd a Dakar Rally homokjára januárban. A tesztelésnek Franciaország és Marokkó adott otthont, és utólag már a VW szakemberei is ki merik jelenteni, hogy nagyon biztató eredményeket kaptak. Ez persze semmit sem jelent, hiszen tudjuk, hogy a pontos mérnöki munka (önmagában) pont nem ér semmit a sivatagban. Ott csakis a tapasztalat húzza ki az embert a homokból.

Szerencsére ezt tudják a németek is, ezért (vagy nem ezért) a buggy nem is egy kategóriában indul a Mitsubishi Pajerókkal és a vadiúj Nissanokkal. További érdekesség, hogy az autók dízel motorokat kaptak. Igen, autók, ugyanis nem aprózva a dolgot, mindjárt hármat is indítanak. Az 1.9 literes, 218 lóerős TDI motoros vedákat Jutta Kleinschmidt, Stéphane Henrard és Dieter Depping fogja terelni.

A csapat egyelőre szerényen nyilatkozik, a részvételt egyszerű próbának szánják, mint mikor az ember először csak a lábujját dugja a medence vízébe ellenőrizni, hogy nem túl forró-e. A buggy-k csak előkészítik a terepet az igazi versenyautó, a Touareg 4x4 számára.