A Mitsubishi visszatér a rali-vb-re.

2003.10.13. 13:10

A múlt csütörtök a feltámadás előszelét jelentheti a Mitsubishi rajongóknak. Tokióban ugyanis az MMC (Mitsubishi Motor Corporation) bejelentette visszatérését a rali-világbajnokságba. Teljesen új versenyzői gárda és teljesen új Lancer képezi a visszatérés alapját.

Az augusztusban felröppent hírek valósnak bizonyultak, mivel megerősítést nyert, hogy az első számú versenyző Gilles Panizzi lesz, a másik autóban pedig egy ismerős vezetéknevű, 25 éves Finn versenyző, Kristian Sohlberg is lehetőséget kap majd. Az ő pályafutása 1997-től datálódik, és már ekkor is Mitsubishivel (bár N-essel) mutatta meg tehetségét. Tavaly (2002) többször is sikeresen befejezett vb-futamokat a csapat akkori WRC-jével, és talán ez alapozta meg a mostani pozícióját.

Sven Quandt, az MMSP elnöke így beszélt a tervekről: "Gilles óriási tapasztalattal rendelkező, kiváló tesztpilóta. Kristian idei futamokon nyújtott teljesítménye azt a benyomást keltette bennem, hogy bármilyen talajon egyformán jó teljesítményt tud nyújtani. Ők ketten reményteljes szezon előtt állnak, ebben biztos vagyok."

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a második autót Sohlberg nem egyedül fogja használni. Több fiatal tehetséggel kell osztoznia: aki a legsikeresebb, az fog az évad hátralevő versenyein további szerepet kapni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.