Citroen a babérokra tör

2001.10.03. 08:46

 
   
   

A Citroen idén harmadszor áll a rally világbajnokság szorítójába a San Remo Rally-n. Igazából 4 futamot terveztek a 2001-es programba, és ez lesz az első tisztán aszfaltos verseny, mely nemcsak a Xsara WRC számára kedvező, de a csapat első számú pilótája Philippe Bugalski is ezen a talajon érzi magát elemében.
A háromszoros francia bajnok Bugalski és hű navigátora Jean-Paul Chiaroni mellett a Jesus Puras-Marc Marti kettős alkotja a csapatot. Lesz még egy Xsara WRC a mezőnyben melyet Stephane Loeb terelget majd Guy Fréquelin-el karöltve. Nekik ez lesz az első hivatalos versenyük a gyári csapat színeiben. Ezeken a pályákon Loeb számára fantasztikus lehetőség nyílik megcsillantani tehetségét olyan nagy nevek mellett, mint a csapattársaké, ráadásul ugyanolyan autóval, ugyanolyan gumikkal.
Bugalski számára San Remo egy szerelmi viszony. "A környék gyönyörű. A tesztelés remek. Hegyek között haladunk, de nem érezzük a magasságot, mert az időpont és a tenger közelsége miatt az út változatos. De nem szabad elfelejteni, hogy az időjárás szeszélyes. Remek kirándulás a nézőknek, akik között szép számmal szoktak lenni Franciák is. 1998-ban és 1999-ben már versenyeztem itt a Xsara-val. Nagyon bizakodóak vagyunk, de nem számítunk előkelő helyre."
A Xsara WRC szereplése a Katalán Rallyn, és Bugalski győzelme a Deutshland Rallyn magabiztossá tette a csapatot. "Mindkét versenyen roppant sikeresek voltunk. Fejlődünk az Olasz viszonyokhoz is. Nagyon keményen dolgozunk, és fennáll a lehetősége a jó végeredménynek. Ha azt mondanám, hogy nem győzni jöttünk, hazudnék. Revansot akarok szerezni a győzelemért, amit elvesztettünk Spanyolországban."
Puras realizmussal tekint a verseny elé: "A világbajnokság futamai mára valóságos versenyekké fajultak. Az autók és versenyzők közti különbségek nagyon kicsik. Nem hibázhatunk. Az első háromban kell végeznünk az első napon, így tovább támadhatunk a másodikon. A harmadik nap túl rövid ahhoz, hogy nagy változások történjenek az eredményekben."
A csapat újonca, Loeb tudatában van, hogy a futam különösen nehéz, és az esélyei sem a legjobbak: "Beszélgettünk erről a navigátorommal, és kitárgyaltuk, miben tud a segítségemre lenni az autóban. Az autónk és én is az aszfalt pályákat szeretjük. A csapatom tagjai is nagyon erősek ezen a felületen, remélem, nem maradok le tőlük túlságosan."