Utolsó nekifutás magyar rally módra

2001.10.19. 10:35

 
   
   

A szlogent egyedül a Rally I. versenyzők nem érezték magukénak túl nagy számban. Előzetesen mindössze 55-en neveztek az I. Zemplén Rallyra. Így történhetett meg, hogy most a másodosztály népesebb létszámot ért el. Többen meg is jegyezték, hogy már most eredményes az MNASZ arra irányuló erőlködése, ami a másodosztály létszámának felduzzasztására irányul.
Az I.osztály elején két WRC. A bajnokságban nemigen tudnak már előrébb rukkolni, de ha nem esnek ki szinte lehetetlen megverni őket. Biztos nagyon izgalmas, másodpercekre kiélezett versengés várható.
Utánuk jön a legfrappánsabban elnevezett kategória, a Gr.:N . Az elnevezést az FIA a No correct kifejezésből alkothatta - magyarosan csak "nem frankó" - és a besorolást a Nem homológ alkatrészek száma szerint (1-4) adják meg. Ellentétben más kategóriákkal, ahol a hengerűrtartalom számít, hiszen ezt a technikai bizottságok úgysem tudják hiba néllkül mérni.
Az N4 izgalmas végjátékkal készül. Lehet, hogy ismét nem a lóerőkkel párosuló tudás lesz a domináns, hanem a 150.000 Ft. mögött elhelyezkedő szorzószám. Természetesen ezt az összeget nem a gumikra, hanem az idegi sportokban nagy szerepet vállaló óvások fogják felemészteni. Egyébként az MNASZ valószínűleg ebből fog idén egy igazán nívós díjkiosztót rendezni, nem sokkal a Miss World után, Sun City-ben.
A II.oszt.-nak is csak a legeleje biztos. Pálinkásék eddig még nem látott pontszám vadászattal állnak megrendíthetetlenül az élen, a második két helyezés is be van betonozva. Viszont az utána következő 3 helyezésért szinte pontokra állnak egymástól Molnár Feriék, Dodóék, Szabóék. A Suzuki kupa is igencsak eldőlt Kellerék végett, akárcsak az A5 ahol Magyar Robi behozhatatlan előnnyel zárja az évet.
Nézzük a jelenlegi helyszínt. Tokaj igen szép, hazánk tán egyik legszebb vidéke, mintegy 40 km-re Miskolctól. Szép házak, kellemes borospincék, barátságos népek, de megfelelő számú szállás sehol. 1:0 a szervezőknek.
Az időpont: tán a legnehezebben, ráadásul államilag összehozott hétről van szó, ahol az első két nap egy hosszú hétvégéből van lecsípve, de ezt bőven pótólja a tény, hogy a szombat igazi munkanap. Lehet, hogy így akarják a látogatottságot mérsékelni? Ezek szerint a rendezőség megint kiváló PR munkát végzett, tudván, hogy a sportot a nézettség élteti. 2:O a szervezők javára.
Az igazi győztes találat még csak most jön. Az első gyorsaságiig mintegy 72 km kell megtenni a hosszútávú, kényelmes utazásra kialakított országúti cirkálókban. A köztes etapok szintén perc/km teljesítéssel küzdhetők le, ami azt jelenti "Ne szervizelj, aljas versenyző", így a szerviztilalom is le van tudva. Ez majd valószínűleg a rendőrségi jelentésekben fog visszatükröződni. A nap végeztével, mint minden sportban, itt is van levezetés, a célig tartó újabb 75 kilométerecske.
Elsöprő fölénnyel 3:O -ás eredménnyel zárult a szervezők javára az első forduló. Izgalommal várjuk a visszavágót november 25-27-én, már akinek még van szabija.