A Skoda bedurvít

2001.12.14. 12:37

 
   
   

Hatalmas fába vágta fejszéjét a Skoda Motorsport csapat. A jövő évi rali világbajnokságban - mely az Octavia WRC számára már a negyedik szezon lesz - nemcsak mind a 14 futamon rajthoz kívánnak állni, de nem kevesebb, mint három autót indítanak.

Az tervek szerint a svéd Kenneth Erikssov/Tina Thörner páros mellett a csapat benjaminjaként a finn Toni Gardemeister kap esélyt spanjával, Paavo Lukander-rel. Ők képviselik az első vonalbeli Skoda fejlesztéseket a teljes szezonban. A harmadik autó szintén a teljes VB programban részt vesz, de a bent ülők váltják majd egymást. A Roman Kresta/Jan Tomanek kettős váltótársa a Stiq Blomqvist/Ana Goni páros lesz. És ez még nem minden. Lesz még egy negyedik Octavia WRC is, de ez csak néhány futamon áll majd rajthoz a jelenlegi Argentin N csoportos bajnok Gabrile Pozzo/Daniel Stillo páros alatt.

Ez az erőteljes Skodás küldöttség valószinűleg már a jövő évre tervezett pontozási rendszer kihasználására született. Januártól a gyártók pontversenyébe nevezett három autó közül kettő fix lesz, a harmadiknak pedig majd az számít, amelyik jobb helyen végez.

Pavel Janeba, a csapatfőnök elmondta milyen nehéz év elé néznek:
"Jövőre sokkal nagyobb esélyünk lesz a pontszerzésre, ha a taktikai szempontjainkat tekintjük. Még sosem teljesítettünk 14 futamot és sosem indítottunk háromnál több autót egy versenyen. Úgy érzem mostanra nőttünk fel ehhez a nehézségi szinthez. Az elsődleges szempontunk jelenleg, hogy az új versenyzőinket családias hangulatba hozzuk mind az autóval, mind a csapat többi tagjával. Nagyon fontos, hogy a vezetési stílusukat át tudják ültetni az Octavia-ra. Biztos vagyok benne, hogy erős felállást sikerült összehoznunk, a különböző stílusú és vérmérsekletű pilótákkal. Remélem ismét hatalmas lépést tudunk megtenni a hosszú távú rally programunk fejlesztése érdekében."