80 km-t autózott kormányszervó nélkül, majd testileg-lelkileg kimerülve a legutolsó gyorsaságin Thiry akkora orrost ugrott egy gödörbe, hogy a navigátorát hátsérüléssel helikopter szállította el, így az ő pontjaik tovatűntek.
Az idei versenynaptárban a kenyai erőpróba átkerült az eddigi februári időpontról júliusra. Az oka teljesen nyilvánvaló, nem is értem, eddig miért nem történt meg: a havas futamok között-után igencsak durva hirtelen az afrikai klímában versenyezni. Ezt a gyors váltást próbálja ellensúlyozni, hogy ebben az évben a nyolcas sorszámot kapta a Safari rally, így fokozatosan hangolják magukat a versenyzők a brutális éghajlathoz. A másik ok, hogy ekkor talán kisebb az esőzés veszélye is. A jelek szerint csak elméletben.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Ettől a versenytől félnek a legjobban a gyártók
és a versenyzők is. Iszonyú, párás meleg; gonosz, baromi hosszú
pályák. Ezekhez a viszonyokhoz az autókat is teljesen át kell
építeni. Erre a szabályok is lehetőséget adnak, hiszen külön
paragrafusok vonatkoznak a safari-rallyra. A leglátványosabb
változás talán a hatalmas vízátfolyásokon való biztos átkelés
érdekében szinte
a tetőig kivezetett légszívócső, ezen keresztül kap a motor
levegőt a hasig érő vízben és az embermagasságú homokviharban. Meg
persze a speciális felfüggesztéssel magasra emelt karosszéria,
valamint a kenguru-vas a bozótosban való gyors haladáshoz, és a
külső visszapillantó tükrökbe szerelt fényszórók.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Általában mindjárt az első nap lemorzsolódnak a
gyengék. A magyar bajnokságban oly sokszor elátkozott veszprémi
harckocsipálya (lőtér), vagy a régi strázsahegyi gyorsasági szakasz
autósztráda azokhoz képest, amiken szerencsétlen VB menőknek
küzdeniük kellett. A pénteki penzum négy gyorsasági volt, az első
mindjárt bemelegítő 118 km-vel.
Richard Burns itt mindjárt el is köszönt a versenytől, mikor
egy ugrató után a Subaru bal első lengéscsillapítója teljesen
kiszakadt a doblemezből. Nem sokkal ezután Arai is elköszönt, így a
kék mundér becsülete Petter Solberg kezébe került, aki legalább
derekasan állta a sarat. Ezen a gyorsaságin mindenki meglepetésére
a leggyorsabb Armin Schwarz Skoda Octaviája lett.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Didier Auriol kormányszervó-hibája az erőteljesen felejtésre
ítélt Seat-os korszakot elevenítette fel. Az alkart szaggató
vezetési élménnyel így rögtön bent is hagyott 5 percet a gyorson.
Ezután még késett 40 másodpercet a következő szervizparkból, így
érthető a morcos hangulata. A nap csúcspontja Auriol számára mégis
az utolsó gyorsasági lett, ahol egy megperdülés után kigyulladt
autójából ment füstbe a Kenyában tervezett pontszerzés.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Marcus Grönholm sem látta meg a nap végi parc ferme-t.
A negyedik szakaszon leszakította a Peugeot egyik kerekét,
így ő is kiesett. Úgy tűnik a világbajnok csapat idei egyetlen jó
húzása, hogy szerződtették Rovanpera-t, aki a Svéd futamhoz
hasonlóan (ahol győzött), itt is remekül autózott, és harmadikként
zárta a napot.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Colin Mcrae a zsinórban megnyert előző három futammal
megkezdett sikerszériája megszakadt.
Beugrott egy kisebb árokba, itt némi futóműátalakítást
végzett a Ford Focus-on, majd az összenéző elsőkerekkel próbált
tovább menni, de ezt már a kuplung nem bírta. Ő is kiesett. Carlos
Sainz azonban igazi profihoz méltón higgadtan, nem sokat
kockáztatva araszolt Makinen nyomában a második helyen. A harmadik
fordos, Delecour nem nagyon találta a ritmust, de haladt, ahogy
csak tudott.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az első nap abszolút sikeres csapata a Skoda volt.
Bebizonyították, hogy a bálnának csúfolt, robusztus felépítésű
Octacia WRC-nek igenis van keresnivalója ebben a mezőnyben. Armin
Schwarz az első helyen haladt, mígnem ezt átvette tőle Makinen, és
a csapat kettes számú brigádja, Bruno Thiry vezetésével is
magabiztosan állta a strapát, szemben a nagy nevű csapatokkal.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nagyobb gond nélkül, közel
2 perces előnnyel a Mitsubishi-s Makinen várta a szombat
reggelt. Egyedül ennek az utóbbi két csapatnak maradt versenyben
mindkét autója, míg a többieknél egy -vagyis két- ember maradt csak
talpon.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Aztán szombatra megkapták a dagonyát. Az eső áztatta
pályákon a nap ismét kieséssel kezdődött. Carlos Sainz búcsúzott
Afrikától, ugyanis a nagy rohanásban megfőzte a Focus motorját.
Tehát Delecour-ra maradt a Ford csapat jóhírének őrzése, ha már
pontot nem hozhat. Egyelőre azonban Rovanpera lépett a második
helyre.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Solberg nagyszerűen autózva, három gyorsaságit is megnyerve
a harmadik helyig lépett, őrizve a Subarusok épphogy pislákoló
reményeit. A nap győztese ismét Makinen, aki egyre jobban elhúzott
az őt üldözőktől. A hetedik szakaszon volt ugyan némi ijedtség,
mikor egy ugratót követően különös zajok törtek elő a váltó felől,
azonban ez csak vaklármának bizonyult. A szerelők nem találtak
szervi bajt, de a biztonság kedvéért, és elkerülendő a későbbi
gondokat, kicserélték a komplett váltót. Ezután Loix Mitsubishi-je
érkezett a futószalagon. Víz került az elektronikába, majd a
hengerfej ment tönkre. Miután ezeket kicserélték a belga versenyző
a hetedik helyig jutott ezen a napon.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A skodások mennybemenetele folytatódott. Schwarz a negyedik,
Thiry a hatodik helyen várta a záró napot. Vasárnapra már csak 817
km táv maradt, amiből több mint 350 volt gyorsasági. Esőisten
műveletei alaposan felborították a csapatok terveit. A péntek
délutáni esőzés szombatra dágványossá tette a pályákat, és
vasárnapra is jutott a sárdagasztásból.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Makinen a pénteken megkaparintott első helyet már ki sem
adta a kezéből. Meggyőző, 12 perces előnnyel nyerte a 49.Safari
Rally-t. 23. futamgyőzelmével visszalépett a Kankunnen-Sainz-McRae
nevével fémjelzett királyok listájára. A Mitsubishi csapat is
tündökölt a hétvégén. Mindkét autójuk pontszerző helyével átvették
a gyártók pontversenyében vezető helyet a Ford-tól.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Peugeot szekerét egyedül Rovanpera második helyezése tolta
kicsit előrébb a pontversenyben. A futam kimagasló eredményét
Schwarz hozta, mivel a dobogó harmadik fokára emelte az Octaviát,
ezzel a Skoda eddigi legjobb VB-s eredményét elérve. Bruno Thiry 80
km-t autózott kormányszervó nélkül, majd testileg-lelkileg
kimerülve a legutolsó gyorsaságin akkora orrost ugrott egy gödörbe,
hogy a navigátorát hátsérüléssel helikopter szállította el, így az
ő pontjaik tovatűntek.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Delecour nem hozott ugyan pontokat a csapatnak, de a 12. és
a 13. szakasz megnyerésével és végül a negyedik helyre érkezve
ismét bizonyította, hogy érdemes lenne nevezni a csapatversenybe
is. Ráadásul most szerepelt először Kenyában.
A verseny legnagyobb vesztese Solberg. A harmadik nap első gyorsaságiján a jobb első kerék jócskán megelőzte az autót. A bent ülők is döbbent arccal figyelték, ahogy harmadik helyük a kerékkel együtt egyre csak távolodik. Így a Subaru csapat teljes mértékben becsődölt.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A verseny nehézségét tükrözi, hogy a
13 gyári autóból 5 érkezett célba. Az első és az ötödik
között 1 óra 44 perc különbség jött létre, a 13 gyorsaságira
osztott 1129 km-es gyorsasági hosszon. Az össz.táv: 2957 km volt
melyet a 41 elrajtolt páros közül 15 teljesített.
Gyártók pontversenye:
MITSUBISHI 66
FORD 60
SUBARU 28
PEUGEOT 26
SKODA 15
HYUNDAI 10
Pilóták pontversenye:
Tommi MAKINEN (FIN) 40
Colin MCRAE (GB) 30
Carlos SAINZ (E) 26
Harri ROVANPERA (FIN) 20
Richard BURNS (GB) 15
François DELECOUR (F) 14
Didier AURIOL (F) 10
Petter SOLBERG (N) 9
Freddy LOIX (B) 9
Armin SCHWARZ (D) 7
Thomas RADSTROM (S) 6
Gilles PANIZZI (F) 6
Toni GARDEMEISTER (FIN) 5
Marcus GRONHOLM (FIN) 4
Toshihiro ARAI (J) 3
Alister MCRAE (GB) 1
Pasi HAGSTROM (FIN) 1
Philippe BUGALSKI (F) 1
Gabriel POZZO (RA) 1
