Cigány a pályán, de csak rövid ideig

2003.03.31. 10:57
Valójában már a szervezés korai fázisában sejteni lehetett, hogy a néhány éves kihagyás után Salgótarján környékére viszavitt verseny messze nem fogja azt a hangulatot hozni, amiről a negyedszázados múltja alatt elhíresült.

 
 

Az őrület 1974-ben kezdődött, ekkor rendeztek először raliversenyt ezen a dimbes-dombos területen. Aztán 25 éven keresztül szinte minden évben reszkető lábakkal várták a versenyzők és a rajongók, hogy a híres kazári, kisterenyei, ceredi - és még folytathatnám a sort a kiváló pályákkal - gyorsaságikon nyomuljanak az autók, mivel sokáig ez volt a szezonkezdő futam. Aztán a 2000-es év meghozta a verseny megszűnését. Addigra már nemcsak a pályák változtak meg, hanem az egész verseny hangulata is borongóssá vált a rossz kimenetelű balesetek miatt.

 
   
   

Idén viszont újra felragyoghatott az a nap, amikor ismét birtokba veszik a versenyautók a környéket. Bár ilyen körülmények között, jobb lett volna, ha máshol rendezik, és nem egy patinás rali futam neve fémjelzi ezt az egy napos ralisprintet. Először is a rendezők a rossz időre, és a havas utakra hivatkozva bejelentették, hogy a másodosztály számára az eredeti tervekkel ellentétben mégsem lesz most itt verseny. Pechükre nem volt rossz az idő, és már a hó is elolvadt. Aztán kiderült, hogy a "nagyok" is csak egy nap mehetnek majd gyorsan, leszámítva a pénteki prológot. Végül a verseny előtti héten robbant a bomba, hogy prológ sem lesz, mert a tervezett helyszín talaja nem alkalmas erre a célra... ááá, inkább nem is folytatom.

 
   
 

Szerencsére ezeket az előzményeket kissé feledteték azok hírek melyek a versenyzőkről szóltak. Az élmezőny tagjai egymás után mutatták be idei autóikat, és erőteljesen kezdett derengeni, hogy a sokszoros magyar bajnok Ifj. Tóth János nagyon keményen meg lesz szorongatva, vagy legalábbis még többen próbálják majd támadni az idei bajnoki címért. Egy évvel tapasztaltabbak lettek a WRC-s versenyzők, néhányan már le is tesztelték az autóikat, jópár versenykilométert gyűjtve egy-egy VB futamon. És persze vannak újonc WRC-sek is, akik a címvédő magabiztos kijelentése - mely szerint legalább egy év kell, hogy valaki megtanuljon WRC-t vezetni - ellenére is biztosan fognak kemény perceket okozni a mezőny elejének.

 
   
   

A kisebb géposztályokban is történt néhány átrendeződés, de számomra a legmegrázóbb hír az volt, hogy a régi Zöld Ladás - igen nagy betűkkel -, Varga "Cigány" Zoltán ismét versenyautóba ül, méghozzá egy M3-as BMW-be. Aki látta őt menni a legendás 2107-essel, az tudja miért borzolódott fel a kezemen a szőr, ahogy elképzeltem, amint fél kezzel veszi az egyívent, a másikkal pedig integet a kanyarban... Brrr. Nagyon vártam. Aztán mégsem láttam, mert az első gyorsaságin futott abszolút 15. idő - ez nagyon jó elsőre - után a másodikon az útjába került néhány fa, és Cigi kiesett.

 
   
 

Ez a második gyorsasági másoknak is okozott gondot. A WRC újonc Révész Tamás - aki a pályafutását befejezettnek tekintő Érdi Tibor autójával versenyzett - is benézett egy árokba, de őt szerencsésen kimentették a közelben ácsorgó turisták, csak az időveszteség ugye... Aztán később kiderült, hogy az autó komolyabban sérült, így fel is adták a versenyt. A harmadik gyorsra is jutott kaland. Elszállt az N csoportban élen álló Szajky István, és egy betonoszlop annyira átrendezte a Mitsubishi Lancer hátsó részét, hogy ő is kiállni kényszerült.

 
   
   

A negyedik gyorson pedig olyan esemény történt amire évek óta nem volt példa. Ifj.Tóth János alatt megállt az autó. A Peugeot 206 WRC váltóhibája miatt Janika gyalog haladt át a cél fotocelláján - bár lehet, hogy mellette ment el. A Rolf Schmidt által felkészített, és szervizelt versenyautóval még sosem volt műszaki problémája a magyar párosnak. Hihetetlen. És az így pont nélkül hazakullógó versenyzőnek valószinüleg még több energiájába fog kerülni a címvédés. Kiesésükkel az első helyet a Benik-Somogyi kettős vette át, és meg is tartotta a célig, minden hátralévő gyorsasági megnyerésével.

 
   
  Ez a másik Citrom Bútorékkal

Aztán nehogy egy pillanatra is unatkozzanak az érdeklődők, a következő gyorsasági céljában a Herczig testvérek Citroën Saxo-ja nekicsúszott a szalagkorlátnak. Egy közelben ácsorgó néző lábában az ijedtség és a szalagkorlát maradandó nyomot hagyott. A mentő színre lépése miatt a mezőny hátralévő része átlagolt időt kapott, a versenypályát pedig etap formájában teljesítette. Közben pedig fogytak az autók rendesen. A futam második szakaszának már csak 62-en tudtak nekikezdeni az eredeti 77 rajtolóból.

 
   
   

A kisebb kategóriákban is zajlott az élet. Az N3-as Hondával versenyző Krózser-Buccholz páros tartósan befúrta magát az élbolyba. Rendszeresen az abszolút 12-15 körüli helyeken autóztak, míg az 5. gyorsaságin becsúszott egy absz. 8., N csoport első idő is. Fölényükhöz nem fért kétség, és végig ki is tartott, így magabiztosan zsebelték be az N3 első helyét. Az eggyel alattuk lévő kategóriában A Lada Szamaráról Hondára váltó Boroznaki Tibor lépett az élre rögtön. Az 5. gyorson kapott átlagidő aztán hátrébb repítette őt a harmadik helyre, a vezetést Szabó Árpi pókos Peugeot-ja vette át. Királysága azonban pünkösdi volt, mivel a gyengus kezdés után talajvízként feltörő Dékány megelőzte őt. Ez a felállás maradt a végeredmény is, azzal a különbséggel, hogy Boroznaki nem bírta végíg az iramot, és az utolsó előtti gyorson kiesett.

 
   
 

A H csoportban Cigány kiesése után a szokásos Matics-Pethő párharc alakult ki, amibe azért belejátszott Hodula gyengélkedő VFTS-e is. A párharcból Pethő került ki győztesen, így az ő 5 millió forint értékű Lada VFTS-ét locsolhatták pezsgővel a célban. Az A csoportban Aschenbrenner a papírforma szerint utolérhetetlen volt. Ráadásul nem is a saját autójával nyomult, hanem a TotalCar 2003-as ralicsapatától, a Team Hungary színeiben is induló Dornai-Bunkóczy kettőstől bérelte ki a Mitsubishi Lancert, ami idén végre teljesen az A csoportnak megfelelő fejlesztésekkel lett ellátva. Dornaiék tervei az EB futamok felé irányulnak, ezért nem szerepeltek ezen a versenyen.

 
   
   

Asi mögött szokás szerint Bútor Róbert végzett a csoportban, a minden méretében jóval kisebb Citroënnel, és meglepetésre Takácsy Pál Opel Astrája is maga mögé küldött néhány négykerékhajtásút. Az utolsó gyorsaságin már sötétbe nyúló - így remek lámpa szettes autókat mutató -, alig több, mint 470 kilométer össztávú, 123 km gyorsaságit tartalmazó versenyt 55 versenyzőpáros tudta befejezni. Ebben közrejátszott a versenyzésre kijelölt utak állapota is. Bár a rendezőség a futam előtt kijavíttatta a kátyúkat, azért maradt még belőlük, és a javítottak sem állták sokáig a sarat, így fogytak a gumik rendesen. A bajnokság következő helyszíne Miskolc környéke lesz a 10. Jubileumi Vredestein Miskolc Ralin.

 
  Eredmények
 
  A Valvoline 26. Salgó Rali részletes eredményei, és végeredménye megtalálható a TotalCar közreműködésével üzemelő rally-live.hu oldalon.