Összeült az FIA Rali tanácsa, s a hat sérüléssel (köztük Colin McRae arccsonttörésével) végződött Korzika Rali után az aszfalton rendezett raliversenyek biztonsága volt a téma. McRae navigátora, Nicky Grist kemény szavakkal bírálta a francia rendezőket, amiért nem tettek meg mindent a versenyzők és a nézők biztonságáért.
Colin McRae |
"Korzikán kizárólag hibátlanul szabad vezetni:
mindenütt alattomos, éles kövek hevernek az úton, a szegélyt pedig
apró kavicsok adják. Szemtelen egy hely. Nem mondom, hogy emiatt le
kellene venni a futamot a versenynaptárról, de a verseny
szervezőinek illendő lenne
komolyabb felszereltségű mentőcsapatokat és
fogadóállomásokat létrehozni. Azt hiszem, itt az ideje, hogy
tegyünk valamit a biztonságunkért" - mondta Grist.
Az FIA Ralitanácsának elnöke, az indiai Sekhar Mehta a mentőcsapat védelmében szólalt fel. Szerinte McRae esetében egy helyszínen lévő mentőhelikopter sem jelentett volna nagyobb segítséget. Bár ilyet könnyű utólag nyilatkozni. Kitért arra is, hogy épp a mentőcsapat bővítésének költsége indokolta, hogy csak hatvan egység kapott rajtengedélyt a vb-futamra.
Colin McRae korzikai balesete |
Mehta rámutatott az aszfalt-versenyzés problémájára: "A nézők sérülése nem tolerálható csak azért, mert a sportnak tovább kell élnie. Érdekes, hogy az a kérdés mindig csak az aszfalt-ralikon vetődik fel: Svédországban ketten, Franciaországban öten haltak meg a nemzeti bajnokság során, valamennyien aszfalt-futamok alatt. Az FIA alaposan meg fogja vizsgálni, mit tehet azért, hogy a különösen veszélyes részeken csökkenjen a nézők sérülésének veszélye. Véget kell vetnünk az emberek pályára özönlésének, ezért képeznünk kell a nézőket, de nagyon nehéz dolgunk lesz."