Egy város éves költségvetése: ennyiért keltek el a világ legdrágább autói

2023.09.16. 10:24

Ahogy a jó bor, úgy a ritka és különleges veterán autók is csak egyre nemesebbek lesznek az évek múlásával. Összeszedtük az öt legdrágábbat, amelyért dollár tízmilliókat fizettek az autózás hőskorának pénzes fanatikusai.

5. Ferrari 290 MM - 28,05 millió dollár (10,03 milliárd forint)

A Ferrari 290 MM kifejezetten az 1956-os Mille Miglia versenyre készült, ezt a konkrét példányt pedig minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője, a legendás Juan Manuel Fangio hozta be a negyedik helyre. Az ő neve egyébként alaposan meg tudja dobni egy-egy klasszikus árát, így talán nem meglepő, hogy előkerül még a listán.

A 3,5 literes V12-es motorral hajtott 320 lóerős versenygépből összesen négy darab készült, így valódi ritkaságnak számít. Nem csoda hát, hogy egy tehetős vevő 28,05 millió dollárt (10,77 milliárd forintot) fizetett ki érte egy 2015-ös árverésen.

4. Mercedes-Benz W196 - 29,6 millió dollár (10,59 milliárd forint)

A Mercedes-Benz W196 közel 30 millió dolláros árát négy tényező is indokolja. Egyrészt igen ritka, másrészt egy vérbeli veterán Formula 1-es versenyautó, harmadrészt két világbajnoki címet nyert, negyedrészt pedig olyan nevek versenyeztek vele, mint Stirling Moss és Juan Manuel Fangio.

A modell dominanciáját jól mutatja, hogy pályafutása 12 versenyéből 9-et megnyert, miközben 17 dobogós helyet szerzett. Ez – a remek pilóták mellett – az autó olyan újító technológiai megoldásainak köszönhető, mint a desmodromic szelepvezérlés vagy a Messerschmitt vadászrepülőkből származó közvetlen befecskendezéses üzemanyagrendszer. Amikor egy példány 29,6 millió dollárért kelt el 2013-ban, egy darabig a W196 számított a világ legdrágább autójának.

3. Ferrari 335 Sport Scaglietti - 35,7 millió dollár (12,8 milliárd forint)

Listánk harmadik helyén a Ferrari 335 Sport Scaglietti áll, amely 2016-ban vette át a világ legdrágább autója címet: 35,7 millió dollárt (12,8 milliárd forint) adtak egy példányért. A 4 literes V12-sel szerelt modell direkt válaszként érkezett a Maserati 450S-re, mely 4,5 literes motorjával komoly veszélyt jelentett a kor versenyein a vörösökre nézve.

A Ferrari 335-ből összesen négy darab készült, amelyek közül egy megsemmisült az autóversenyzés történetének egyik legsúlyosabb balesetében, az 1957-es Mille Miglián. Utóbbin az árverésen szereplő konkrét példány is részt vett, de előtte még megfordult a 12 órás sebringi megbízhatósági versenyen is.

2. Ferrari 250 GTO - 70 millió dollár (25,08 milliárd forint)

A Ferrari 250 GTO egy valódi ikon, minden autógyűjtő álma. Bár ez a modell listánk más szereplőihez képest nem annyira ritka – 39 készült belőle, ráadásul mindegyik egészben van – nincs belőle két egyforma. Már a gyárból is apró különbségekkel jött ki mindegyik, ráadásul a versenytapasztalatokat használva utólag is egyedi módosításokat kapott szinte minden egyes példány.

Már az is nagy port kavart, amikor 2014-ben 38,1 millió dollárért kelt el egy példány, ám az igazi szenzáció 2018-ban érkezett. Ekkor David MacNeil, a WeatherTech alapítója és igazgatója 70 millió dollárt (25,08 milliárd forint) fizetett ki egy különösen szép darabért, amely amellett, hogy 1963-ban negyedik lett a Le Mans-i 24 óráson, majd egy évvel később megnyerte a Tour de France Automobile-t, sosem keveredett balesetbe.

1. Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé - 135 millió euró (51,9 milliárd forint)

Bizonyára sokan számítottak arra, hogy listánk első helyén a Ferrari 250 GTO szerepel majd, és egy évvel ezelőtt ez még így is lett volna. Csakhogy 2022-ben egészen döbbenetes, 135 millió eurós (51,9 milliárd forint) áron kelt el egy rendkívül ritka Mercedes.

A 300 SLR Uhlenhaut Coupé a – listákon negyedik helyezett – W196 utcai változataként született meg összesen két példányban. Nevét a Mercedes akkori vezető tervezőjéről, a legendás Mercedes-Benz 300 SL-t is megálmodó Rudolf Uhlenhautról kapta. Az aukciós rekorder ráadásul a tervező saját példánya volt, mely tovább emelte az autó értékét.

Az árverés előtt mindkét 300 SLR Uhlenhaut Coupét a Mercedes-Benz múzeum birtokolta, így senkinek nem volt esélye megszerezni egyet. Amikor 2022-ben az egyik mégis kalapács alá került, a licit magasabbról indult, mint az addigi rekorder Ferrari 250 GTO eladási ára.