2022.09.24. 16:00
- Ezek őrültek, én mondom, őrültek! Engem akkor sem fog egyik sem megdobálni! - motyogta magában Christian Werner, miközben egy újabb réteg vörös festéket kent fel 1924-es Mercedes versenyautójára. Igaza lett, és talán épp ez volt az a plusz, ez a pár vödör vörös festék, aminek köszönhetően megnyerte a Targa Floriót. Ha bármi más színe lett volna az autójának, akkor a helyiek, legyen az túlmozgásos susztertanonc vagy mazsolává ráncosodott mamus, kővel dobálják meg, hisz a vörös autó az olasz autó!
Semmi sem foglalja össze jobban nekem Szicíliát, mint ez a történet, és persze maga a Targa Florio: tetőig rakva hagyományokkal, egyszerre a helyieké és mindenkié, elsőre veszélyesnek tűnik, de igazán mégsem az, abból van tákolva, amit az út szélén találtak, oda tákolva, ahol épp volt hely, miközben a helyiek egyszerre tartják magukat többnek nálad és hívnak, hogy tartozz közéjük, megosztva velük mindent, ami te vagy. Egy kattogó, villódzó 8 milliméteres vetitőgép, amint birkapásztorok, kofák, halászok és autóversenyzők karcos, hólyagos filmjével fest meg egy dohányfüsttől besárgult falat.
A patina itt nem egy instafilter, hanem generációk napszítta, cserzett kezeinek használatától megkopott, személyes történetek kakofóniája, ami egyszerre ijesztő és magával ragadó. A pizzériás, aki tejet lopott nekem, a remete, aki megmentett a szomjhaláltól, a maradékért kuncsorgó macska, az unatkozó, nyugdíjas autóversenyző, aki múzeumot épített magának a semmi közepén, a villanyrobogós tinibandák, a kovácsoltvas kerítéssel feljavított Piaggo Apék, a rántott rizses hús, a semmibe tartó utak... ó, Szicília, te csoda!
Életfogytig cukiságra ítélve! Rengeteg az 500-as, a “neboncsáel per favore”, a megélhetési és a FIVA-ligás állapotúakat is minden nap látni. Az apró Fiat annyira olasz közhely, mint amennyire francia bagettett lóbálni micisapkában. Ez legalábbis igaz, ha filmet néz az ember, de élőben, Castellammare del Golfóban vagy épp Favignana szigetén a helyére kerül, természetessé válik, és nem egy, az ember arcába tolt, túlszaturált képeslap.
A Castellammare del Golfo óvárosa felett kanyargó szerpentin egyik pihenőjének örök darabja ez a bácsi, aki minden nap begurul a parkolóba, hogy a portékáit árulja.
Nem tudom, ez mennyire szól életigenlésről, lehet, hogy csak egy 'igen, koszos' az üzenet. Mindenesetre Szicília-szerte jellemző, hogy valami kis üzenet van porlepte autókra írva...igazából karcolva. Mivel a legtöbb autót ilyen finom por lepi, az üzenetek is igen gyakoriak.
Mivel a GPS-nél én jobban tudom, ezért volt lehetőségünk használós Fiat X1/9-et szpottolni, természetes élőhelyén. A hazai köznyelvben bertónefiátozott, csodás kis gyösz annyira kívánja a Jovanottival aláfestett veretést a helyi, kanyargós utakon, hogy a gondolattól kiakad a dolcsevíta-mérőm. Aztán finoman meg lettem győzve, hogy márpedig a GPS jobban tudja, úgyhogy visszaültünk az egykettes bércorsába, és a kitérőt követően továbbmentünk Trapani felé.
Ha mindenkitől kértem volna egy forintot, aki kintlétünk alatt szólt, hogy hozzak neki egy Pandát, hisz még kézipoggyászként is elfér, most lenne vagy 12 forintom. Tény, hogy lett volna miből válogatni, hisz kvázi egy vonalzóval rajzolt, bigblockos 500-as, atekintetben mindenképpen, hogy minden második sarkon állt egy. Érdekes módon viszont kizárólag műanyag maszkos, kései példányok, pléhmaszkos egyáltalán nem. Mondjuk amilyen meleg volt, ez nem is baj.
Egy gyors szósölfrissítés a hűsben, mielőtt tovaszáguld ezzel a valamivel. A szicíliai látkép elmaradhatatlan eleme az egyedül, de inkább csoportosan ücsörgő papusok, ahogy szenvedéllyel beszélik ki a Roma-Palermo meccs vagy talán a tőzsdezárás eredményeit. Mivel errefelé is hódítanak az olcsó, háromkerekű villanybigyók, a ráncos kezek nemcsak a karfát, de a “gázkart” is markolják, és néha nem a teraszon ülve, hanem ezeket támasztva beszélgetnek.
Favignana szigetére érkezve nem taxis hiénák kínálgatják a hátsó üléseiket, hanem bringanepperek szólítják le a hajóról leszálló népeket. A sziget nem nagy, hamar körbe lehet tekerni, tömegközlekedés viszont nincs, úgyhogy a turisták biciklit vagy robogót bérelnek, hogy a megannyi kis sziklás öblöt fel tudják fedezni. A helyiek pedig, mint itt is látszik, tökélyre fejlesztették a bringás közlekedést.
A kék pólós, vigyorgó ogre Carlo, egy helyi kis lepattant étterem tulajdonosa. Egyik nap ott fotóztam épp valamit, ő meg rám kiáltott: - Are you hungry, friend? Come! Eat! Mondtam hogy kösznemkösz, mire tovább kiabált, hogy fotó-fotó! Meglőttem a spanjaival, kértem egy emailt, majd mentünk tovább. Pár nappal később arrafelé mentünk haza, 10 óra múlt már, de még tejet kerestünk a reggeli kávémba. Egy sötét sikátorból kirobbant Carlo, rám dörmögve, hogy email? Remegve megmutattam a telefonomon, megveregette a vállam, majd óbégatott az egyik boltos cimborájával. Na, pont ezt a boltost próbáltam megkerülni, hogy bejussak a boltjába, hátha van tej. Carlo megint felüvöltött, hogy fotó!!! Átkarolta a boltost, és várta, hogy lőjek, pedig már láttam mögöttük a tejet. Kimentem, meglőttem, Carlo óbégatott, én pedig megpróbáltam visszajutni a boltba a tejért. Megállt előttem, hogy mit akarok, mondom tejet. Megfogta a vállam, berángatott, benyúlt a pultba, kivette a tejet, a kezembe nyomta, nyúltam volna pénzért, kiabált, hogy nem fizetek, és kilökdösött az utcára, miközben a boltos haverja értetlenül állt, hogy mi történik, miért nem fizetek. Szicília!
Gyengébb idegzetű olvasóink most ne nézzenek ide, de valaki tetőre rakott egy 500-ast. A település nevére nem emlékszem, de mi csak nepperfalunak hívtuk. Egy szem Lidl-n és benzinkúton kívül gyakorlatilag csak autókereskedéseket láttunk, a hely felét kitéve. De az úttest túloldalán megtaláltuk a helyi Csikóst, akinek a kertjében egy Autobianchi Bianchina és egy Fiat 1500 állt, bár fordított felállásban: az előbbi volt a "szedán" az utóbbi volt a kombi.
A Zingaro Nemzeti Parkban hegynek föl-le, tökön-paszulyon keresztül lehet elsétálni festői kis sziklás öblökbe, mesés tájakat nézve (feltéve ha közben nem marta ki a szemed az izzadság). A park területén tilos a szinte bármi, nincs wc, nincs csap, nincs büfé, nincs villany...semmi. Van viszont Massimo. Emberünk egy kiváló üzleti érzékkel megáldott remete, aki főállásban az egyik utolsó ember Szicíliában, aki a cukor és a pamut ősi előállítását űzi a helyi növényekből. Na, ő a parkban lakik, a fő túraútvonal felénél, ahol már mindenkinek ki van a töke, vagy bármi mása, ami ki lehet. Massimo ki is rakott egy táblát, hogy vízzel és dinnyével várja a túrázókat. Szinte mindenki betér hozzá. Massimo tört angolsággal magyarázza, hogy ez amúgy itt az ő háza, az ő kertje, ne csavarogjon el senki, a növényeihez ne nyúljon senki, a természetet szereti, az embereket nem, de szívesen ad egy kancsó (langyos csap)vizet, meg egy harmad-szelet dinnyét. Mindenki ugrik rá. Majd kihozza, leteszi az asztalra, még mond két kedves szót, aztán közli, hogy ez 6 euró lesz. A dinnyét ölelgetve néztük a vendégeket, számolgattunk: egy átlag hónapban, szezonban olyan 3000 eurót csinálhat... és közben rendkívül vicces sztorijai vannak, a kilátás tőle pedig pazar. Volt egy hülye viszont, aki leszedett valami gyümölcsöt egy fáról, és elkezdte majszolni. Massimo kedvesről gyilkosra 2 másodperc alatt gyorsult, és üvöltve lökdöste el az embert, majd magyarázta nekünk, hogy az ilyeneket ő meg akarja ölni. Lenyeltük a dinnyét, majd elspuriztunk.
A félredobott járművek napon rohasztásának nagy keletje van errefelé, biztosítva a kaliforniás patinát nagyjából bármin. Favignana szigete sem kivétel (ami amúgy felkerült a 'Top 10 Azonnal Meglaknám' listámra).
Nagyon sok autóban láttuk a tulaj szeretteinek fotóját. Gondolom legalábbis, hogy rokonok képei, azért mégsem lehet ennyi ember mellékállásban bérgyilkos.
Trapani egyik mellékutcájában rozsdáll ez a körbeláncolt Fiat 128, a háttérrel, környékkel tökéletes egységet alkotva.
Ennél szicíliaibb képet nem nagyon tudtam volna összerakni, Corleone-féle közhelyek nélkül. Munkás Ape, csíkos napellenző, pálmafa, bézs házfal, piac. Nehéz szavakba önteni, mennyire magával tudja ragadni az embert ez a sziget.
Kevés szürreálisabb látvány volt a két hét alatt ennél a Corvairnél. Nem is nagyon láttunk más amerikai autót (pláne veteránt), leszámítva Jeep Renegade-eket, de azok helyi gyártásúak.
A Vespa a másik olasz közhely, amikből viszont lényegesen kevesebb a szép példány, tényleg nem divatkiegészítő, hanem közlekedési eszköz, horpadt burkolattal, felspaniferezett, odagyorskötözőzött aksival.
Kissé meglepett, hogy a legtöbb motor BMW, a legújabbtól a negyvenévesig. Második helyen a Guzzik voltak, legtöbbjük nagy becsben tartva. Utánuk a Transalpok jöttek a semmiképpen sem pontos statisztikáim szerint.
És akkor a harmadik közhely, amiről azt hittem, az utakon itt is már csak promóból, brahiból, egyébként meg hűtőmágneseken és pólókon lesz látható, a Piaggo Ape. Fene sem gondolta, hogy a világháborúból megmaradt farokfutókra henkölt, motorizált banyatankok továbbra is a városi teherszállítás gerincét alkotják. Lehetetlen utálni őket.
"Üdvözlettel Kandahárból!" Ötven méterre a palermói szállásunktól, a Moschea di Tunisia a Palermo mecset mellett ez fogadott minket...nem tudom.
Arcod, amikor azért kellett a létrás kocsival kivonulnod Palermo belvárosába, mert a hülye turista drónja kényszerleszállt a Chiesa di San Giuseppe dei Padri Teatini templom tetején.
A buszokról mindössze annyi tapasztalatunk volt, hogy a menetrendet következetesen nem tarják be, és tök normális, hogy a végállomáson addig állnak, amíg meg nem telnek, hogy utána a többi megállóban már ki se nyissák az ajtókat, hisz több utas nem férne fel. Nem csoda hát, ha bármi más, arra amúgy alkalmatlan járművel komplett családok is járnak néha.
Vucciria a streetfood-központ Palermóban. Na jó, az egyik. Itt lehet például kiváló arancinit enni, ami nagyjából egy rántott gombóc rizses hús, de persze akad más töltelékkel is. Meg mindenféle belekbe gyömöszölt akármiket grilleznek, nyílt lángot. Kulináris kalandoroknak (ami nem vagyok) kötelező ez az agyongraffitizett, lepattant terecske, ahol a nagy tömeg csak ímmel-ámmal nyílik szét a folyamatos forgalomnak. Itt futottunk bele ebbe a kovácsoltvas kerítéssel tuningolt, ős-Apéba.
Gyári.
Ő itt Nuncio, egy nyugdíjas autóversenyző, akinek élete közepe a Targa Florio. Olyannyira, hogy Termini Immerese szélén, elhagyatott raktárak és elhanyagolt paprikaföldek között, egy gyalogosan szinte megközelíthetetlen helyen összerakta a Museo Targa Floriót. Nuncio minden hétköznap a becsületkasszás múzeumban ücsörög a sziesztáig, a play-gombot meg sem kell igazán nyomni rajta, és már ömlenek is belőle a történetek az olasz és az angol egy fura keverékében.
Palermóban a közlekedés talán legelterjedtebb módja a kínai, pedálos villanyrobogó. Nem kell hozzá se jogsi, se bukó, viszont akarat van bennük, úgyhogy tinédzserek előszeretettel használják, mint látható, bandákba verődve.
Mert a Micra hamutartóját igenis gyári állapotában kell megőrizni!
Palermo turistás részének szélén bóklásztunk épp, a GPS-re koncentrálva boltot kerestünk. A képenyőből felnézve kicsit Mogadishu jutott eszünkbe, úgyhogy ciki vagy sem, de visszafordultunk.
Emítettem már Mogadishut?
Olyan nincs, hogy valami nem teherszállító eszköz!
Termini Immerese szűk utcáin csak ilyen poszt-KEI teherautókkal lehet árut szállítani, ami mondjuk nagyjából az összes szicíliai településre igaz.
"Psszt! Hé haver! Nem kell egy kis dolce vita?" Nem emlékszem, mikor láttam utoljára Ritmót, pláne ilyen állapotban. Gyorsan el is pakoltuk a kulacsokat, nehogy a víz látványától elkezdjen rohadni.
Az autókat borító finom por rengeteget ad a látványhoz.
Arrivederci amore!
Nagyon próbáltuk kideríteni, ki ez a manus, többen mondták, hogy amolyan mobil látványosság Palermóban. A Pink (nem)Polski különös ismertetőjele, azon kívül, hogy fáradtrózsaszín, meg amúgy egy kevésbé gyári megoldás miatt nincs teteje, hogy a mindenfelé hangszórók meredeznek a bódéból, popzenét üvöltve.
A helyi önkorinak egyik nap beleégett a bit az agyába, hogy márpedig sok a turista, úgyhogy a parkolásért fizetnie kell minden, nem helyi autósnak. Házigazdánk lánya írt, hogy ez másnap érvénybe lép, úgyhogy a bérautóval álljunk be a garázsukba. Amikor kinyitotta a nehéz vasajtót, valami króm csillant meg a garázs végében: a házigazdánk Lancia Fulvia Berlinája. Nálam megcsúszott a kuplung, beparkolás helyett lanciakörüli pályára álltam. A lányok az ajtóban lemondóan sóhajtottak, majd szóltak, hogy be kéne állni. Este aztán kaptunk egy üzenetet a házigazdánk lányától, hogy apukája másnap szívesen elvinne minket egy kisebb túrára, megmutatva néhány kedvenc helyét a környéken. Másnap a megbeszélt időpontban már ott álltak az ajtónkban, apuka fején egy Lancia-sapkával. A képen a büszke tulajdonos és lánya a már korábban említett pihenőhelyen, Castellammare del Golfo felett.
Ha esetleg maradt még egy kis ideje a kedves olvasónak, itt van még egy nagy galéria Szicíliáról, nem csak autós témákkal.
Ha esetleg maradt még egy kis ideje a kedves olvasónak, itt van még egy nagy galéria Szicíliáról, nem csak autós témákkal.
