300 ezer kilométer az rendben van, de 600 ezer?

Totalcar Erőmérő: Audi A4 1.9 TDI – 1998.

2018.02.16. 15:15

A Totalcar Erőmérő sorozatában a ti autóitokat tesszük mérőpadra az Autokorbel műhelyében. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, a sorozat indulásakor nyilvános jelentkezést hirdettünk, majd kilencszáz autó adataival a birtokunkban lezártuk. Ezúttal egy népszerű, de nagyon sokat futott dízelen a sor, hogy örömet szerezzen a gazdájának, és földre ejtse az állunkat. A húszéves Audi A4 Avant motorja gyári, nem volt felújítva, még a turbója is ugyanaz, amellyel annak idején lejött a szerelőszalagról. Kíváncsiak voltunk, mit tud a bőven félmillió kilométer felett futott 1,9 TDI motor.

Azt hiszem, a Volkswagen-csoport 1,9 TDI motorját nem kell bemutatni. A négyhengeres, adagolós motor lassan olyan ikonná érik, mint a bogárhátú Volkswagen: van aki használt már ilyen motorral szerelt autót, mások viszont tudnak róla egy történetet, amelynek végén kiderül, hogy rettentő tartós, keveset kér és sokat ad.

Nem ez volt a járműgyártás első direkt befecskendezéses dízelmotorja, sőt még a VAG cégcsoporton belül sem a négyhengeres, hanem az öthengeres volt az első, de az egykilences már 1991-ben megjelent az Audi 80-ban. Ez volt az a dízelmotor, amely megváltoztatta az emberekben a dízelről kialakult képet. Többé már nem kormoló, gyenge és zajos motorként tekintettek a dízelekre, hanem takarékos, erős és könnyen tuningolható, közkedvelt konstrukcióként. Ráadásul a korábbi turbódízelek hengerfej-repedését, és az égéstér örvénykamrájával kapcsolatos bajokat, illetve a nehézkes hidegindításokat is kiküszöbölték benne.

Itt egyáltalán nem volt osztott égéstér, az égés a dugattyútetőben kiképzett kis mélyedésben kezdődött, a befecskendezés közvetlenül ide történt. A hengerfej így egyszerűbb lett, repedésre kevésbé hajlamos és olcsóbban gyártható.

Ezen a motoron is találunk adagolót, de a nyomás nem hirtelen, hanem két lépcsőben éri el a maximális 230 bart, így a tipikus dízelkopogás elkerülhető. A legendás TDI ezért nem a Robur durva, éles hangját hallatja, hanem egészen kulturált járású.

Egyébként a motor nagyon sok tekintetben rokon a korábbi örvénykamrás, osztott égésterű turbódízellel. Ez is nyolcszelepes, egyetlen vezérműszíjjal hajtott, felül fekvő vezérműtengelye van (OHC), a lökettérfogata pedig 1896 köbcenti.

A korai TDI-kben többféle turbófeltöltőt használtak. Ez függött a motorváltozattól és a motorkódtól is. A mérésen szereplő AFN kódú, papíron 81 kW-os (110 LE) modellt a tartós Garrett VNT15-ös feltöltővel szerelték, amely az első változó geometriás turbók közé tartozott. A változó geometria azt jelenti, hogy a kipufogógáz belépési szögét mozgó terelőlapátok módosítják, így kis fordulaton hamar megindul, és nagy fordulaton nem pörög túl a kicsi, kis tehetetlenségű feltöltő.

A mérést nagyon vártuk, mert ebben az autóban 604 ezer kilométer van, és biztos nem volt motorcsere vagy motorfelújítás időközben. További meglepetés, hogy az Audi feltöltője is eredeti, és az adagolón is csak tömítést cseréltek, vagyis nem szorult átfogó javításra.

Az autó gondos gazdája a gyárilag előírt tizenötezer kilométer helyett tízezrenként cserélte az olajat és a szűrőket az utóbbi tíz évben, illetve néha autópályán kikormolta a rendszert, kicsit jobban pörgetve a motort. Amúgy átlagosan használta, ügyelt a bemelegítésre is. Az Avant napi használatú munkaeszköz most is, külseje egészen megnyerő, néha sokkal kevesebbet futott autók is rosszabbul mutatnak, mint ez.

Tudtuk, hogy a mérésen ezúttal nem lesz nagy hangkoncert, nem fog 7000-be forogni a műszer, így én is inkább azt figyeltem, hogy a füstelszívó mennyire dolgozik az autó mögött. A maximális teljesítménynél is csak egy nagyon halvány füst jött ki a kipufogóból, kisebb fordulaton pedig semmi sem látszódott.

Mérés után kicsit visszahűtöttük a motort, elemeztük a görbéket, és útjára engedtük a vidékről érkezett Audit. Én nem lepődtem meg, de ti mit gondoltok, tudta a gyári értéket?

Nézzétek meg a videót, ha pedig érdekesnek találjátok ezt a sorozatot, iratkozzatok fel a Totalcar Youtube csatornájára!

Korábbi epizódok:

Sportos Honda 350 ezer kilométerrel
A Prelude egy korszak ikonikus modellje volt, de ez a korszak évtizedekkel ezelőtt lezárult. Az autó itt van velünk és bizonyítani akar a mérőpadon.
BMW-ből ült franciába: boldog
A Citroën C5 sokak kedvence, de aki sosem próbálta, biztosan tart a bonyolult technikától. Kíváncsiak voltunk, mit mutat a hidrós kombi a mérőpadon.