Mitől hibrid egyáltalán a hibrid autó?

2020.12.01. 17:33

A kifejezést azokra az állatokra és növényekre használják a biológiában, melyek két különböző faj keveredéséből jöttek létre, örökölve mindkét szülő génállományából.

A helyzet hasonló az autóknál, a hibrid autónak két, különböző hajtási elvet keresztez – ez túlnyomórészt egy belső égésű és egy villanymotor párosát jelenti, méghozzá úgy, hogy üzemanyagtankban és akkumulátorban is tárolnak energiát.

6

Mint ahogy a ló és a szamár gyermeke: az öszvér, úgy a hibridautó is örökölt bőven mindkét szülői ág génállományából, ám hogy honnan mennyit, az nagyban múlik azon, miféle is az adott hibrid. Mekkora az akkumulátora, honnan nyeri bele az áramot, miképp kapcsolódnak a motorok egymáshoz, az erőátvitelhez és a hajtott kerekekhez – megannyi különbség, melyek befolyásolják, milyen használat mellett mennyit spórol nekünk egy hibridautó a sima, belső égésű motorral szerelt változathoz képest.

Hibrid Advent a Totalcaron

A hibridek már sok éve köztünk járnak, de még mindig megannyi kérdés merül fel velük kapcsolatban, amit talán nem is merünk már feltenni.

2020. december 1-től 24-ig minden nap megválaszolunk egy gyakori kérdést a témában.

Megéri figyelni, mert a két ünnep között jövünk egy teszttel is a témában, ahol a cikkekből megszerzett tudással vezetéstechnikai tréninget lehet nyerni a drivingcampen.

A cikksorozatot a Suzuki támogatja.

Suzuki advent totalcar 600x300