2020.12.22. 17:31

Hibrides adventi sorozatunk egyik alapvetése, hogy ha egy autóban adott egy hagyományos, belső égésű motor, meg egy – vagy több – elektromos, akkor hibridről beszélünk. Az Opel ezt mégis másképp gondolta, amikor bemutatták az Amperát.

Egészen pontosan azt mondták a bevezetés idején, hogy az Ampera – és testvérmodellje, a Chevrolet Volt – egy hatótávnövelő benzinmotorral felszerelt elektromos autó. Ha pedig már kitalálták ezt a meghatározást az új modelljüknek, olyannyira tartották is magukat hozzá, hogy majdnem tíz évvel később a Grandland X-et harangozták be az első hibrid Opelként.

IMG 3527

De akkor miért akarunk mi ezzel vitatkozni? Amikor pár éve használttesztet írtam az Amperáról, akkor is megfogalmazódott bennem, hogy ez tulajdonképpen egy plug-in hibrid. Hiszen konnektorból tölthető, tisztán elektromosan használattól függően nagyjából 40-100 kilométert tud megtenni. Ha viszont lemerült, akkor további 4-500-at elgurul benzinnel. Tehát pontosan úgy viselkedik, mint egy plug-in hibrid. Ráadásul a belső égésű motor és a kerekek közt mechanikai kapcsolat is van, nem igaz, hogy csupán az akkumulátor töltésére szolgálna a négyhengeres.

IMG 3502

Ha valamilyen szempontból mégis elsődlegesnek tekinthetjük az Amperában a villanymotort, az a teljesítménye. 151 lóerőnyi kilowattot tud leadni, míg az 1,4-es Ecotec benzines csupán 86-ot. A rendszerben találunk egy kisebb, 72 lóerős elektromos egységet is, amely leginkább generátorként szolgál. Mindezt a Priushoz hasonlóan bolygómű kombinálja össze, ám itt tengelykapcsolókra is szükség van. A két villanymotor együttes használata közben pedig olyan alacsony fordulaton tud dolgozni, hogy nem bőg úgy nagyobb sebességnél, mint a Prius.

Többféle menetmód közül lehet választani: Normál állásban abszolút a rendszerre bízzuk, mit hogyan tegyen az optimális energia-felhasználás érdekében. Hegyi módban a kapaszkodóképességre, Sportban a menetdinamikára kerül a hangsúly, míg a Tart az akku töltöttségének szinten tartására való.

Hibrid Advent a Totalcaron

A hibridek már sok éve köztünk járnak, de még mindig megannyi kérdés merül fel velük kapcsolatban, amit talán nem is merünk már feltenni.

2020. december 1-től 24-ig minden nap megválaszolunk egy gyakori kérdést a témában.

Megéri figyelni, mert a két ünnep között jövünk egy teszttel is a témában, ahol a cikkekből megszerzett tudással vezetéstechnikai tréninget lehet nyerni a drivingcampen.

A cikksorozatot a Suzuki támogatja.

Suzuki advent totalcar 600x300

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.