Ilyen egy Honda motor éneke

Erőmérő: Honda Civic VTI 1998

2022.01.21. 06:07

Korábban a gazdaságosság volt a Honda célja, meg a jó ár. Aztán kellett valami, amivel kitűnnek. A Forma-1-es tapasztalatból merítve célozták meg a 100 lóerős literteljesítmény elérését. Kellett hozzá egy kis innováció – megoldották! Sokan imádják még ma is a VTEC-vel szerelt 1,6 literest, van is miért, de persze az esztétika is rendben van.

photo 04

Kezdetben a 80 Le/liter volt a cél, de egy belsős beszélgetésben a Honda fejlesztői addig heccelték egymást, amíg száz lett. Hiszen 120-130 lóerős 1,6 literes motorjuk már volt, például a CR-X-ben. Ezek DOHC 16 szelepes hengerfejjel tudták ezt az értéket a kor emissziós normáival. Érdekes, hogy 90 mm-es löketük miatt a 7200-7300-as fordulatszám limiter nagyon magas dugattyú középsebességet jelentett.

Ezeknek a motoroknak a szellemi utódja, továbbfejlesztése, teljesítményre orientált változata lett a B sorozat, ebből mértünk most meg egyet. De nem ám babusgatott garázskirálylány, vagy felújított, veteránnak tartogatott Civic állt a padra, hanem egy olyan, ami már túl jár félmillió kilométeren. És a B16A2-es motort még sosem kellett megbontani! Így énekelt a padon:

pho 03

A fordulatszám növelése a szívó motornál az egyik legjobb út a teljesítmény növeléshez. Azonban állandó vezérlési idővel óriási kompromisszumok kellenek hozzá, hiszen ami magas fordulatszámon jól működik, az alacsonyan nem – gondoljunk csak a kihegyezett ralimotorok bizonytalan alapjáratára. A Hondánál úgy döntöttek, hogy a változó vezérlés lesz a helyes megfejtés, és sajátot fejlesztettek VTEC néven (Variable Valve Timing & Lift Electronic Control). Ez ma már nem hangzik nagy számnak, minden mai benzin motor vezérlése változó, ám a Honda 1989 áprilisában jutott el ide.

Mivel a fordulatszám tovább emelkedett a löketet csökkentették és a furatot növelték. Ettől csökkent a dugattyú középsebesége, vele a gyorsulások és erők, terhelések, növekedhetett viszont a szelepek átmérője. Rendkívül ügyes megoldással itt is himbákat alkalmaznak, de úgy, hogy a himbák növelik a szelepemelést és egyúttal csökkentik a méreteket. És egy ilyen motor, mint a most mért B16A2 még a „normál” kiadások egyike, szemben a 9000-ig pörgő, 185 lóerős, Civic Type-R motor B16B-vel

Nyomjatok egy lájkot ha tetszett, jelentkezzetek autótokkal a jelentkezési űrlap kitöltésével, lájkoljátok a Totalcar.hu-t a Facebookon, kövessétek be Youtube-csatornánkat!

Korábban mértünk már sokat futott Hondát, nézd meg, hogy teljesített az a Civic Type-R a padon:

Korábbi méréseink

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.