Málta, e pici kis mediterrán szigetország neve hallatán sok minden eszünkbe juthat: a véres és változatos történelmi múlt, és ezzel összefüggésben a Máltai Lovagrend. A hangulatos, középkori maggal rendelkező városkák, a sziklafalakkal tagolt, látványos tengerpartok. De még a magyarországival majdnem versenyképes korrupció is előbb jut eszünkbe, mint az, hogy az alig félmilliós lélekszámú országban, az Európai Unió legkisebb államában autómúzeum működne. Működik pedig, és ráadásul igen kellemes gyűjteményt vehet szemügyre, aki befizeti a tízeurós belépőjegyet. Mi megtettük, és ha már ott voltunk, fotóztunk is nektek.
Tipikus vallettai utca – Fiat 500-assal. Máltán nem nehéz veteránautókra bukkanni, rendre felbukkan egy-kettő a mindent elborító autóáradatban. Ha innen nézzük, egy jó autómúzeum létrehozása logikus fejlemény.
A buszok 1905-ben kezdtek közlekedni a máltai utakon, és gyorsan népszerűek lettek az utazók körében. 1920-tól már egy buszgyár is működött a fő szigeten, és sokan vágtak bele akár csak egy járművet üzemeltetve a jó üzletnek bizonyuló tömegközlekedési szolgáltatásba. A sokszereplős piaci verseny nyomán a buszok egyre cifrábbá és feltűnőbbé, egyben Málta egyik turistacsalogató szimbólumává váltak. Ez a sajátos szubkultúrát aztán a kétezres évek elején gyorsan elsöpörte a modernizáció, miután egy kézbe került a buszközlekedés működtetése. A híres máltai buszok oldtimer státuszba léptek: bérelhetők esküvőkre és egyéb társas rendezvényekre, de a turizmusban is szolgál még néhány a megmaradtak közül.
Tipikus városi táj. A helyben bányászott mészkő levegővel és esővel érintkezve kikeményedik, és így ideális máltai építőanyag. A nagy népsűrűséget sem kell tán magyarázni e képet látva.
Indul a nap, a főszerelő úr kirakja a múzeum elé a reklámautóként is szolgáló Bugattit, ami aztán a tűző napon érlelődik zárásig. Ha ezt meglátod Qawra városka utcáin sétálva, hopp, megérkeztél a Máltai Veteránautó Múzeumhoz. A sokszínű kollekciót egy Carol Galea nevű úr gyűjtötte össze, aki kezdetben helyi hegyifelfutó versenyekre épített magának autókat, aztán lehiggadva kikötött a klasszikusok mellett. További hivatalos infók a múzeumról: https://www.classiccarsmalta.com/
Biztosan van olyan szél, ami ellen jó ez a szélvédő. Bár Máltán, ami többek között az állandó légmozgásokról is híres, olyan szél szerintem nincs.
Fiat 595 Barchetta, Fiat 1200 kabrió, és Fiat 600 kupé az olasz soron. Az 1200-as kabrió a Fiat 1100 alapjaira épült, karosszériáját Pininfarinánál rajzolták meg, a 600-as kupé formaterve Vignale stúdiójának munkája.
A Fiat/Abarth 595 Barchetta egy angol tervező, Peter Stevens munkája, aki főállásban a McLaren F1-es csapatánál ténykedett. A mérges kis gombócból mindössze kilenc példány készült, a brit Simpatico Design nevű kis cégnél, persze mind jobbkormányos kivitelben. A dizájnt a Fiat 500 ihlette, a szerkezeti elemek jó része viszont a Fiat 126-ból származik.
A Thunderbird a Ford válasza volt a kétüléses európai kupék és roadsterek növekvő USA-beli népszerűségére: az amerikai gyártóóriás is részt kért a piaci tortából. A T-Birdeknél a brutális menetteljesítmény helyett a kényelem és az utazási komfort állt a fejlesztés középpontjában, a szép vonalú karosszéria jól bevált szerkezeti elemeket rejtett, beleértve természetesen egy V8-as motort. Az 1962-es T-Bird segge mellett Hulk Hogan műanyag másának fenekét is megcsodálhatjuk hangulatfestő elemként a máltai múzeumban.
Korának egyik elismert és sokak által vágyott, mára ikonikussá nemesedett sportkocsija volt ez az 1962-es modellévű Chevrolet Corvette. Az 5362 köbcentis, 250 lóerős V8-as karburátoros motorral szerelt kétüléses roadster végsebessége megközelítette a 200 km/órát.
Az amerikai űrkorszak hatása a formatervezésre. A Corvette műszerfala kiváló díszlete lehetne bármelyik retro sci-fi filmnek.
Elwood Jake: „There's 106 miles to Chicago, we've got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark out, and we're wearing sunglasses.” Halhatatlan mondatok a Blues Brothers című amerikai vígjátékból, amelynek harmadik főszereplője a Blues-fivérek mellett egy rendőrség által levetett, 1974-es Dodge Monaco volt. Dodge Monaco-ja sajnos nincs a máltai autómúzeumnak, van viszont életnagyságú Jake és Elwood Blues figurájuk.
A 60-as években a középmotoros építés általános megoldás volt a Forma 1-es versenyautókban. Ezt a megoldást ültette át utcai sportautóiba a legendás Colin Chapman cége, a Lotus, amely az Europával egy megfizethető árú középmotoros sportkupét kínált az autórajongóknak. Az egyedi formájú típusból összesen közel tízezer példány készült a gyártás 11 éve alatt.
Két Jaguar E-Type egy ilyen kis múzeumban (ráadásként a háttérben egy Ferrari, a viszonylag ritka fekete színben) – mindenképpen szép gyűjtői teljesítmény. Az E-Type-okat tartják sokan a legszebb klasszikus angol sportkocsiknak, és vannak olyan elvetemültek is, akik szerint ezek a valaha épített leggyönyörűbb autók, minden toplista tetején. Mostanság a nevükben szereplő E új értelmet kap: több műhely is elektromos autóvá alakítja őket, a veteránautózás erősen vitatott, de gyorsan terjedő új irányzatának keretében.
850, illetve 1967-től 1000 köbcentis motorokkal gyártották a Mini Pickupokat, mind Austin, mind Morris márkanév alatt. Az apróságok munkaautó jellegét a dísztelen hűtőráccsal is hangsúlyozták, minket viszont jobban érdekelt az elejénél a hátulja, amibe, mint látható, két olajos hordó és pár kanna azért belefér. A máltai múzeum díszpéldányát 1971-ben gyártották.
Az Alec Issigonis vezetésével konstruált, és 1948-tól 1971-ig gyártott Morris Minorok igen népszerűek voltak Britanniában a maguk idején. A Minorok a Mini szerkezeti koncepciója alapján, de nagyobb méretben készültek. A pickup verzió 1952-től volt elérhető. A teherszállításra tekintettel több konstrukciós módosítás is történt: a pickupok alá alváz került, a rugózást megerősítették, a motor sűrítési arányát csökkentették. A zárt furgon változatok a brit Posta flottájában is szép számmal szolgáltak.
Pedálos kisautó gyerekeknek, némi hotrod-beütéssel – mert, mint tudjuk az autózást nem lehet elég korán kezdeni. És ha belekezdünk, legyen hozzá stílusunk is…
Az olasz Iso Isetta licenszét a BMW azért vásárolta meg az ötvenes évek elején, hogy kitöltse a motorkerékpárjai és az 501-es sorozatú autói között tátongó űrt a modellpalettán. A cuki karosszéria alatti szerkezetet több ponton átalakították, továbbfejlesztették: a kis Isetta négyütemű BMW motorkerékpár-motort és új első futóművet kapott. A kis 250-esből mintegy tízezer darab készült, aztán elsodorta a német gazdasági fellendülés. Akkoriban ez az autó tartotta a takarékossági világrekordot, 3 liter/100 kilométeres fogyasztással – de akkoriban ez még csak kevés embert érdekelt…
A DKW, az Audi, a Horch és a Wanderer egyesülésével 1932-ben jött létre az Auto Union. Az AU 1000 nevű típusukat 1959-től gyártották – ennek sportváltozatát, az AU 1000 SP-t 1964-ig készítették. Egyik érdekessége, hogy opcióként első tárcsafékekkel is rendelhető volt. Az 1000 köbcentis, kétütemű, háromhengeres, 44 és 50 lóerős motorokkal szerelt 1000 SP-k szép rallysikereket értek el.
Az Alfa Romeo Giulietta Sprint Speciale elég nagy ritkaság, tekintve, hogy mindössze 101 darab készült belőle. Egy minimum százdarabos szériára volt szükség, hogy homologizálják a típust, és az Alfa, biztos, ami biztos icipicit túlteljesítette ezt az előírást. Az 1959-ben legyártott autókba 1300 köbcentis Twin Cam motorokat építettek be, a naftát Weber karburátorok porlasztották be a hemi égéstérbe.
Az Austin A40 Somerset kabrióval az Austin A40 Devont váltotta 1952-ben a cég. A marketingtervekben az USA piac meghódítása is szerepelt, bár az 1,2 literes benzinmotorral hajtott autó menetteljesítményével erre nem igazán volt nagy esély. És ezen még a korszakban takarékosnak számító 10 liter/100 km-es átlagfogyasztás sem segített. A háború utáni Japán fejlődését segítő nemzetközi program részeként 1953-ban a Datsun égisze alatt a távol-keleti szigetországban is gyártani kezdték az A40 Somerseteket.
Egy sziget járműmúzeumában illik legalább egy hajót is bemutatni. Az alumínium testű, gyors járású Albatross motorcsónakokat angol mérnökök fejlesztették ki a sebesség gazdag kedvelőinek. A cég 17 éves működése alatt mintegy 1200 darabot készítettek, ezekből körülbelül 100 példány maradt fenn, az egyik a máltai Classic Car Museumé. Albatrossa volt többek között az autóversenyző Stirling Mossnak, Rainer monacói hercegnek, és Brigitte Bardot színésznőnek.
Az egyik unalomig ismert, de attól még hangulatos máltai közhely: Marsaxlokk városka halászkikötője, a jellegzetes, élénk és vidám színekre festett kis halászhajókkal és csónakokkal. Hétközben a fogást a vallettai halpiacra szállítják, vasárnaponként azonban a helyi piacon értékesítik a halászok. Aki hét közben szeretné megkóstolni a tenger gyümölcseit, a kikötő mentén sorakozó éttermekben természetesen gond nélkül megteheti.
Épp csak szembejött az utcán, és mire a kamerát tüzelésre emeltem, már el is haladt: apa-fiú autóséta Mdinában, egy Triumph kabrióban.
Japán importáru ez a harmadik generációs Toyota Hilux, megnövelt méretű platóval. Málta amilyen kicsi, pickupokban olyan erős: az ilyen negyven éves daraboktól a legújabb típusokig számtalan változatban gyönyörködhet a forgalmat szemlélve, aki rá van kattanva a kategóriára.
Nahát, Skoda Máltán? Igen, méghozzá nem is egy, és többnyire Favoritok. Minden jel szerint volt egy időszak a közép-európai rendszerváltás környékén, amikor a csehek megpróbáltak betörni az akkor még kevésbé színes és gazdag szigetországi személygépkocsi-piacra. Hogy mekkora sikerrel, azt nem tudom, mindenesetre képünk tanúsága szerint ez a nyugdíjas pár boldog az öreg zöld Formannal.
A bal oldali közlekedés egyik nagy előnye a máltaiak számára, hogy kedvükre dúskálhatnak a jobbkormányos autók nagy-britanniai kínálatában. Az utak, a táj, az életforma alapján az egyik logikus választás a Land Rover, annak is a Defender sorozata. Egyszerűen idegesítő egy idő után ennyi különféle korú állapotú és kivitelű Landy-t látni, mégpedig azért, mert nekik van, nekünk meg nincs…
A bal oldali közlekedés másik nagy előnye, hogy kiváló állapotú használtautókat importálhatnak Japánból. Számos cég foglalkozik a behozatallal, kínálatukban a kis Nissan Micrák éppúgy megtalálhatók, mint a nagy Toyota terepjárók. Az évjárat szintén változatos, az alig pár ezer kilométer futott családi autóktól a munkára használt teherautókig áthajóznak mindent a fél Földgömbön. Az egyik kedvelt típus a többnyire munkaautónak használt, elnyűhetetlen, „szögletes” Mitsubishi L200. Volt ilyenem, és azok közé az autók közé tartozik, amelyek eladását máig sajnálom.
Málta sűrűn lakott, ebből következően úthálózata is sűrű. Az EU-ba történt belépés óta eltelt években sokat javult az utak minősége, ám a rengeteg autó miatt a csúcsidőszakokban például Vallettában és környékén rendszeres az erős forgalom, és előfordulnak dugók. A kisebb vidéki utak is már aszfaltosak többnyire, ám gyakran csak egy sáv szélességűek, és olykor magasra rakott terméskő falak között vezetnek, így a gyors közlekedésre alkalmatlanok. A sikátoros óvárosokban sok a keskeny, egyirányú utca, ami tovább bonyolítja a közlekedést. És akkor még nem beszéltünk a kanyarokról, pedig Máltán jóformán csak kanyarokból áll a teljes úthálózat… Képünkön: tipikus vidéki országút Gozo szigetén.
Málta partjai többnyire sziklásak, fürdésre inkább csak kompromisszumokkal alkalmasak, ráadásul a gyakori erős szél által keltett hullámverés miatt korántsem veszélytelenek. Homokos partokért érdemes tehát a főszigetről átkompozni Gozo szigetére.
Ipari termelés napenergiával: a sziklába vájt sólepárló medencéket ma is működtetik a Xwejni-öbölben, Gozón. A Nap- és kézműves tengeri só legfőbb vásárlói ma már a turisták.
A tenger és a part színei – Máltán a tavasz a legszebb, amikor kizöldül a táj, és virágba borulnak a növények. Nincs még hőség, nem éget a Nap, igaz, cserébe van esély egy-egy kiadós esőre. Tavasszal hol Írországot, hol Görögországot, Olaszországot, sőt, olykor egyenesen Izlandot juttatja az ember eszébe a máltai vidék. A tenger pedig – hát, a tenger értékét mi magyarok, a hiányán mérhetjük fel igazán.
Itt a vége, fuss el véle – egy olyan képpel zárunk, amelyen kerekek is vannak, ugyanakkor nagyon máltai a hangulata. Vallettában a Szent Péter és Pál bástyán több száz éve kisebb időszakoktól eltekintve minden nap délben elsütnek legalább egy ágyút – hát igen, van, ahol harangoznak, van, ahol lőnek. A bástyán álló nyolc ágyú kétszáz éves minták alapján készített modern másolat, a déli lövést pedig természetesen imádják a turisták, akik a bástya fölötti teraszról nézhetik élőben a katonai koreográfiával előadott produkciót.
Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!
