Kalifornia demokratizálta az előfizetéses, digitális rendszámtáblát
Kaliforniában már 2013-ban született egy olyan tervezetet, ami a hagyományos rendszámtáblák alternatíváinak fejlesztését szorgalmazta. Most azonban jogilag azt is lehetővé tették, hogy a korábbi 175 ezer ember (a járműpark fél százaléka) helyett 40 millióan használhassák a technológiát.

Érdekes módon egyetlen egy cég van az államban, ami ilyet forgalmaz: a Reviver két típust kínál, közülük a normál, akkumulátoros változat az olcsóbb, a haszonjárművekre szerelhető, a jármű elektromos rendszerére kötött típus pedig a drágább.
A Reviver szerint a digitális rendszámtábla előnye többek között az, hogy vészvillogót vagy épp "Ez egy lopott autó" feliratot is meg lehet rajta jeleníteni, ezeknél hétköznapibb, hogy matricázás nélkül lehet őket megújítani, a beépített követőfunkcióval pedig lopás esetén lehet az autó nyomába eredni.
A mobilhálózatra való kapcsolódás miatt a rendszer természetesen előfizetéses, az akkus verzió 20 dollárba (nyolcezer forint), a komolyabb 25 dollárba (11 ezer forint) kerül havonta, utóbbi mellett szól, hogy flottakezelői adatokat is gyűjt, a cég szoftvert is biztosít hozzá.
A Reviver szerint eddig 10 ezer embert sikerült meggyőzniük, de biztató, hogy Kalifornia mellett Michigan és Arizona is legalizálta a technológiát, hamarosan pedig további tíz állam is lehetővé teszi a használatát.
Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!
