Fotós teszt: iPhone 14 Pro a jól bevált Canon DSLR ellen
Sok fotós alapelvet hallottam már, de az egyik ilyen, hogy mindig az a legjobb gép, ami nálad van: ilyen szempontból egy mobil tökéletes, hiszen az mindig ott van a zsebedben, és olyan pillanatképeket kaphatsz el vele, amiket a DSLR-rel nem tudnál, mert mire előveszed, bekapcsolod, állítasz rajta valamit, és elkattintod, már rég késő. A mi munkánk viszont nem ilyen, a tesztautóknál inkább az a nehéz, hogy megtaláld a témához illő helyszínt, ami nyugodt, van körülötte hely, kevés autó jár ott, nem tilos behajtani, ráadásul kell találj egy olyan napszakot is, amikor jól állnak a fények, és szerencsés esetben magaddal tudsz rántani egy kollégát is, aki arrébb áll az autókkal és csinálja az autó mozgása közben utánamozdulással készülő, zsargon szerint behúzott képeket is.
Ha sikerül jó képeket tennünk egy autó tesztjéhez, abban alsó hangon 3-4 óra munka van, nem csak azért, mert a fenti dolgoknak stimmelniük kell, és el kell jutni a helyszínekre is, hanem mert variálni kell az objektívekkel, és a gép beállításaival is el kell babrálni a tökéletes expozícióhoz, ami a rutinos rókáknak is időbe szokott telni. Egy iPhone esetén a beállításokat megspórolja a mesterséges intelligencia, de a sokszor nagyon elhúzódó utómunka jelentős részét is jól megoldja, automata módban lényegében bármire elég, amit csinál.
Az iStyle-tól kölcsönkapott iPhone 14 Pro leginkább a kamerájában fejlődött rengeteget: hatalmasat nőtt a főkamera szenzorának fizikai mérete, és egy Quad Bayer szűrő beiktatásával 48 megapixelre duzzasztották a felbontást is, az iPhone-ok pedig alapvetően ismertek a jó fotóikról, egy ideje már az optikai képstabilizálást együtt használják a szenzor szintű stabilizálással, régóta van autofókusz a nagylátós kameráikon, és telefonos szinten mindig is élen járt a telefotó lencse is. Ezt azért merem telefotónak hívni egy sima portréoptika helyett, mert a főkamerához képest 3-szoros nagyítást kínál, számolt gyújtótávolsága pedig 77 milliméter, ami több telefotós objektív alsó tartományába már belekarcol.
Összehasonlítási alapként Canon EOS 7D Mark II-t hoztunk, ami már bő 6 éve szolgál minket, fotókhoz viszont a mai napig ezeket használjuk, mivel a videós célra használt Sony A7-eink egyrészt kellenek a mozgóképekhez, másrészt nem gyűjtöttünk be hozzájuk olyan objektívsort, ami a Canon-rendszer esetén már polcon vár minket. Plusz egyszerűen jó állapotban megmaradt, tartós gépek ezek, amik 200 ezer elkészített kép után is gyönyörűen teszik a dolgukat, nincs semmi bajuk, működnek, és az akkus üzemidejük is kedvezőbb, mint néhány új gépnek. Objektívek közül egy Ultrasonic EFS 17-55, a gyári kitobjektívnél jelentősen jobb, de hasonló tartományban dolgozó lencsét, illetve Canon 70-200 f/4 IS USM-et használtunk. Ez sem egy belépőkategóriás objektív, de nyilván sok szint vezet még felfelé tőle, arról pedig szerintem nem érdemes vitatkozni, hogy ez most túlkapás-e egy iPhone ellen, vagy nem: mi ezeket használjuk autófotózásra, nagyon ritka az, hogy ennél kisebb szettel indulunk el lefotózni egy kocsit.
Trabant 1,1 beltér
A TAP-rajtnál álló, tehát abszolút nem ideális fényekben fotózott Trabant belterét az iPhone-nal nagyjából 10 másodperc alatt lőttem le. Elővettem, megnéztem a lencsét, hogy tiszta-e, és főkamerával, teljesen automatikus módban belefotóztam. Az automatikus HDR megvillantotta tudását, és igazából csak a jobb felső sarok égett ki valamennyire, a műszerfal és a lábtér egyaránt világos, kivehető, az üléshuzat már-már rendellenesen virul is a képeken.
A képek szabadon húzhatók egymáson, bal oldalon az iPhone, jobb oldalon a Canon képeivel
A Canon esetén kicsit matekosabb volt a dolog: az ISO100-at természetesen fixáltam, a rekeszt f/7,1-re vettem, hogy ne csak a konkrét fókuszpont legyen éles, aztán a záridővel játszottam egészen addig, hogy a nyers kép jobb felső része ne égjen ki, mert azt már RAW-ból is nehéz visszahozni. Végül 1/80 lett a tökéletes pont, de ehhez négy fotót lőttem el, mire biztos lett. A sima RAW-képet megnézve szinte semmi nem látszik a lábtérből, a JPG-változatban már valamennyi látszik, viszont az igazi a kiszerkesztett változat lett. Kompozíciónál arra ügyeltem, hogy nagyjából ugyanaz legyen a képeken, az iPhone főkameráján nagyítást nem használtam, hogy a teljes szenzor és optika rajzolatát lássuk, a Canon esetén azonos távolságról dolgoztam, és szűkebb, 23 milliméteres gyújtótávolsággal lőttem.
Az eredmény nem meglepő: a nagyobb látószög valamennyivel bővíti a teret, ez pedig egyértelműen megmondja, hogy egy mobilos képről beszélünk. A Canon ehhez képest életszerűbb perspektívát ad, szerkesztés után pedig sokkal hitelesebben adja ki a fénykülönbségeket a lábtér és a műszerfal között: minden látható ugyanúgy, de természetesebb a végeredmény. A részletesség ezen az iPhone-képen már nagyon pöpec, jól látszik ez a szöveten és a kormány bordázottságán egyaránt.
Land Rover a fűben
Elég jó helyen állt a Defender, szinte kérte, hogy fotózzuk le. Ami jól látszik, hogy az iPhone egyből csinált egy Instagram-képes fotót, a színhőmérséklet referencia-szintű, és az árnyékban lévő részeket is felismerhetőre exponálta, tehát nagyjából 15 másodperccel az elkattintás után lehet megosztani a közösségi platformokon, és egy pici kijelzőn nézve igazából nem is tűnnek fel a kép hibái.
Nagyobb képernyőn persze ordít, hogy a rendszámon a rossz vonalélességet erős szoftveres élesítéssel próbálta kompenzálni, a fák lombjai elég mosottak, alaposan belenagyítva pedig a részletek is hibáznak, míg a Canon sokkal természetesebb, mélyebb fotót csinált, viszont itt is kellett 1-2 percet matekozni a rekeszen és a záridőn.
BMW és a teleoptika
A 3x-os nagyítást számítva 77 milliméteres gyújtótávolságot kínáló teleoptikára nagyon kíváncsi voltam az iPhone 14 Pro esetén. Nyilván a kép beállításaival nincsen semmi gond, sem a fehéregyensúlyba, sem az expozícióba nem tudok belekötni. Itt már nyilván nincs meg az a tipikus torzítás, amit a főkamera nagy látószöge és sokszor ehhez nem passzolóan rövid tárgytávolsága ad ki, és amíg nem nagyítunk bele nagyon, addig itt is teljesen jó képet látunk magunk előtt, viszont a részletekbe belemászva itt is vannak gondok. Ha ProRAW-ból exportáljuk ki, nagyon zajos alappal kell megküzdenünk, ha az élesített jpg-t nézzük, akkor pedig még elkentebb részletek zavarnak be a képbe.
Teszem hozzá, ez már nem az a szint, ahol a hasonló gyújtótávolságon dolgozó Canon képei viszonylag szűkre rekeszelve is tökéletes részletességűek, hiába nagyítunk bele a BMW-logóba, a felnibe, a beltérbe, az már nem lesz tökéletes, tehát részletfotót cikkhez nem vágnék a 7D képeiből sem, ugyanakkor más ligát képvisel az iPhone-hoz képest, és egészében teljesen más hatása van: itt nagyon kijön az az alapigazság, hogy a szenzor és az optika fizikai mérete adja a fényképezés alapjait, és ha az aránylag kicsi, akkor óriási hátrányban van egy mobil, szuper mesterséges intelligencia ide vagy oda.
Egy kis sötétség
Nagyon kevés fény volt a magtárolóban, amikor a BMW odaállt, nem véletlen, hogy az iPhone egyből egy 1600-as ISO-ra tolta fel magát, és mellé még jutott a több másodperces, expozíciókat egymásra dolgozó záridőből is, engem őszintén meglepett, hogy ennyire sok fényt tudott beengedni úgy, hogy közepesen stabil kézzel is elsőre élesre ki tudtam fotózni – nem az enyém az érdem, a telefoné. A Canon esetén állványt használtunk, ha már fényfestős képek miatt amúgy is vittünk magunkkal, és a fotós táskába amúgy is belefér egy kisebb tripod, így az érzékenységgel tudtunk csalni a DSLR esetében, éppen ezért adok egy plusz pontot az iPhone-nak, ami a kis mérete, az okos automatikája és a profi stabilizátora miatt itt az elkészült kép hangulatában lekörözte a 7D-t, amivel én ISO800-on nem tudtam olyan fotót lőni, ami nem mozdult be.
Persze végeredmény szempontjából itt is egyértelműen a 7D nyert: nézzük meg a vonalakat, a zaj hiányát, a részleteket, a lencserajzolatot, ide tényleg nem kell sok megjegyzés. Profi kézben, vagy állvánnyal egyértelműen győzedelmeskedik a Canon, kezdők viszont az iPhone-nal tudják ezt jobban lefotózni.
Minden más
Egymás mellé parkolt Honda NSX-et és OT-rendszámos E30-at kevés helyen lehet látni, de a 38. Parkoló Parádén ez csak a jéghegy csúcsa volt. A Canon képén természetesebbek a mélységek, részletes a lombkorona, viszont a háttérben lévő épület vízszintes vonalait az iPhone is jól elkapta, ami számomra meglepetés volt.
A kastélyparkban lefotózott BMW tipikus újságcikk-kép nálunk, és míg a lerekeszelt Canon itt is jobb fotót csinált, szerintem az iPhone képe itt már tökéletesen használható lenne akár a cikkbe is – kicsit kevesebb a részlet, de ha azt vesszük, hogy nagy százaléknyi mobilos olvasónk van már, aki nem nagy monitorokon nézi a képeket, és mi sem teljes felbontásban töltjük fel a szerverre a fotókat, akkor igazából egyáltalán nem fáj a Canon helyett az iPhone képét látni
BMW vagy Trabant nem ugyanaz, viszont a beltér fotójánál ugyanazt tudjuk mondani, mint a cikk elején, az automatikus HDR remekül összehozza a sötét lábteret a világos műszerfallal, tehát gyors megosztásra remek az iPhone, viszont újságcikkben jobban néz ki, hogy több részlet éles és természetesebbek az apró finomságok, illetve a fényszintek közti különbség.
Le a kalappal az iPhone 14 Pro előtt, nagyon egyszerűen használható és egy amatőr fotós számára is gyors sikerélményt ad, ideális esetben pedig a végeredmény is tud olyan szintet hozni, amit egy újságcikkben már mi is szívesen megjelenítünk, viszont nem minden esetben. Nagyon messzire jutott a mobilos méretbe pakolható hardver, illetve a mögöttes feldolgozó algoritmus is, viszont a fotózás alapelvei nem változtak: jó képhez nagy szenzor és optika kell, ami egy DSLR-nél megvan, cserébe könnyebb is elrontani a képeket, ha valaki nincs tisztában az alapfogalmakkal.
A galériából minden fotó megnézhető nagyobb méretben is.
Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!
