Az egész világot meghipnotizálták. Csak ülünk a tévé előtt vasárnaponként, és bámuljuk ezt a hosszú és vontatott műsort, ráadásul Magyarországon még a közvetítés is borzalmas.
A sportág talán legrafináltabb húzása, hogy pont a vasárnapi ebéd után kezdődik a Formula-1-es futam. A vér az agyból a gyomorba szalad, üresen hagyva ezt a bizarr, dióbélszerű hústömeget, mellyel gondolkodni szoktunk, de nem ebéd után. Ilyenkor inkább alszunk egy nagyot, vagy ha mégsem, csak bambulunk bután, tulajdonképpen majdnem mindegy, mi történik velünk, amíg nem kell mozgósítani az energiáinkat.
Így tehát a család hímnemű fele az ebéd utáni pakolás és mosogatás alól könnyedén kihúzza magát, hiszen kezdődik a világ legrangosabb autóversenye, a Formula-1. A legfelkészültebb pilóták csapnak össze egymással a világ leggyorsabb és legdrágább autóinak volánja mögött, gyönyörű nők és végtelenül gazdag üzletemberek, hírességek drukkolnak nekik. Aranyból van a kerítés, a többi mézeskalács.
A verseny azonban még nem kezdődik el. A pilóták és a csapatok a rajtrácson készülődnek, mindenki a rajtra koncentrál. De mit látok, Szujó Zoltán is ott téblábol közöttük. Dolgozik, mint mindenki más. Annyi csak a különbség, hogy míg mindenki azért küzd, hogy a csapata a versenyben minél jobban teljesítsen, addig Zoli riportot készít, vagyis zavarja őket ebben. Megállít egy csapatfőnököt, egy-egy pilótát, és triviális dolgokat kérdez.
Félreértés ne essék, Szujó Zoltánnal az ég adta világon semmi bajom nincs. Szegény a szívét-lelkét kiteszi, hogy szórakoztassa a közönségét. A gond azzal van, aki kitalálta ezt az interjúvolósdit. Az a probléma, hogy a csapatfőnökök, pilóták ilyenkor érthető módon már elég feszültek, és vagy még van dolguk, vagy ha már nincs, akkor is a versenyre koncentrálnak minden idegszálukkal.
Ki nagy ívben, ki diplomatikusabban, de igazából mindenki szarik az RTL Klub riporterére. Modoros, értelmetlen kérdésekre modoros, értelmetlen válaszokat adnak, mi meg nézzük a semmit. Ha már végképp nincs kit faggatni, szegény Zoli elmondja, hogy ez vagy az éppen most száll be a kocsijába. Köszönjük.
Nem a koncepcióval van a baj. Nagyobb, gazdagabb országokban, nagyobb, gazdagabb csatornáknak van lehetőségük arra, hogy volt Formula-1-es pilótákat szerződtessenek szakkommentátornak. Példának okáért vegyük mondjuk Damon Hillt vagy a kakiló Kimivel interjút készítő Martin Brundle-t.
Ha egy ex-F1-es pilóta, akit ismernek, tisztelnek és tudják róla, pontosan ért mindent, ami a pályán és a pálya körül zajlik, szóval ha egy ilyen ember megy oda hozzájuk, akkor arra számítanak, hogy értelmes kérdést tesz fel nekik, és megpróbálnak normálisan válaszolni, már csak a régi idők emléke miatt is. Szujó Zoltán és az RTL Klub azonban szemmel láthatóan nem villanyoz fel senkit, így az interjú alatt, bármilyen semmit mondanak is éppen, a szemükben csak azt látjuk: hagyjál már békén!
Miután Szujó és az interjúalanyok szenvedései véget érnek, lassan letisztul a rajtrács, majd a pilóták elindulnak a felvezető körre. Hamarosan, ha szerencsénk van, jönnek azok a pillanatok, amiért érdemes volt leülni a tévé elé. A rajt általában érdekes, ha húszan akarnak elfordulni egy kanyarban egy időben, mindig történik valami. Ha más nem, legalább Palik László ordít, ahogy a torkán kifér. A Hungaroring különleges helyszín, Palikot ilyenkor elszólítják egyéb kötelezettségei, így nem kommentálhatja az eseményeket – sokak örömére.
Bevezetném a nyájas olvasót egy kisebb családi vitánkba, mely évek óta zajlik. 69 éves édesapám nagyon szereti Palik Lászlót. Nem ért az autósporthoz, nem látja át a pályán a szituációkat, de lelkesen drukkol és rajong hosszú évtizedek óta. Van azonban egy apró probléma apuci kedvenc sportjával, nevezetesen, hogy unalmas. A rajt után az esetek 90 százalékában nem történik már semmi izgalmas, nincs előzgetés, nincs lökdösődés, nincs igazi küzdelem, csak a mérnökök számolgatnak veszettül, hogy a pilótájuk mikor spóroljon a benzinnel, gumival, mikor jöjjön ki a bokszba, satöbbi.
Bevallom, Laci ezt a részét zseniálisan oldja meg. Látványosan izgul, kiabál, elméleteket állít fel és rombol le, porig alázza Czollner Gyulát, bármi áron cirkusszá varázsolja még a legunalmasabb futamot is, hogy a hozzá nem értő, de érdeklődő néző ne csak a monoton körözgetést bámulja, de történjen is vele valami. Édesapám ezért szereti Palikot, mert élvezhetővé teszi az egyébként hosszú és eseménytelen futamokat. És akkor azt is elmondanám, miért nem szeretem én.
