Palik László, bár konyít hozzá valamelyest, igazán nem ért az autóversenyhez. Van a stúdióban három ember is, aki igen, ábécésorrendben fel is sorolnám a nevüket: Czollner Gyula, Szabó Róbert és Wéber Gábor. A három úriember közül egy sem tud olyan patáliát csapni, mint Palik, ha Lewis Hamilton a 48. körben másfél másodperccel lassabb kört fut, mint az azt megelőző tízben, viszont pontosan látja, mi történik a pályán, érti, ki, mikor, miért helyezkedett úgy, ahogy, ki miért tudott vagy éppen nem tudott előzni, satöbbi.
Palik Lászlónak a versenyhelyzetek többsége fejtörést okozna, ha igazán érdekelné, de mivel a nézők javarésze úgysem ért hozzá, tulajdonképpen mindegy is, mit beszél, csak cirkusz legyen. A szituációk jelentős hányadát benézi, ráadásul mindig meg tudja állapítani szemre, mi baja lett egy-egy autónak, mikor hirtelen tönkremegy és kiáll a versenyből. Merész dolog a riporteri székből megmondani, miért állt le egy versenyautó, de Palik nem spilázza túl, az esetek többségében váltóproblémára gyanakszik. Talán akkor lenne ideális a közvetítés, ha Palik László kizárólag a hangulatkeltéssel foglalkozna, és hagyná, hogy releváns kérdésekben kollégái nyilatkozzanak.
Persze a közvetítés a legkevesebb, a legnagyobb baj a verseny struktúrájával van. A Formula-1-es futamok túl hosszúak és eseménytelenek. Az is egyfajta izgalom, ha azt nézzük, hogy a kerékcsere alatt megelőzi-e egyik pilóta a másikat, vagy a pontverseny állása miatt kell drukkolni kedvencünknek, de a pályaversenyeknek nem ez, hanem a sok test-test elleni küzdelem adja meg az ízét, amiből a Formula-1-ben nem sokat látunk.
Jobb lenne egy rövidebb verseny, esetleg két rövid futamot is rendezhetnének egy napon, de a legfontosabb az lenne, hogy valahogy visszahozzák az igazi küzdelmet. A Formula-1-ben az utóbbi időben nagyon nehéz előzni, mert a pilóták a faramuci légterelők miatt nem tudnak rendesen autózni szélárnyékban és onnan kitörni, mint minden más autó- és motorversenyben. Ezért a mai F1 nem arról szól, ki oldja meg jobban a szituációkat, hanem arról, kinek a csapata taktikázik jobban.
Jó pilóta persze ehhez is kell, hiszen a konzisztens gyors körökre szükség van, hibázni nem lehet, de igazi küzdelmet nagyon ritkán láthatunk. Vasárnap ültem a tévé előtt, és megvilágosodtam: nem fogom nézni a Formula-1-et. Unom. Nem Szujó Zoltán semmitmondó interjúi vagy Palik László téves helyzetelemzései miatt, egyszerűen azért, mert szinte soha nem történik semmi. Vége, ennyi volt. Bámultam hűségesen évtizedeken át, annyira megszoktam, észre sem vettem, hogy már évek óta nem is okoz örömet.
Én nem csak azért akarok izgulni, hogy ki nyeri a pontversenyt, nekem egy technikai sportnak nem az adja az ízét, hogy meglepetésre nem a Ferrari vív a McLarennel az elsőségért, hanem a Brawn a Red Bullal, én igazi küzdelmet akarok látni, katonákat, hősöket. A mogyoródi hétvége legizgalmasabb momentuma azonban egy borzalmas baleset volt. Összeszorult a gyomrom, kifutott a vér az agyamból, pedig nem is láttam élőben, csak telefonon kaptam a hírt Felipe Massáról, akinek ezúton is tiszta szívemből jobbulást kívánok. A Formula-1-nek azonban búcsút mondok egy időre, jelenlegi formájában egyszerűen képtelen vagyok élvezni. Igazi versenyt szeretnék látni, olyat, amilyen a MotoGP-ben vagy a WTCC-ben zajlik.
Véleményét mondja el blogposztunkban
