Minden napra új gumit!

„Tévhit, hogy a használt téli abroncs éppoly megbízható, mint az új.” Ettől az állítástól füstölt el a biztosíték nálam. Ez már biztos jel, hogy átestünk a ló túloldalára. Persze, aki autós hírekre van kihegyezve, többször üti meg a fülét a hétfokos aranyszabály gregoriánja, a mikrolamellás mintázat hangzatos dallama, de ha ilyen szintre jutott el a tájékoztatási kényszer, nem lehet, hogy csak a csőlátásom miatt szenvedek túladagolásban. Mindenki, a mikrofon mögé állított önjelölt szakértőtől kezdve Juci néniig a földszint egyből azt lihegi, közveszélyes, felelőtlen bajkeverő, potenciális tömeggyilkos, aki nem szupermárkás, nullkilométeres téli gumival vág neki a félelmetes októbernek. Kezd fárasztó lenni.

Mielőtt elkezdenék csomózni a hurkot az akasztófámon, szeretném tisztázni, hogy nem ellenzem a téli gumikat, sőt. Saját hétköznapi igáslovamon is azok vannak, tavaly óta le se szedtem őket. Az ostoba szajkózás fáj, amivel autósok százezreit butítják egyre intenzívebben, a lobbizás, ami néhány év alatt vírusként fertőzte meg az egész társadalmat.

Lefogadom, hamarosan kötelező lesz a téli gumi nálunk is. Ahogy a szemellenzős szélsőségeket valamiért előnyben részesítő jogalkotóinkat ismerem, októbertől márciusig, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás. Majd öt év múlva az ABS, 2020-tól az összkerékhajtás, amikor nagypapa leszek, már lánctalpas harckocsikban szabad csak részt venni a közvélemény szemében atomháborúhoz hasonló kockázatokkal járó közúti közlekedésben. Persze csak saját biztonságunk érdekében, ez motiválja az autóipart.

Jó úton haladunk efelé. Rettegünk az élet viszontagságaitól. Már nem örülünk a gyönyörű, hatalmas pelyhekben hulló hónak, hanem félünk tőle. Jaj, mi lesz, ha megcsúszik az autó, elakadunk, éhen halunk, nem lesz menekülőút. Budapest belvárosában, a civilizált világ langyos taknyában úszva. Inkább ki se tesszük a lábunkat a lakásból. Persze, hiszen másról sem szólnak a hírek, mint katasztrófákról, tömegszerencsétlenségekről, így egyre inkább azt hisszük, ezek a hétköznapok, milliónyi veszély leselkedik ránk minden sarkon.

Ezért ma már a négycsillagos töréstesztet komoly rizikófaktornak ítéljük, ABS nélkül nem vennénk autót, de inkább legyen benne ESP is meg huszonhat légzsák, különben felelőtlenül veszélybe sodorjuk féltett családunkat. Meg persze amint vége a strandszezonnak, kérjünk időpontot a gumisnál, nehogy meglepjen minket egy hűvös hajnal, amikor hét fok alá csökken a hőmérséklet. Hiszen tudjuk, ennél hidegebb időben gyakorlatilag öngyilkosság elindulni nyári gumival.

Pedig apróságokon múlik az élet. Visszájára sülhet el az a megnyugtató biztonságérzet, amibe ringatjuk magunkat, ha felvértezzük magunkat a modern technika minden védőpajzsával. A merev utascella combnyi vastagságú tetőoszlopai a zebránál simán kitakarnak egy kisiskolást, az ABS-re hagyatkozva bátran öt méterrel később fékezünk, a mínusz tízben is Technokolként tapadó téli gumival pedig hatvannal megyünk ott, ahol amúgy hússzal óvatoskodnánk, mert éreznénk, hogy csúszik. Biztos, hogy jó irányba tartunk?

Egy kis ész, néha csak annyi hiányzik, nem az aktív és passzív biztonságtechnika teljes arzenálja. Fáj, amikor a gumis fejét ingatva világosít fel, hogy az abroncsokon nem szabad spórolni. Az autószerelő felhívja a figyelmemet, hogy a fékeken sem. Az autókereskedő pedig az összkerékhajtás és fékasszisztens nélküli tragacsot a család guruló koporsójának nevezi. Rendben, mindenki meg szeretne élni a szakmájából, de tényleg ámokfutó, aki nem követi a normát?

Hanem mondjuk annak megfelelően közlekedik, amije van. Ne mondja senki sem, hogy egy ötvenhetes, ringó futóművű, négy dobfékes Opel Kapitänben ugyanolyan féktávot vesz, akkora követési távolságot tart, mint egy új Insigniában. Szélsőséges a példa, de minden köztes verzióra is érvényes. Értelmes ember a huszonötéves, ABS nélküli, félállapotos gumikon guruló Toyota Corollában más tempót vesz fel, mint egy elektronikus segédeszközökkel telepakolt BMW M3-asban. Biztos, hogy a kilencven az M3-asban biztonságosabb, mint a hatvan a Corollában? Kétlem.

Lehet tudományos adatokkal vagdalkozni, hogy vizes úton húsz méterrel hosszabb a féktávja egy nyári guminak egy télinél, és jaj azoknak a babakocsis kismamáknak, akik azon a húsz méteren sorakoznak fel a fékező kocsi előtt. De nem lehet, hogy harminc méterrel nagyobb távolságot tartunk, ha érezzük, hogy csúszós az út? Esetleg hatvan helyett ötvennel megyünk? És ha már a tudománynál tartunk, megjegyezhetjük, hogy a sebességgel négyzetesen nő a mozgási energia, ami ugye szoros összefüggésben van a fékúttal.

Hány paraméter befolyásolja, hogy milyen hosszú úton áll meg az autó, miután észrevettük a zebrára lépő gyalogost? Ott van az aszfalt, ami szárazon is akár duplájára növelheti a féktávot, ha például a fényesre kopott fehér típusról van szó és nem az érdes feketéről. A reakcióidő. Az útegyenetlenségek. A futóműgeometria, a lengéscsillapítók, a fékrendszer, az ABS. Kétségtelen, a guminak is óriási szerepe van, de még a raliversenyzők sem találják mindig el, hogy az aktuális hőmérsékleten, az adott útburkolaton melyik nyújtja majd a legjobb tapadást. Pedig ők naponta többször is gumit cserélnek, míg a rendes autós évente kétszer.

Lehetetlen megjósolni, mikor jön el a pillanat, amikor szükség lesz a sokszor emlegetett, négytenyérnyi felület teljes tudására. Bátrabb német tanulmányok már ki merik mondani, hogy száraz úton még fagypont környékén is jobban tapad a nyári abroncs, mint a téli specialisták. Mi van, ha pont egy száraz napon lép elénk a figyelmetlen Pistike úgy, hogy számít az a tíz-húsz százalék különbség?

Nem azt állítom, hogy a nyári gumi biztonságosabb télen. Hülye, aki ilyennel indul el jeges úton, havazásban vidékre, ezzel tényleg másokat veszélyeztet fölöslegesen. Ingatom a fejemet én is, ha keresztben csúszik lefelé a lejtőn az úrvezető, mert meg akarta próbálni, hátha mégis felmegy nyárival. De hány olyan nap van egy évben, amikor tényleg kell a mikrolamella, a tapadási együttható tizedesvessző utáni negyedik számjegye? Öt? Egy igazán kemény télen tíz?

Több olyan tél is volt az utóbbi években, amikor Budapesten egyetlenegyszer nem éreztem szükségét, hogy jobban tapadjon a gumim. Ellenben többször jártam olyan helyen, ahol a téli is kevésnek bizonyult, fel kellett pattintani a hóláncot. Volt, hogy az sem volt elég. De az átlagautósnak általában olyan szépen letakarítják az utakat órákon belül, hogy csak extrém időjárásban kerülhet úgymond bajba.

Ekkor kell megint elővenni az észből a józan paraszti fajtát. Ha szakad a hó, és nyári gumi van az autón, esetleg hegyen kell átkelni, nem muszáj megpróbálni. Jár a metró, a villamos, a vonat. Lehet, hogy nem is olyan fontos az az út, ráér másnapig. Amikorra már letakarították. Akinek nem munkaeszköz vagy létszükséglet az autó, szükségmegoldásokkal kibekkelheti azt a pár napot, amikor tényleg ökörség elindulni nyárival.

Vagy fordítva, télivel sem halálos a nyár. Igen, kicsit nyúlósabb, jobban is kopik, mint télen, de évi tíz–tizenötezer kilométer mellett pocsékolásnak tűnik két garnitúrát megvenni, szereltetni, tárolni, kidobni. Akik a rosszabb tapadását kifogásolnák, ugorjanak vissza pár bekezdéssel feljebb. Hány összetevője van a fékútnak? Csak egy a gumi.

És komolyan, mi a baj a használt abroncsokkal? Ki tartja meg az autóját annyi ideig, hogy több garnitúrát lekoptasson vele? Mindig akad itt-ott egy fölösleges, nyugatról levetett, autóeladás után megmaradt, alufelni miatt fölöslegessé vált szett. Legkésőbb a felszerelésnél kiderül, ha szálszakadásos. A futófelület hibáit, a repedéseket úgynevezett szemrevételezéssel meg lehet állapítani, a profilmélység pedig magáért beszél. Mitől kellene félni? Saját garnitúránkat sem vizsgáljuk végig minden járdára parkolás után.

Úgy tűnik, a nagy többség mégis benyalta a maszlagot, és ráadásul prédikálja is. Ez a tendencia zavar, hogy megbélyegzetté válik lassan mindenki, aki nem vesz minden télen új gumit. Közveszélyes, aki ABS nélküli autóval jár. Gyerekgyilkos, aki légzsák nélküli autóba ülteti családját. Így jutottunk el a lőrésnyi ablakokkal kirakott dizájnos guruló bunkerekhez, amikben viszont bátran nyomjuk tövig a gázt, mert úgysem történhet semmi. És még messze nincs vége.

Ahogy vastagodik körülöttünk a halhatatlanság érzetét keltő védőréteg, úgy szokunk le a gondolkodásról. Legalábbis úgy tűnik a forgalomban, hogy egyre többen autóznak teljes tudatlanságban. Fogalmatlanul, hogy milyen sebességgel haladnak, mennyire tapad éppen az út, csak trónolnak, elszigetelve a külvilágtól, telefonnal a fülükön, másik kezükkel hadonászva. Ha ilyennel találkozom, örülök, hogy van blokkolásgátlója, téli gumija, távolságtartó radarja. Talán meg tudják fékezni majd, amikor kell. Csak ne szóljanak be azoknak, akik a huszonötéves Corollában ülnek, ötszázezer balesetmentes kilométerrel, és még emlékeznek a régmúltra, amikor nem létezett téli gumi.