Az idei szezonban láttunk már több izgalmas versenyt (ha nem látta, azért nézze meg, volt egy-két jó pillanat), de itt dőlt el a világbajnoki cím sorsa, immár tizenegyedszer avattak bajnokot Suzukában.
Tény, hogy hiába próbálták, a világ összes médiatrükkje sem tudta volna kellően dramatizálni az idei világbajnokság végkifejletét. Matematikailag volt ugyan esélye arra, hogy Jenson Button elodázza Vettel második címét, de mindenki, aki két lábbal állt a földön, tudta, hogy Vettel csak akkor veszíthet, ha valaki kiüti vagy megáll alatta az autó, önmagától hibázni nem fog. Ráadásul még ekkor is Button-győzelem kellett volna ahhoz, hogy pár héttel később dőljön el minden.
Nem is kell itt túlzottan analizálni és keresni a másodperceket, talán csak annyit érdemes kiemelni, hogy a futam utáni körben a rádióban hallható volt a Tudjuk, hogy meg akartad nyerni... - mondat, ami azért elmondja, hogy Vettel igazi versenyző és nyerő. És mint olyan, pontosan tudja mikor és mennyi kockázatot kell vállalnia, behozta harmadiknak és nyert. Abszolút megérdemelten, precízen és taktikusan vezette Newey hibátlan autóját. 24 évesen és 98 naposan lett minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka a fejben ötven évesek bölcsességével versenyző német.
Csak reméljük, hogy 8-9 év múlva valami elvakult Button-rajongó nem terjeszti el a hülyeséget, hogy csak azért lett idén övé a cím, mert a rajt után kivezette Jensont a fűre. Ebben a helyzetben talán mi sem tettünk volna másképp, ráadásul Button a későbbiekben ismét megmutatta, miért nőtt túl ebben a szezonban csapattársán, Lewis Hamiltonon.
Azon a Hamiltonon, aki a katonás sorokban ülő japánok szeme láttára akadt össze ismét Massával, a kis vörös kakassal, idén már talán ötödször. Nem is értem, Bernie Ecclestone miért nem szervezett még egy kollektív paintballozást mondjuk Monaco utcáin, ahol Massa vörös színű golyókkal viszonozhatná Hamilton ezüst festékes tüzét. Feszültséglevezetésnek jó lenne.
De vissza Buttonhoz, kinek helye immáron hosszú időre biztosított a McLaren csapatnál, ezúttal is jobban kijött neki a lépés, ügyesen taktikázva spórolt a gumikkal a verseny elején és még a végén is volt annyi tartaléka, hogy maga mögött tartsa Alonsót.
Azt az Alonsót, aki a már emlegetett Felipe Massát nyomja el a Ferrarinál. Alonso hozta, amit lehetett, sokkal megfontoltabban vezet, mint mondjuk 3-4 éve és az olaszok biztosan építhetnek rá.
A futam végi győzelmi dobogó képe akár szimbolikus is lehetne, jó volt látni ott három ennyire motivált világbajnokot, a jövő szezon kimagaslóan jónak ígérkezik. Wéber kolléga nagyon találóan megjegyezte, hogy összeállhat végre egy nyolcvanas éveket idéző szupergrup. Úgy legyen!
Ilyenkorra már egyre inkább a jövő szezonról szól minden, talán Robert Kubica vissza (nem)térése indíthatja el a lavinát, melynek végén a jövő évi csapat-összeállításokat találjuk. Raikkönen jó eséllyel visszatér, reméljük, hogy Kubica is, a kérdéses, hogy vajon a Renaulthoz vagy másik csapatban lesz helye? Az óra ketyeg, Robert jönne, de az orvosai nem engedik. Ettől függ Senna további sorsa is, Barichello megy, de a sort folytatva kiderül, hogy csak a 3-4 top-csapatnál biztos a versenyző-összeállítás. És akkor még vegyük be az egyenletbe a teljesen új motorokat-autókat... Lesz itt kavarás jövőre is.
Ettől függetlenül ne feledjük el, hogy legalább olyan fontos a konstruktőri cím is, ott nincs még eldőlve minden, de ne fogadjanak a Red Bull ellen, ha tehetik. Ne dőljünk a kardunkba, biztos vagyok benne, hogy Vettel nem fog visszavenni a szezon hátralévő részében, jó eséllyel ugyanott lesz, ahol eddig.
És hogy nem sírt? Nem számít, ettől még lehet boldog, idén már ő a király. Különben is, a fiúk nem sírnak.
