A roncsautók országa leszünk?

A kifejezés nem új, gyerekkoromban hallottam először. A kilencvenes évek elején valóban a filléres vackok jöttek és/vagy azzal trükköztek a nepperek, hogy előretekerték a kint összeszedett olcsó kocsik kilométerszámlálóját, mert így alacsonyabb vámot kellett fizetni. Akkor sem csak a legrosszabb állapotú használt autókat hozták át a határon, de még a mostaninál is kisebb volt a vásárlóerő. Sokan csak a Kispolskit akarták lecserélni valamire, ami legalább egy kicsit nyugati. A szocialista típusok egy részét szépen elbontották, egy másik részüket pedig hazavitték a románok és az ukránok.

Szerencsére a szabályok ma már követik a közös piac logikáját, ezért nem csoda, hogy a forgalomban sehol nem látom azt a mérhetetlenül sok roncsot, amivel riogatnak. Persze tudom, az ország bizonyos vidékein többen lavíroznak az autós mobilitás peremén, mint a magyar GDP zömét termelő Budapesten, de akik azt mondják, hogy a roncsautók országa leszünk, nem ezért mondják. Hanem miért? Azért mert létezik egyfajta logika, mely szerint máris a roncsautók országa vagyunk.

Mielőtt továbbmennénk, tegyük fel a kérdést: kik cserélik 5 vagy 10 éves, frissen behozott használtra a meglévőt? Azok, akik most húszéves 5-ös BMW-vel járnak és végre átülnének egy tízévesbe, vagy akik megunták a teher- és karcmentes, fiatal Honda Jazz biztonságát, ezért szívesen elhevernének egy öreg elektromos ülésben? Vállalják, hogy az már nem mozdul egy ideje, illetve, hogy csak a mosóig mennek vele havonta egyszer, ott előkaparják az aprót és megtanulják, hogy az E-betű alatt mennyivel áll a mutató, amikor még pont nem fullad le a dög? Ezek szélső értékek, mert köztük ott lehetnek még az összetört autójukat siratók, a hitelkárosultak, a lopott autójukra alig emlékezők, és Novoth Tibor visszatérő ügyfelei.

Az úgynevezett roncsért Olaszorszában, Németországban és Franciaországban is prémium járt az elmúlt években. A tíz évnél idősebb autókat akarták kivonni a forgalomból, hogy tulajdonosaik állami támogatással újat vegyenek. Ezeket a javarészt még napi használatban lévő kocsikat valódi ronccsá minősítették attól függetlenül, hogy valójában milyen állapotban voltak, amikor leadták őket. A bontási igazolásért járt a pénz. Kivágták a vázszámot, és már ment is a darálóba az érvényes műszakis békalámpás Corolla, a Renault Clio, az E36-os hármas-BMW, vagy, hogy mást ne mondjak, az olyan korú Nissanok is mint anyámé, amelyet öt éve használunk és még mindig újszerű.

Az autógyárak és kereskedők levegőhöz jutottak, megint lett megrendelésük, hiszen sokan előrehozták a későbbre tervezett autócserét. A polgárok örültek, hogy a nehéz helyzet ellenére is fogyaszthatnak egy kicsit, biztosan elmaradt néhány autógyári sztrájk és elfogyott a sok új Swift az esztergomi gyár udvaráról, merthogy az volt az egyik legjobb vétel a spórolós németek számára.

A hivatalos szlogen nem is az volt, hogy hurrá, megmentettük néhány ezer autógyári munkahelyet, hanem, hogy kivontunk a forgalomból néhány Euro 2-es vagy Euro 3-as környezetvédelmi besorolású járművet, és az bizony nagyon jó a természetnek. Az apró betűs részben sem szerepelt, hogy a régi autók alkatrészeiből és a szétválogatott alapanyagokból nem lehet két mozdulattal rugalmas járólapot készíteni a külső-stuttgarti játszóterek hintái alá. Azokat újra is kell ám hasznosítani, sőt, az új autó gyártása sem megy környezeti terhelés nélkül, még ha néha el is akarják néha hitetni a reklámban, hogy a csodálatos formák és alattuk a bonyolult technika nem egy csomó ásványkincs-kitermelés és kémiai fejlesztés eredménye. Kell hozzá sok-sok tiszta víz és mindenféle köolaj-származékok, sőt még az energiazabáló kohászat is, hogy mást ne mondjak.

A másik megoldás, hogy ezeket az úgynevezett roncsokat nem zúzzuk be, hanem megpróbáljuk eladni. És akkor most nézzük, milyen autók érkeztek be Magyarországra, hogy tovább folytassák pályafutásukat. Sokkoló számok következnek. Miután 2012 januárjától jelentősen csökkent a regisztrációs adó, megduplázódott a behozott használt autók száma. A központi nyilvántartásból dolgozó Datahouse összesítése szerint tavaly 53 ezer példány kapott magyar rendszámot. A behozott autók átlagkora brutálisan magas, 36 év. Ugye, hogy a roncsautók országa leszünk?

El ne higgyék, ez ugyanis nem igaz. Nem elég minden egyes felmerülő évjáratot egynek tekinteni és egyszerűen átlagot vonni az egészből. Sokkal fontosabb, hogy 1998-as Volkswagen Passatból több száz kapott magyar rendszámot, a múlt század elején gyártott ritkaságokból pedig csak egy-egy. Ha okosan számolunk, kiderül, hogy a magyar autópark pusztán a frissen behozott és forgalomba helyezett kocsik miatt nem öregszik. A behozott autók átlagkora így 9,8 év.

A honosított roncsok, akarom mondani, használt autók zöme a kilencvenes évek második felében készült. Legalább ugyanennyit, vagyis több mint tízezret hoztak be azokból, amelyeket a kétezres évek második felében, vagyis 2005 és 2011 közt helyeztek először forgalomba odaát. Ezek a páréves autók azért hiányoztak a magyar kínálatból, mert az újautó piac először stagnálni, majd hanyatlani kezdett, végül összedőlt. Mai számjátékunk adaléka, hogy a még mindig nehézségekkel küzdő újautó-piac is kitermelt magából több mint ötvenezer autót. Nyolcvan százalékuk ugyan céges, állami, vagy konkrétan rendőrségi beszerzés, de akkor is lefelé nyomják a rendszerbe frissen került autók átlagkorát.

Nyugodjunk meg, és ha nagy a córesz a családi költségvetésben, esetleg meg tudjuk oldani az életünket kocsi nélkül, egy darabig egyszerűen ne autózzunk. Így a gyerek elmehet nyáron táborba, mi megismerkedünk a tömegközlekedéssel, többet fogunk mozogni és gyűjthetjük a pénzt egy okosan kiválasztott használt kocsira. Rengeteg jó, vagy legalábbis évekig gazdaságosan üzemeltethető, főleg német gyártmányú autó áramlik Magyarországra.

Kéne sok legális szerelőműhely, illetve egy olyan vizsgarendszer, ahol nem számítanak a baráti kapcsolatok. A sittes neppereket sem ártana kiszűrni, és ha ez kész, sokan rájönnének, hogy pár százezer vagy egymillió forint környékén vannak tényleg jó vételek, amelyek szépek és jók, befér a család, nem hagynak ott az úton és nem okádják a füstöt. Az autó nem az önmegvalósítás eszköze, ez a magyar valóság. Együtt lehet vele élni, csak ne jajveszékelnének mindig, hogy a roncsautók országa leszünk.

Ajánlott olvasmányok: sorozatunk a hülye használtautó-vásárlókról és a tuti vételekről.