Az autónkat eldobjuk, ugye?

Ki a fene akar évtizedekig aszalni egy autót? Minden reggel ugyanarra a fémes koppanásra figyelni, hogy hidegebb, vagy melegebb időben hangosabb? Hány fokban melyik sarkon jön ki a kékből a vízhőfok, hol kezd el fűteni, vagy mennyit eszik vegyesben százon? Évek alatt van elég idő kitapasztalni, aztán jönnek a na, már 800-on van a napi számláló, és még van benne típusú játékok. Meg a hiába nyomom, nem megy.

Ilyenkor cseréni kell, mert ez az állapot veszélyes. A kocsira.

Mert ilyenkor elkezdjük keresni az izgalmat a célra tankolással, az ablakmosó teljes kifogyasztásával, vagy azzal, hogy a két olajcsere között nem nézünk a nívóra, esetleg a guminyomást se ellenőrizzük szezon közben, hiszen a gumis beállította októberben. Az se baj, ha csíkoz az ablaktörlő. Ha a kesztyűtartóból dől ki a használt zsepi, ha a hátsó lábtér is a hamuban úszik, a csomagtartóban minden kanyarban dübben az ételhordó, amit anyu három hónapja kért vissza. Amortizálunk ezerrel. Leszarjuk.

Ezen az állapoton csak az autócsere segít.

A tél mocska még júniusban is a kocsin, az egyik kerék lapos, a helyzetjelző hónapok óta nem világít, világít viszont pár visszajelző a műszerfalon, hogy ideje feltölteni ezt-azt. Nyöszörög is valami, a beömlött csoki szépen olvadozik a tavaszi napon, a légkondi se hűti vissza, mert fel kellene tölteni, de minek ebbe a szarba? Már annyira unom. Tavaly, amikor ültünk benne húsz órát görögből hazafelé, akkor untam meg. De főleg a hangos kipufogó miatt. És már megint műszakira kell vinni. Borzalom. És az a szag eső után! Felfordul tőle a gyomrom.

Felesleges a harc, ki kell cserélni. Meglátja, jobb lesz.

Az átlagos autóhasználó is megunja az autóját. Nem is értem, hogy vehet valaki öt-hét éves hitelre autót? Mit hisz? Hogy majd nem unja meg?

Ilyenkor jön a vegyünk már másik napellenzőt. Rosszabb esetben a chiptuning, a küszöbneon, a trikóhuzat, pár vicces matrica, hogy: Dudálj csak, épp tárat cserélek. Egy Scénicben? Aha. Esetleg egy szett felni? Utólagos extrásítás. Néhány új hangszóró, mert a régi már nem szól elég jól? Bár a vételnél még örültünk neki. Esetleg valami koppan a motorban? Na végre. Diagnosztikát! Valami nagyjavítás legyen már, legalább a kuplung égne le. Legalább egy kavics a szélvédőbe. Dühből odavágni a fekvőrendőrhöz, ha a főnök hülye, ököllel ütni a kormányt.

A dologtalan kéznek az ördög ad munkát: ha így érez, inkább cseréljen autót, ez közös érdek. Az öné és a következő tulajé is. Na meg az autóé.

Aztán ott a másik véglet, mi a Totalcarnál inkább ide sorolódunk. A mániákus, aki ha nem tud beszédbe elegyedni választottjával, mert elfogyott a közös téma, inkább túlad rajta. Ha az autóval nincs mit tenni, mert kicserélődött az utolsó kárpitbolha is, meghozta a posta az új hűtőrácsot, a pepperpot felnin is ott feszülnek az új nyári papucsok. A lámpák kipucolva, a műszerfal átkábelezve, a karbi újrafúvókázva, a bőr leápolva, az összes szakkönyv megvéve, a pótalkatrészek a padláson, már csak menni kellene vele, de áááá. Akkor csak baja lesz. Valami hülye nekimegy a parkolóban. És amúgy is: hetek óta egyet se rántott semmilyen fordulaton és terhelésen, mégiscsak elég volt újrafúvókázni. Pedig milyen izgalommal hívogatta a bontókat, van-e a zöld napellenző? Aztán lett. Oda a varázs.

Cserélni kell.

Elkezdi nézegetni a hirdetéseket, ideológiát keres, hogy épp elköltözött a cég, vagy iskolába megy a gyerek, vagy de régen volt már erős autóm, csak kéne valami összkerekes, esetleg egy kombi. Japán. Vaslökhárítós, pléhdísztárcsás veterán. Youngtimer, amire gyerekként vágyott, és most megteheti. Persze nem ő keres többet, az autó ért el az értékcsökkenési görbe aljára. Legyen akármilyen, legyen másmilyen. Amivel lehet foglalkozni.

Cserélni, cserélni, cserélni.

Csak ez jár a fejében, hogy újságolhassa, vett egy jó alapot. Csak a belét kell kicserélni, meg a motort, kéne bele egy ötös váltó is, az vagy fél év nyugalom. Az évtized vétele, ezt nem lehet kihagyni ennyiért. Aztán kezdődik minden elölről.

Folyik az ideológia gyártása. Ami a vételkor előny volt, és fejben tovább erősítettük a kognitív disszonanciával, egy csapásra el tud múlni az úgynevezett megunás jelensége által.

Nem kellene hónapokig kerülgetni a forró kását, mindenféle homályos műszaki magyarázatokkal előállni egy fenyegetően közeledő nagyjavítás költséges rémével. Panaszkodni a légkondi hiánya, vagy a megléte miatt, és általában az autónak róni fel azokat a tulajdonságokat, amik miatt megvettük, de legalábbis elnéztük neki. Reggel sokáig készülődik, akkor erény volt, mert mindig csinos, ma már idegesítő, mert mindenhonnan elkésünk a trampli miatt.

Akkor még jó volt a sok lóerő, ma pedig zavar, hogy sokat eszik? Akkor még tetszett a reggeli hempergés, de ma már zavaró, hogy délben sincs reggeli? Hiszen az autó a vételkor is pontosan ekkora volt, így ment és ennyit evett. Be kell látni, hogy meguntuk, és ki kell cserélni. Jobb ez így mindenkinek, nem kell mögé az ideológia. Véletlenül hagyja nyitva ezt a cikket, és otthon se kell majd magyarázkodni.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!