Nem hinném, hogy rémtörténeteket kéne mesélnem: mindenki hallott már éppen elég sztorit a szembe sávba átkacsázó nyergesvontatókról, elalvó személyautósokról és véreres szemmel támolygó furgonosokról.
Magyarország tranzitország, elég ránézni az autópályákon haladók rendszámaira; van, hogy alig látunk hazai járművet. Olasz, német, spanyol kocsik, igaz, zömük vendégmunkás, akik az otthon felé tartanak, maguk mögött tudva kilométereik ezreit. Sokan ideiglenes, export céljára kiállított rendszámmal haladnak valamerre: román és bolgár srácok szorgalmasan viszik haza a nyugaton levetett kocsikat.
Önmagában ezzel nincs semmi baj: tankolnak, pályamatricát vesznek, a büfékben fogyasztanak, a parkolókban zsebből fizetnek a dolgozó nőknek – jelenlétükkel a környezeti nyom mellett bevétel is képződik.
Azonban a pénzforgás mellett potenciális időzített bomba mindenki, aki mögött már ott van az egész napos vezetés, a monoton órák, az egy helyben ülés. Nem állnak meg, sietnek, majd alszanak otthon, gondolják – a valóságban sajnos van, hogy ez jóval hamarabb bekövetkezik.
A kamionosok számára sem véletlenül vezették be a kötelező pihenőidőt: ha ilyen ütemben folytatódik a világ szabályozása, előbb-utóbb a személyautókba is kötelező jelleggel bekerülnek azok az éberségfigyelő rendszerek, amelyeket drágább szériamodelleken már most is láthatunk. A központosuló, az egyéni szabadságot egyre inkább elhagyó Európa biztonsági okokból ebbe is bele fog tenyerelni. Persze beszélhetünk jogokról, szabad akaratól meg egyéb, csak tankönyvi szinten létező kifejezésről, de a probléma ettől még megmarad.
Kínálkozik egy sokkal jobb megoldás, hogyan tudjuk némi nyújtózkodásra, kis pihenőre motiválni a konvojokban rajtunk átgördülő külföldieket. Hassunk az egyetlen általános érvényű emberi tulajdonságra, a spórolási vágyra. Kínáljunk az első határ utáni parkolónál ingyen kávét – a potyázást senki nem fogja kihagyni, se a németek, se a német rendszámmal vagizó román szomszédaink.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 2012-es adatai alapján az eladott éves, havi, heti, négynapos és napos matricák száma 1,279 millió volt, amelynek bruttó árbevétele 14,990 milliárd forint. Hogy ne lehessen csalni, a bizonylatot kéne alkalmassá tenni arra, hogy a sorszámára egy kávét kiadjon az automata. Egy közepesen rossz, de még éppen iható lötty bekerülési áron nagyjából 50 forint – hát nem megéri? Természetesen nem egy gép kéne, hisz ha ingyen van a koffein, lenne sor: a berendezéseket egy magas lépcsősor tetejére kell helyezni, hogy ha már kiszállnak, észrevétlen tornaóra is legyen; ez garantálná, hogy az utoljára Regensburgnál parkolt átutazók tényleg felébredjenek.
Már a legolcsóbb autós matrica háromezer forintos árába is bele lehet matekolni a kávé árát. Az autósok szívesen spórolnak, de rajtuk keresztül a magyar állam is spórolna: az ébren maradtak jóval kisebb kárt és fennakadást okoznak. Csökkenne például a korlátok és tereptárgyak javítására fordítandó összeg, a rendőrök, mentők és tűzoltók kivonulási költségei, vagy a kórházak terheltsége. Nőne viszont az ország marketing-értéke: kávézz te is Magyarországon!
Biztos vagyok benne, hogy a helyenként feszült államközi, román és jugoszláv politikiai viszonyokon is javítana egy ilyen apró trükk – Bukarestben és Belgrádban is hálásak lennének, hogy vigyázunk az állampolgáraik életére. Előbb-utóbb talán más országok is rákapnának az unortodox életvédelemre, és akkor mi, magyarok is átmehetnénk egy-egy feketére a szomszédokhoz. Ez az együttműködés ígérete, nem az Internacionálé.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
