A kóválygó rettenet: öngyilkos gyalogosok

2013.05.03. 05:42
0 hozzászólás

Ritkán lapozom fel a KRESZ-t, nem mintha nem lenne rá szükség, csak így kisebb a lelkiismeret furdalásom. A közelmúlt dermesztő tapasztalatai után viszont kifejezetten érdekelt, mit kellene tenniük a gyalogosoknak ahelyett, ami sokszor történik. Érdekelt továbbá, hogy amit tesznek, tehetik-e.

A gyalogos is közlekedő ember, még ha a jelek szerint a gyalogosok 40%-a nem is nagyon számítja magát ezek közé. Állítólag a gyalogosnak a legrövidebb úton kellene átmennie az úttesten. Állítólag a gyalogosnak körültekintés után kell lelépnie az úttestre, vagy legalább is azt a benyomást kellene keltenie, hogy van valami fogalma a körülötte zajló eseményekről.

Állítólag a gyalogos nem léphet takarásból az úttestre, pláne váratlanul, és nem zavarhatja a közlekedő gépjárműveket. Viszont: a gyalogosnak szigorúan elsőbbsége van a zebrán. Ez utóbbi az egyetlen, ami a gyakorlatban igaz. Olyannyira, hogy az összes többi feltételt felülírja. A Vérbeli Nagyvárosi Gyalogos ennek ismeretében egy városnyi méretű gyalogátkelőhelyen él. Az, hogy a fel nem festett, vagy gyanúsabb részeken néha körülnéz, csupán a jól fejlett életösztönnel magyarázható.

De ha valódi zebra kerül elé, még ez az ösztön is háttérbe szorul, tudván, hogy - ugyebár - elsőbbsége van. Ennélfogva a zöm sebességcsökkenés és bármiféle fejmozdítás nélkül trappol keresztül mindenen, vagy ami még rosszabb, minden látható előjel nélkül leszédül az úttestre, mert valami eszébe jut, ami odaát van. Jó, adjunk némi felmentést; a gyalogosok legalább hallják, mi folyik körülöttük, ezért legtöbbször kerékpárosként szoktam ettől hideglelést kapni.

A kerékpárcsengő sem azért kell elsősorban, mert figyelmeztet, hanem mert azonosít. Ha hajókürtöt fújnék egy kereszteződésben biciklizve, a kutyának se tűnne fel a gyalogosok közül, az autó meg hallható, ami ugye szerintük úgyis meg fog állni. Tehát teljesen felesleges ránézni, hogy tényleg azt teszi e. Ha nincs zebra, a helyzet még bonyolultabb, hiszen a járda vonalának meghosszabbításánál a gyalogosé az előny. De vajon tudja-e?

És mennyi ideig tart, míg eszébe jut? Szerinte mi lehet a "lehető legrövidebb átkelési út"? Milyen sebességű andalgás minősül egyáltalán átkelésnek? Ja,ez már az átkelés? Motorosként mindig faltól falig figyelek, hiszen nem árt, ha alkalmazkodunk gyalogosaink járdafelfogásához. Próbálom figyelni a szemeket, arcokat, elkapni valami foszlányt, hogy rájöjjek: most mi is fog történni? Általában kevés sikerrel, mert a gyalogos - szemben egy aránylag behatárolható viselkedésű autóssal, aki csak pár módon lehet kiismerhetetlen - maga a sokismeretlenes egyenlet.

Ha legalább következetesen nem figyelne, az ember tudná a motoron, mihez is tartsa magát. Ráadásul a Nagyvárosi Gyalogos nincs mindig tisztában fizikai képességeivel, de olykor az úttest közepén mégis rádöbben korlátaira, és váratlanul visszavonulót fúj. Vagy elindul és megrontva agresszív motoros futároktól, taxisoktól és elmebeteg nagyvárosi Tour-aspiráns kerékpárosoktól, megrémül, és ott marad meredten. Középen.

Az ember ilyenkor fékez, mint atom, jobbra húzom a motort - ő meg jobbra ugrik. Miért is? Húsz éve vezetek, azóta nem tudok rájönni, mi lehet annyira sürgős, hogy csakis egy magányos jármű előtti átrohanással oldható meg egy öt másodperccel későbbi nyugodt átkelés helyett. E talányokra csak akkor derülhet fény, ha az ember maga is gyalogossá válik. A gyaloglás a legtermészetesebb, legősibb közlekedési forma. Még annyira sem esemény agyilag, mint az autózás. A múltkor is, mobillal a fülemen csattogtam át a Batthyány téren, amikor majdnem átment rajtam az egyik legjobb futár-barátom. Kellett neki pár üveg sör, hogy elhiggye: attól még, hogy az út közepén baktatok, szerintem egyáltalán nem vagyok közlekedő.

Szerintem. Amúgy az egész város más véleményen van.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!