Az emberiség elcseszte: a kerék helyett az antigravitációval kellett volna kezdeni, és akkor nem szabdaltuk volna apró darabokra az utakkal a bolygót. De ha már a földön gurulunk, ne álljunk meg a fejlődésben: jöjjön végre az önvezérlő autó és az önszervező közlekedés! Egy darabig jó lesz, ha meg kiépül az élethű virtuális világ, úgyse megyünk sehova, mert minek, ha pillanatok alatt bárhol ott lehetünk.
Vessetek meg, átkozzatok ki, záporozzanak rám a megvetés és felháborodás túlérett paradicsomjai: én már várom az önmagát vezető autót. És sajnálom, hogy valószínűleg nem élhetek már az előnyeivel, mert mire az automata korszak beköszönt, már alulról szagolom a benzinfüstöt. Hallom ám, ahogy kórusban ordítja a megszállottak kara: Ve-ze-té-si él-mény! Ve-ze-té-si él-mény! És veri a mellét mindenki, hogy ő aztán át nem adja a volánt a büdös robotjának, nem, nem soha.
Dehogynem, pubikáim, dehogynem.
Amint megtapasztaljátok majd, milyen kényelmes így utazni, hamar rá fogtok szokni. Emlékeztek még az analóg hanglemezekre? Úgy negyvenpercnyi zene fért a két oldalukra, a zeneszámok között a hangkar áthelyezésével lehetett ugrálni, de igen ügyes fickó volt, aki mindig pontosan beletalált az elválasztó barázdákba. A precíz munkával készült nyugati nyomatok a vége felé már nagyon jól szóltak, a vájtfülűeknek készült audiofil sorozatok pedig káprázatosan. Mire az analóg technikát sikerült tökélyre fejleszteni, megjelent a cédé, ami digitális formában, bitekbe kódolt zenét kínált. A hangzás eleinte eléggé mesterséges, gépies volt, fanyalgott is a sok lemezgyűjtő, hogy ő aztán soha ott nem hagyja a meleg viniljeit a hideg cd-ért.
Aztán villámgyorsan mindenki áttért – egész egyszerűen azért, mert a cédét sokkal kényelmesebb volt használni. Aztán jött az internet, a világ összes zenéjével, és megy a cédé is a levesbe. A technikai fejlődést ugyanis az emberi lustaság és kényelemszeretet mozgatja, a többi szinte mellékes. Bizony mondom néktek, így lesz az autókkal is. A sokat úton levőktől szeretném megkérdezni, hogy jól esik-e nekik egy seggel elvezetni Budapesttől Amszterdamig? Vagy Genováig? Vagy Varsóig? Hogy egy ilyen hosszú menetben mennyi a vezetési élmény. Mert nekem már nem olyan sok.
Fiatalon még jó móka volt egy lendülettel hazajönni Brüsszelből vagy Marosvásárhelyről – de megmondjam, ma már mit csinálnék inkább a volán forgatása helyett az autóban? Interneteznék, olvasgatnék, filmeket néznék, szundikálnék. Ha sürgős munkám volna, még azt is el tudnám végezni, mire hazaérek. Ha kisgyermekes apa lennék, társasoznék, beszélgetnék a kölykökkel, ha fiatal csődör, megborítanám a barátnőmet kétszer-háromszor. Ez lenne ám a (be)vezetési élmény...
Vessük össze ezt azzal, hogy ezer kilométeren, hosszú órákon át sajgó háttal, zsibbadó bokával kigúvadó szemekkel ülök egy vagy kényelmes, vagy nem kényelmes fotelben, két kézzel kapaszkodok egy kormánykerékbe, és átlag óránként kerülök a saját figyelmetlenségem, vagy más hibája miatt kicsit, vagy nagyon veszélyes közlekedési szituációba. Ezzel a tevékenységgel elpocsékolni a drága időt, ez bizony luxus a javából. Én már arra a másik luxusra vágyom, úgyhogy jöjjenek a robotautók.
A Nissan pár hónapja kihirdette: mérnökei dolgoznak az önvezérlő gépkocsi kifejlesztésén, amit 2020-ban már szériában akarnak gyártani, és persze értékesíteni. És a Nissannál nem beszélnek a levegőbe: pár éve bejelentették, hogy megcsinálják az első valóban jól használható elektromos autót. Megcsinálták? Meg. Van rá piac? Van. A kaliforniai barátom némi vívódás után eldobta a V6-os, benzinfaló szedánját, és már egy éve Leaffel közlekedik, szinte ingyen, mivel az akkumulátorokat a munkahelyén tölti fel.
Egyébként a Google-nél dolgozik, és épp a Google hozta össze az első olyan technológiai szettet – második generációs Toyota Priusokba építve – amelyekkel ma már legálisan lehet önvezérlő üzemmódban közlekedni Kalifornia, Nevada és Florida útjain. Annyi kikötéssel, hogy még embernek kell ülnie a sofőrülésben, de csak a biztonság kedvéért, vezetnie nem kell, ha nem akar. A Google-kocsik már több mint félmillió kilométert futottak, és eddig egyetlen baleset történt velük. Egy koccanás, amikor épp a sofőr vezetett.
A Mercedes most, a szeptember eleji frankfurti szalonon tette nyilvánossá az automataautó-projektjét. Egy S500-as Mercit alakítottak át, és meg is tettek vele 106 kilométert Mannheim és Pforzheim között, bejárva azt az útvonalat, amit a feltaláló Karl Benz felesége, Bertha asszony a két gyerekkel, amikor 1888-ban elkötötték a mit sem sejtő férj orra elől a Patent-Motorwagent. A stuttgartiak úgy saccolják, 2020 körül tudják forgalomba hozni a robot-Merciket, mert bőven van még fejleszteni való. Az alaptechnológiák mind rendelkezésre állnak, ám ezekből olyan rendszert kell felépíteni, ami száz százalékos biztonsággal működik – a közúti forgalom igen veszélyes üzem, az utakon nem lehet hibázni. Számos járulékos kérdést is tisztázni kell addig, például a jogi kondíciókat.
Tudom, hogy ez részben szomorú hír, de a teherszállításban sem lesz szükség a jövőben a tapasztalt sofőrökre. Egy japán cég már kidolgozott egy rendszert, amelyben a vezető nélküli kamionok menet közben konvojba szerveződnek. Az egymás szélárnyékában, egymástól négy méteres távolságot tartva vonatozó szerelvények üzemanyag-fogyasztása az első mérések szerint 15 százalékkal csökkent.
Az új technológia már nem a sci-fi regényekből köszön elő, hanem itt kopogtat a garázsajtón, és nemsokára be is gördül majd a szépen az ember vezette, elavuló autó helyére. És gyorsan el fog terjedni, mert a hagyományosnál kényelmesebb, mert időt szabadít fel, amiből mindig kevés van, mert növelni fogja a közlekedés biztonságát. Mert egyszerűbb lesz vele az élet. Jelentkezzen az, aki nem örülne, ha pár, vagy akár pár tucat sör után is kocsiba ülhetne, mert az autója hazavinné.
Na ugye.
És akkor még nem beszéltünk a mozgássérültekről, a látássérültekről. A vakokról. Az idősekről, akik előbb-utóbb elveszítik a képességeiket a biztonságos közlekedésre, és jó esetben a jogosítványukat is. Nem kell pofákat vágni, mi is mind öregek leszünk egyszer, ha meg nem halunk előtte, mondjuk közúti balesetben.
Az önvezérlő autó a következő logikus lépés a járművek evolúciójában, olyan fejlesztés, ami gyökeresen át fogja alakítani az életmódunkat. De mi lesz azokkal, akik nem akarnak beállni a sorba? Két hírem van, az egyik rossz, a másik meg jó. A rossz, hogy egy idő után, amikor az önvezérlő közlekedés kellőképpen elterjed, kénytelenek lesznek ők is alkalmazkodni, mert az embervezette autó komoly veszélyforrás lesz a rendszerben, és rá se fogják engedni az utakra. A jó, hogy ennek ellenére az embervezette autók kultúrája fennmarad, csak éppen összezsugorodik, és átmegy szabadidős tevékenységbe.
Ma is jó páran hallgatnak fekete lemezről zenét, ez azonban már nem általános trend, hanem szubkultúra, és nem is olcsó. Hobbi, szubkultúra lesz majd az emberes autóvezetés is: lesznek erre kijelölt pályák, hegyi utak. Tuningszekták alakulnak, az internetes rétegoldalakon folytatódik a régi harc, hogy sorkettő kétütem, vagy V8 benzin, az üzemagyagot kis cégek állítják elő méregdrágán, klubozás lesz, börzézés, és egy ideg még Afrika szegény országaiba szervezett turistautak. Vezessen Ön Kongóban! Manuális élmények Yemenben! Szálljon ki két hétre robot-Audijából, és járja be Észak-Koreát volános autóval! Olcsó árak! Kedvezményes csomagok!
Ilyesmi várható, de bármi lesz is, sok pénzbe fog kerülni, mert az átlagtól való eltérés szinte mindig többe kerül. De az élmény, a sokat emlegetett vezetési élmény bőven ellentételezni fogja a költségeket. Lesz persze veterán-tuning is: a 2013-as évjáratú Porsche 918 Sypdert átalakítják önvezérlővé, és nagyokat lehet majd villantani vele az utakon, hadd irigykedjenek a 2051-es kiadású, indiai gyártmányú, szupermenő, Hiperkarma márkájú útkapszula utasai.
Az önvezérlő autók teljesen át fogják alakítani a közlekedést, hiszen sokkal hatékonyabban és biztonságosabban lehet működtetni ezeket egy megfelelően kialakított rendszerben, egy intelligens hálózatban, amelyben az egy meghatározott méretű térben levő járművek kommunikálnak egymással, és megszervezik az adott forgalmi viszonyok között optimális haladás feltételeit. Ez milliószor milliószor millió adat folyamatos kezelését jelenti egy viszonylag kis térségben, is, a szoftverguruknak tehát van még bőven agyalnivalójuk.
Át fog alakulni a járművek formája és stílusa is: a személygépkocsik kényelmesen berendezett kis guruló szobák lesznek, a kamionokra meg nem kell vezetőfülke, tehát még nagyobb dobozok lesznek, tele mindenféle szállítmánnyal. Egy idő után a lámpák is feleslegessé válnak, ahogy a világítótornyok a modern hajózásban, viszont dekorációs eszközként nyilván szerephez jutnak majd. Ésatöbbi ésatöbbi, ne én találjak már ki mindent. Esetleg rendezhetünk egy dizájnversenyt itt a Totalcaron - talán ez is segítene megbarátkozni a gondolattal, hogy előbb-utóbb nem lesz volán a kezünkben, viszont megfoghatunk vele bármi mást.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
