„Az autó benzinnel megy.” „Traktorba való a gázolaj.” Az ilyen és hasonló marhaságokat még ma is sokan naponta szajkózzák. Üljenek be egy csodálatos mai kis benzinesbe, aztán ugyanabból a típusból egy dízelbe. Sokszor kiderül, hogy a dízel összehasonlíthatatlanul jobb.
A Note-tal kezdődött az egész. Az élettelen kompresszoros háromhengeres benzines egyszerűen szánalmas volt a dízel után. Aztán jött a Captur. Remegett, berregett, rángatott a szerencsétlen kis kilenc decis TCe. Majd átültem a Yetibe. 1.4 TSI. Olyan hangja volt, mint egy dízelnek, ami nem nagy dicséret egy benzinesnél. Szerencsétlen tesztautókban ültem az elmúlt időben, na. Bevallom, az együttállás nagy hatással volt rám.
Az is igaz, hogy az elmúlt harminc-negyven évben jócskán rászolgáltak a dízelek a rossz hírnévre. A kezdetekben a kulturálatlan járás és a szerény teljesítmény sűrű fekete füsttel társult. Aztán megjött a kraft, de elment a megbízhatóság, kicsit később már félmilliós szervizszámlákkal fenyegetett a Mondeo-jelenségként elhíresedett dízelkór. Rég feledésbe merült már a legenda az ős-Mercedesek milliót futott bontatlan motorjairól, ráadásul kiderült, hogy a dízelfüst rákkeltő. És büdös. A gázolaj is. Mindebből annyi ragadt meg a köztudatban, hogy a dízelt, bár olcsó tankolni, szervizelni drága, különben is mérgező.
De mi történt közben a benzinesekkel? Az egyszerű szívómotorok, amelyek tényleg megbízhatóbbak, és könnyebben, olcsóbban javíthatók, mára gyakorlatilag kikoptak. Közvetlen befecskendezés, kipufogógáz-visszavezetés, turbófeltöltő van szinte minden új benzinmotoron. Már a gyújtótrafó, EGR-szelep, lambdaszonda bűnszervezet is elég bosszantó tudott lenni némelyik klasszikus szívó benzinesnél, de ma már legalább annyi a buktató, mint a dízeleknél. A népi bölcsesség tíz-húsz év fáziskésésben van.
Az én fejemben durván leegyszerűsítve úgy rakódott le az a kis tapasztalat, ami egy embernél az évek során összegyűlik, hogy lehet bármilyen csábító a keveset evő dízel, egy benzines azért előkelőbb. Szebb a hangja, jobb a szaga, és úgy általában kellemesebb jellem. Gumicsizmás traktorsofőr kontra színházjáró értelmiségi. Csak mostanában mintha gumicsizmával járnának a színházba.
Amikor már a sokadik dízelből szálltam ki úgy, hogy jézusom, mennyivel szívesebben hajtanék egy ilyet, mint a benzines testvérét, eltörött bennem valami. Ha már az élvezeti értéke is nagyobb a dízelnek, valami nagyon el lett szúrva.
Sokkal jobbak lettek a dízelek az elmúlt két évtizedben. Alacsonyabb fordulatról indulnak meg, és sokkal nagyobb kedvvel pörögnek, mint régen. A gázreakcióval sose volt baj, de a turbólyukat is ügyesebben csalják el rajtuk, mint a benzineseknél. A fogyasztásuk ugyan már jó ideje nem csökken, de ezen a szinten a stagnálás még mindig elég könnyen emészthető.
A benzinesek egyre szarabbak. Mielőtt gyújtógyertyás lobogóval tüntetnének a szerkesztőség előtt, tisztázzuk, hogy ez nyilvánvalóan erős általánosítás. Én is tudok jó benzineseket mondani az elmúlt néhány év terméséből, de kezd kirajzolódni egy nem túl biztató trend: egyre kevesebb henger, egyre nagyobb turbónyomás, egyre több probléma. Daciától Mercedesig, legfeljebb egy-két japán kivétel akad, de úgy látszik, ők sem tartják már magukat sokáig.
Nézzük csak, miért szerettük a benzineseket. Mert finomabban jártak? Hallgassanak meg egy TSI-t hidegen, és rájönnek, indokolt a múlt idő. Jobb volt vezetni őket? A szívó benzinesek lassan kihalnak, a gyártók egyre nagyobb turbót csavaroznak egyre kisebb blokkokra, így aztán egyre mélyebb turbólyukba lehet zuhanni. Megbízhatóbbak voltak? Olvassák el Novoth Tibi cikkeit, kiderül, hogy ugyanakkora pofonba lehet beleszaladni egy kokszosodásra hajlamos közvetlen befecskendezéses benzinessel, mint a rettegett közös nyomócsöves dízelekkel, csak nem százötven-kétszázezer kilométer után, hanem akár már ötvenezernél. Kevésbé egészségkárosító a kipufogógázuk? Már erre se vennék mérget, hiszen a közvetlen befecskendezéses benzinesek (lassan szitokszóként ismételgetem) elég komoly mennyiségű, dízelfüsthöz hasonlóan rákkeltő szilárd részecskét bocsátanak ki, amit jó ideig mindenki nagyvonalúan figyelmen kívül hagyott.
Míg a dízelekre a szigorodó szabványok hatására egyre komolyabb részecskeszűrőket szerelnek - nagyon helyesen - a benzinesek ilyen jellegű problémáit még csak most kezdik felismerni a törvényhozók. Hogy egy modern benzines cserébe nem eszik többet, mint egy dízel? Kérdezzék meg Csikós Zsoltot, aki nem tudja tíz liter alá szorítani a vattaúj benzines Peugeot 308 fogyasztását, vagy Rézmányi Balázst, akinél a benzines Insignia a mai napon, amikor ezt a véleménycikket írom, éppen 15 litert írt ki úgy, hogy spórolni akart. Maradjunk abban, hogy egy turbós benzines fogyasztása nagyon attól függ, hol használjuk és hogyan.
Lehetne példákat és ellenpéldákat sorolni napestig, de valami megváltozott. Ha egy olyan kisautónál, mint a Nissan Note vagy a Dacia Sandero, egyértelműen a dízel tűnik a jobb választásnak, ha egy E Mercedesnél csak az a biztos, hogy hathengeres kell, de ilyen már alig van, újra kell gondolni a beágyazódott előítéleteket. Elfogytak az érvek a benzinesek mellett. Nincsenek már általános bölcsességek, minden típus fölött egyedileg kell ítélkezni, és jobb, ha hozzászokunk a gondolathoz, hogy jelenleg sokszor a dízel áll nyerésre. Ráadásul - fájdalom - nem csak azért, mert keveset fogyaszt.
Hogy az Euro-normák fojtották-e meg a benzinmotort vagy a szén-dioxid-kibocsátási határértékek csonkították meg végleg, nehéz lenne megmondani. Történelmileg így alakult. Legalábbis nálunk, Európában. A világ nagyobbik részén, Ázsiában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában elenyésző mennyiségű a dízel személyautó. Más az autós kultúra, mások a szabályozások, mások lehetnek a problémák is. Mindenesetre ha itt és most választanom kéne, hogy új autóból benzinest vagy dízelt, a legtöbb típusnál a dízelre szavaznék.
