Ennél már nincs lejjebb

2014.02.19. 06:33 Módosítva: 2014.02.19. 07:37
0 hozzászólás

Szinte teljesen eltűntek az óriásplakátok az autópályák mellől, ami egyáltalán nem lenne baj. Viszont az a pár megmaradt tábla mind-mind valamilyen közlekedésbiztonsági üzenetet próbál eljuttatni hozzám. Amíg a sok sörreklám, és egyéb vacak ott volt, még nem volt annyira feltűnő, mennyire szánalmasak.

Amikor időnként teljes hosszában használom az M3-ast, a plakátok hatására egy idő után előbújik belőlem az adófizető: ezekért a szarokért kell finanszírozni OBB-t, vagyis az Országos Balesetmegelőzési Bizottságot?

Mondok egy példát. Egyszínű alapon biztonsági öv V-betűt formáz, majd mellé írják: éd. Érted? Véd! A környék a bekattanó övcsatoktól hangos, néhány barom még sírva is fakad, mert eddig a pittyegős  autójában az ülés mögött csatolta be az övet, hogy ne figyelmeztesse állandóan. Tessék, eddig mind azt hitték, hogy az övet a rendőr miatt kell becsatolni. Szégyenszemre ezt itt kell megtudniuk Gyöngyösnél.

Mibe került ez nekünk?

A témával kapcsolatban megkérdeztem az ORFK sajtószolgálatát. Íme az első kérdés a válasszal:

- Mekkora költségvetéssel dolgozik a bizottság?

"Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2013. évi összköltségvetése 800 millió forint volt. A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII.17.) Kormányrendelet 2. § (1) d) pontjában foglaltak alapján az éves bevétel 40 %-át a közúti közlekedés biztonságát szolgáló felvilágosításra és kommunikációra, 60 %-át pedig a közúti közlekedés ellenőrzésének hatékonyságát szolgáló technikai eszközök beszerzésére és üzemeltetésére fordítja."

Ne zavarják meg önöket a nagy számok: a 800 millió 40 százaléka az 320 millió forint, ami egy  ország komplett éves közlekedésbiztonsági propagandájára tényleg kevés.

Egy fokkal jobb, amikor valamilyen cég, többnyire gumigyár, biztosító próbál visszaszivárogni közlekedésbiztonsági üzenetekkel az út szélére, hisz nekik van marketingesük, aki legalább tudja, hogy a hirdetés egy szakma. Ilyenkor ezek a cégek is összefognak az OBB-vel, ám valahogy az adott márkanév mindig jobban látszik a plakáton, mint az OBB logója.

Ebből a szériából a sörös üveg nyakán ücsörgő levelibéka viszi a prímet, a következő üzenettel: Ittasan a jogsi is ugorhat. Ugye érzik a finom humort? És micsoda képzettársítás: ugrik a jogsi. Mi ugrik még? Végül egy maratoni mítingen a zerge és a veréb ellenében megszavazták a békát.

Tudják, mit gondol egy átlagos, rendszeresen ittas vezető, amikor meglátja? Majd ha elkaptok, pubikáim! Én speciel úgy tíz éve fújtam utoljára szondát, kizárólag hajnalban, amikor mondjuk külföldről hazaértem. De a kocsmák közelében sosincs fújatás fényes nappal, pedig tele a parkoló.

Ha ez a plakát bármilyen (piaci) szolgáltatást hirdetne, biztos azt írnák rá: ittasan a jogsi is ugrik*, majd apró betűkkel odaírnák a kis csillaghoz, hogy a tájékoztatás nem teljes körű, netán azt, hogy hány ezrelékes véralkohol-szinttől. Ez azért már egy kellemesen elgondolkodtató üzenet lenne, nem hagyva nyitva a kiskaput a feltételes móddal, hogy netán a dolog megúszható. Onnan már csak egy halvány gondolati ugrás az, hogy igyál csak, izgulni legfeljebb akkor kell, ha kiderül.

Mikor fújtál szondába utoljára?

  • 2274
    szonda? Az mi?
  • 2021
    öt évnél régebben
  • 960
    öt éven belül
  • 531
    egy éven belül
  • 111
    egy hónapon belül
  • 71
    egy héten belül

Nyugtassanak meg, hogy az ilyen plakátokat alsó tagozatos gyerekcsapatok találják ki, valami OBB-pályázatra. Akkor jó. Mert még a végén azt találjuk hinni, ezért ücsörögnek képzett, felnőtt szakemberek mítingeken a Teve Plázában. Ha netán mégis ez lenne az igazság, akkor könyörgöm, kerüljenek elő a könyvek mögül a pálinkásüvegek, lazítsanak, és engedjék el a fantáziájukat.

Vagy forduljanak szakemberhez, aki tudja, mitől jut el egy plakát üzenete az emberek agyába az autópálya mellett, pár másodperc alatt. Egyáltalán mi az, amit plakáton kell hirdetni, és mi az, amit máshogy.

Itt van például az amúgy lejárt (az akció december 15-ig tartott, de én most fotóztam) Látni és látszani plakát, amin mi látható? Egy macska, aminek az egyik szeme helyére a BMW angel-eye lámpáját szerelték be Photoshoppal, mellette a már húsz éve is szarrá koptatottnak számító szlogen. Más szóval: közhely.

Emellett is sokszor elmentem, de csak most vettem észre utólag, a fotón, hogy van rajta egy webcím is. Igen, az akció weboldaláé, ahol kiderül, miről is van szó. Egy nagyon jó kezdeményezésről: bizonyos optikusok és autóvilágítással foglalkozó cégek, szervizek vállalnak ingyen lámpaállítást és szemvizsgálatot. Vajon hányan írták be, hogy látniéslátszani pont hu?

Még nekem sem fordult meg a fejemben, hogy ez ugyanaz az akció, amiről az MTI – és vele együtt az összes hírforrás – beszámolt, ami egyébként egy páratlan értékű erőforrás lenne, pláne köztévéstől, ha ki tudnák aknázni. Tudják, min törtem a fejemet, amikor ezt a plakátot láttam? Hogy mi a francnak BMW-lámpa ide? Talán az importőr finanszírozta? Ha mondjuk azt írták volna oda, hogy: „Vizsgáltassa be szemét/lámpáját INGYEN!”, talán többen vették volna észre, mi az akció weblapjának a címe.

Ha van valami, amin még jobban fel tudom húzni magam, azok a tévés közlekedésbiztonsági kampányok. Talán pont ezért örültem meg, amikor a Kreatív.hu-n azt olvastam, hogy az OBB remek reklámfilmet csinált. (Itt a cikk linkje, de már csak előfizetők olvashatják) Hurrá! Végre! Ha már a hirdetési világ Parnasszusán ücsörgők így látják, akkor tényleg megtört a jég. Azonnal meg is néztem ezt:

És elakadt a szavam. Azt hiszem, megendült a bizalmam a Kreatívban.

Röviden elmondanám a cselekményt. Kihalt mellékúton kocogó, pocakos csávó. Hangsúlyozom: a jobb (vagyis a rossz) oldalon kocog. Lejárt szavatosságú Audi jön, a vágás azt sugallja, hogy tolják mint az állat, majd nagyot fékeznek, miután elmennek a kocogó csávó mellett.

Két sötét, részben bőrruhás alak száll ki, akik sajnos nem elég zsírnyakúak a suttyók, akik ilyen régebbi Audikkal járnak-sztereotípiához. Ez nem zavarja őket abban, hogy fenyegetően körbeállják és lecsesszék szegény kocogót, aki nem simán ijedtnek látszik, hanem beszartnak. Majd egy szánalmasan kétértelmű beszólás után az egyik suttyó odahajít egy láthatósági mellényt neki. A következő pillanatban záródnak a tépőzárak, és emberünk megkönnyebbülve folytatja a futkosást a rossz oldalon.

Hát izé. Talán bennem van a hiba, de nem érzem az átütő humort, remélem, a film legalább olcsó volt. Remek hírverés ez az erősebb kutya b.szik-elvnek és a rossz oldalon gyaloglásnak/futásnak, hisz pusztán az ábrázolásával hozzájárul, hogy úgy tűnjön, ezek teljesen normális dolgok. Netán az lenne az üzenet, hogy ha elütsz így valakit, aki a rossz oldalon ment fényes nappal, hivatkozz arra a bíróságon, hogy nem volt rajta láthatósági mellény?

Reméltem, hogy ennél csak jobb van, gondoltam, megnézem az OBB Youtube-csatornáján. Azt hiszik, van ilyen? Elsőre kicsit nehéz megtalálni, de van. Az ember azt hinné, OBB néven kéne keresni, de így legfeljebb az Osztrák Államvasutakat találjuk meg. Csakhogy az ÖBB. Ez a kisfilm is a jól álcázott Motoros Baleset Megelőzés (így leírva) nevű usernél található.

Persze új szelek fújdogálnak a baleset-megelőzésben, van weblapjuk is. Tippeljenek, mi a címe! Obb.hu? Orszagos-balesetmegelőzési-bizottság.hu? Na nem. Baleset-megelőzés.eu. Egy állami szerv nem tud magának .hu-s domaint szerezni? Akkor ki tud? Persze lehetne az OBB-nek Facebook-csatornája, de gondolom, a közösségi oldalak biztos le vannak tiltva a Teve Palotában.

Kár, mert az látszik, hogy az általános kilátástalanság ellenére vannak olyan területek, ahol születnek jó dolgok, hogy mást ne mondjak, a Közút nem versenypálya már egy elfogadható kisfilm, legalább elgondolkodtak rajta, és van egy kis sokkolás is a végén. És úgy általában, ahogy a motoros témákat nézzük, mintha kicsit eleve lelkesebben foglalkoznának vele.

Az a helyzet, hogy ez a közlekedésbiztonságosdi csöppet sem vicces téma. Lehet arra hivatkozni, hogy biztos kevés pénzből dolgoznak, de ez még akkor sem indok arra, hogy azt a keveset, amire futja, azt is rosszul csinálják. Persze látványos egy olyan kisfilm, mint ez, de tény, hogy szemmel láthatóan nem húsz fillérből forgatták. Nem is ilyeneket várnánk.

Ugyanakkor a mérleg serpenyőjében ott lenne a társadalmi hasznosság. Mert olyan országban élünk, ahol csak a napi munkába járásom során garantáltan látok két-három olyan kocsit, amelyik szándékosan átmegy a piroson; ahol a bringásoknak nem lehet megmagyarázni, hogy a KRESZ rájuk is vonatkozik, és sötétben a prémium bringa is fekete, ugyanúgy lehet menni lámpa nélkül a temetőbe. Ezeket brutális dolgok, a széttrancsírozott emberek, a meghalt gyerekek, az életük végéig tolószékbe kényszerültek témáját a számalmas, kilóg-a-seggünk-a-gatyából humorizálással kezelik.

Oktatófilmek a semmiből

Mennyit költ az OBB oktató/reklámfilmekre, illetve a televíziókban való megjelenésre?

Az ORFK-OBB 2013. évben összesen 190 millió forintot költött televízióban való megjelenésre. Ebből 10 millió forintba került 6 baleset-megelőzési spot elkészíttetése, a fennmaradó összeg pedig e spotok sugárzását, illetve saját gyártású rövid baleset-megelőzési műsorok gyártását és megjelentetését, valamint egyéb, közlekedés-biztonsági témájú tévéműsorokban történő részvételt fedezte.

Tízmillióból hat reklámfilm? Akkor ne csodálkozzunk semmin.

Az is egy érdekes kérdés, hogy egy ország, amely tízmilliárdból cselgáncsozik és százmilliókból futballozik, vasárnaponként meg három csatornán tud full HD-ben miséket közvetíteni, miért képtelen elkölteni pár, jól irányzott milliárdot ilyesmire. Hangsúlyozom: jól.

Talán már túl jók a statisztikák? Részben igen, a 2001-es évhez hasonlítva 52 százalékkal csökkent a halálesetek száma, ami óriási eredmény. Ebben az objektív felelősség bevezetése, a sok traffipax is benne van. De egy valami biztos nincs: az OBB kommunikációs munkája. Azért ne feledjük, 2008 óta a forgalom is drasztikusan csökkent, ami a benzinforgalmon évi 6-10(!) százalékos csökkenésként mutatkozik meg. Ehhez képest az a helyzet, hogy ugyan a halálos balesetek száma jelentősen kisebb (lassabban közlekedünk), de a személyi sérüléses balesetek száma szinte alig változott, és gyanús, hogy nem lesz meg 2015-re az ötven százalék javulás, amit vállaltunk.

 

2013-ban már nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az előző évhez képest, igaz, a halálos balesetek száma 2001-hez viszonyítva 52 százalékkal csökkent

Ha már ez így megy, akkor csinálják azt, amit a megyei Balesetmegelőzési Bizottságoknál azért fel lehet fedezni: elmenni iskolákba, legalább a gyerekekhez közelebb vinni a dolgokat. Ha már olyan szuperprodukciókra nem futja, mint régen a Stop! Közlekedj okosan volt, aranyos sztorikkal, színészóriások hangjával és zseniális animációkkal, amit a gyerek önként ült le nézni. Mi van ma? Szintén valami OBB-támogatással Commodore-64 grafikájú Traff Park, amitől megállnak a gyerekek a fejlődésben. Nem javaslom, hogy rákeressenek a Youtube-on.

Nem vonom kétségbe, hogy amit baleset-megelőzés címén nálunk csinálnak, azt jó szándékkal teszik, csak hát időközben eltelt úgy harminc-negyven év, és ma már ahhoz, hogy hatásai is legyen, kevés ez a rendőr bácsi megmondja stílus.

Mindezt hányan?

Hányan dolgoznak az OBB-nél?

Az ORFK-OBB a közlekedésbiztonsági kérdésekben tanácsadó, javaslattevő és véleményező, önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely koordinálja a rendőrség baleset-megelőzéssel összefüggő feladatait. A szervezet tevékenységét 6 fős vezető testület irányítja, további 7 fő hivatásos rendőrtiszt vesz részt a munkában, akik napi szakmai teendőik mellett, külön javadalmazás nélkül látják el a feladatot.

Így 2014-ben be kéne látni, hogy nem lehet ez a tevékenységet néhány rendőr túlóráira bízni, egyszerűen azért, mert a kommunikáció önálló szakmává nőtte ki magát. És ilyen szakismeretek nélkül nem lehet jól elkölteni az erre szánt pénzt, a legnagyobb jószándék mellett sem. Momentán mindez csak arra elég, hogy a főnökség lássa: bejárnak dolgozni.

Lenne ötlete, hogyan lehetne jobban csinálni? Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!