Üres lufi a magyar villanyautó-program?

A nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály jelentette be, hogy beosztottjai már dolgoznak egy átfogó programon, amelyet Jedlik Ányosról neveztek el. A program persze még nem végleges, de a miniszter felsorolt néhány, eddig felmerült ötletet. A közös elem eddig, hogy a kormánynak nem kerülnek pénzbe, vagy ha igen, a költségeket végső soron EU támogatásból fedezhetik.

Elsősorban adókedvezményekről lenne szó – például a gépjárműadót csökkentenék, ami jelenleg az önkormányzatokhoz folyik be, nem a költségvetésbe. Emellett a villanyautók mehetnének a buszsávon, sőt, esetleg ingyenesen parkolhatnának. A miniszter azt is megemlítette, hogy bizonyos közbeszerzési tendereken előnyben részesítenék az elektromos autókat – például a Magyar Posta és a rendőrség is beszerezhetne ilyeneket. Érintőlegesen megemlítették, hogy némi támogatás is járhatna a villanyautó-vásárlóknak, ha 15 évnél öregebb járművüket cserélnék elektromos járműre. A miniszter említette, hogy az elektromos töltők terjedését is segíteni kell, bár itt sem hangzottak el konkrétumok.

A bejelentés ebben a formájában meglehetősen homályos, ötletszerű irányelvek kusza gyűjteményének tűnik, amely még nagyon messze van attól, hogy a gyakorlatban is megvalósuljon. Nyugat-Európában évek óta folyik az infrastruktúra kiépítése. Míg itthon eddig csak néhány villanyautó-kút épült, és még mindig csak terv szinten létezik a nagyvárosok közelében, az autópályák mellett kiépítendő, ritkás hálózat, addig Írországban például 50 kilométerenként találni kutakat országszerte, de Észtországban is 200 kútból álló hálózat segíti az elektromos járművek közlekedését, és akkor még sorolhatnánk a dán, norvég példákat.

A magyar döntéshozók lassú reakciója persze nem feltétlenül hátrány, hisz még mindig nem derült ki, hogy a villanyautózás a közlekedés életképes formája-e, vagy csupán múló szeszély, amelyre most milliárdokat költenek, majd az egész kezdeményezés eltűnik a süllyesztőben. Az viszont egyértelmű, hogy ha tényleg a villanyautó a jövő, akkor már most évtizedes lemaradást sikerült összehozni, és a Jedlik-program jelenlegi állapotában aligha alkalmas a helyzet megváltoztatására.

Nyugat-Európában, és a világ más fejlett államaiban például bevett gyakorlat, hogy az állam jelentős összeggel járul hozzá a villanyautó-vásárláshoz, akár adnak érte öreg autót, akár nem, így az elektromos autó, amely ma nagyjából a hagyományos járművek árának két-háromszorosáért szerezhető be, akár versenyképes alternatívává is válhat. Ilyenről azonban nem esett szó, a 15 éves autók használóinak halmaza, és azok közt, akik ma képesek kifizetni egy villanyautó 7-8 millió forint körüli árát, a metszet lényegében üres.

Jedlik Ányos neve persze jól hangzik, emlegetése azt a képzetet keltheti, hogy a kormány nagyszerű hagyományokhoz nyúl vissza – végső soron Jedlik is adott be szabadalmi kérelmet elektromos hajtású autóra, igaz, a jármű csak elméletben létezett – de ha komolyan is gondolják a minisztériumban, hogy segíteni kell a villanyautók elterjedését, ennél sokkal határozottabb elképzelésekre, kézzel foghatóbb tervekre lesz szükség.

Az EU tervei közt szerepel, hogy 2030-ra négymillió villanyautó közlekedhessen a kontinensen, és ehhez eddig alig sikerült hozzátennünk valamit. Most annyi derült ki, hogy a minisztérium tud a problémáról, de ez így még választási ígéretnek is karcsú.