Szarvas csodálatos kisváros, imádok oda menni. Nemcsak azért, mert ott nőttem fel, vagy mert apám láthatja az unokáját, vagy mert arrafelé valamilyen megmagyarázhatatlan okból még mindig húsból készítik a kolbászt, és nem mócsingból. És rendes paprikával.
Szarvasban azt imádom még, hogy valahogy máshogy telik az idő. Lényegesen nyugodtabban, mint Budapesten. Csakhogy Szarvas úgy 160-165 kilométer Budapesttől, és ha lemegyünk, a családi tanács általában úgy határoz, hogy vegyük meg az autópálya-matricát.
Aminek egyébként sok értelme nincs. Hétvégén az út kábé negyedórával rövidebb az M5-ös pályán. Viszont pont a régi 5-ös budapesti szakasza mellett lakunk, míg az M5-ösig elmenni közel negyed óra, tehát eleve bukjuk, amit időben nyerünk. Viszont a pályán nincsenek falvak, kikerülhetetlen járművek, idióta önkormányzatok által kipakolt 40-es táblák, és arrafelé vadászó traffipaxos rendőrök. Vagyis a pálya hétvégén megnyugtatóbbnak tűnik egy olyan feleség szemében, aki utálja a kellemetlen közlekedési szitukat.
Ha egy szimpla hétvégéről van szó, mint legutóbb is, ez azt jelenti, hogy két napért kifizetek tíz napnyi autópályán száguldozást. Pedig csak Kecskemétig megyünk az M5-ösön, ami legfeljebb 65 kilométert jelent a teljes útból, illetve mivel vissza is jövünk, kétszer ennyit. A 320 km kevesebb, mint felét.
Hogy finom legyek, rettenetesen böki a csőrömet, hogy megszüntették a négynapos matricát, mert az pont elég volt egy ilyen hétvégére. A maradék nyolc nappal, ami a virtuális matricámon megmaradt, kitörölhetem virtuálisan a seggemet, semmi hasznom belőle. Pusztán azért nem fogok valamelyik autópályán kocsikázni, hogy lekoptassam belőle, ami nekem jár a maradék kétezer-párszáz forintomért. Érdekes, az autópálya tulajdonosát (vagyis az államot) 3,5 tonna alatt nem annyira izgatja, hogy használattal arányos legyen a díj. Sőt.
Ez kicsit hasonlít a Svájci receptre, csakhogy ott 34 euróért, azaz úgy 10 500 forintért az ember 14 hónapon keresztül (az x-edik év december 1-től az x+2-dik év január 31-ig) furikázik a magyarnál pöttyet fejlettebb autópálya-hálózaton. Ezt már el tudnám viselni, szemben azzal, hogy nekem ez a tíznapos úthasználati virtuális matrica közel 3000 forintomba kerül.
Gondoltam, ha már így alakult, csinálok egy kísérletet: megpróbálom a lehető legtöbbet visszanyerni a pályadíjból. Ami esetemben legalább 20 forintot dob mindegy egyes autópálya-kilométer költségén. Hol lehet lehet ezt kigazdálkodni?
Hát a benzinen.
Azt tudom, hogy vannak még tartalékaim. Autópályán alapvetően 130-cal szoktam menni, persze nem a műszer szerint, hanem kimértem GPS-szel, hogy kábé 138-at mutat a sebességmérőm, amikor a tempóm 130. De mi lenne, ha óra szerint 120-szal mennék az autópályán? Ami tulajdonképpen 110-112 km/óra.
Legnagyobb meglepetésemre nem én voltam a leglassabb az autópályán, és még csak nem is a teherforgalomra gondolok. Szombat volt, az M5 gyakorlatilag kamionok nélkül. Az óra szerinti 120-ammal személyautókat előztem meg, nem is keveset. Kábé annyian előztek meg, mint ahányat én. Akik lassabbak nálam, úgy 90-100 között mennek, akik gyorsabbak, azok többnyire nem 130 körül, hanem 150-160 táján nyomják. Jellemzően dízel, cégautónak tűnő kocsik, vagy drágább, prémium járgányok. Érdekes, visszafelé jövet már többen hagytak le, gondolom, mindenki ment volna haza vasárnap estére. Persze nem akartam őket akadályozni, meghúzódtam szépen a szélső sávban.
Hogy mennyi időt veszítettem a tötymörgéssel? Talán öt percet.
Ha már Kecskemét...
Régóta hiszek benne, hogy hétvégén, amikor kicsi a forgalom, nem érdemes elkerülni Kecskemétet az M5-ösön, egyszerűen azért, mert óriási kerülőt jelent, ha az ember a 44-es út felé, azaz Békéscsaba irányába megy. Ha már kísérlet, ezt is kipróbáltam. Lefelé menet át a városon, kis forgalom mellett, a csodálatos zöldhullámot kihasználva 17 kilométert tettünk meg 18 perc alatt. Visszafelé az elkerülő útszakaszon haladva 27 kilométer volt az út, ami szintén 18 percig tartott. Íme a két útvonal (senkit se zavarjon meg a Google Maps-féle menetidő, ez hétköznap estére vonatkozik):
Időt nyerni gyakorlatilag nem lehet, viszont a fogyasztás biztosan magasabb az autópályás-elkerülőutas verzióban, hisz a rövid útvonalon is szinte folyamatosan lehet haladni, de lassabban megyünk. Vagyis az autó valószínűleg eleve kevesebbet fogyaszt 100 kilométerre vetítve. De ha netán ugyanannyit is, akkor is a másfélszer hosszabb úton másfélszer annyi üzemanyag fogy. A 44-es út felé szinte csak akkor éri meg az elkerülőt használni, ha épp Kecskeméten csúcsforgalom van.
A kolosszális felfedezés mellett azért is megérte bemenni Kecskemétre, mert a bevezető úton láttam, hogy építik ám az északi elkerülő utat – ez számomra új infó volt. A NIF (Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő) Zrt. honlapja szerint 2015 őszén adják majd át, a hossza 10,3 km lesz – bár nem ott indul, ahol a régi és az új 5-ös találkozik – ez az elkerülőn menni nem lesz hosszabb, mint keresztülmenni a városon. Lesz vagy 3 híd és két aluljáró rajta, összesen úgy 13,5 milliárdért, de legalább lesz értelme használni.
Kecskemét után, a 44-es úton már nem spóroltam extra benzint, annyival mentem, amennyivel lehet, ahogy máskor is – persze ez is a GPS-szerinti 90 km/óra körüli sebességet jelentett. Vagyis amit megtakarítottam, az egyértelműen a pályán jött össze.
Volt még pár apró körülmény, ami valószínűleg kicsit torzítja az eredményt. Visszafelé nagyon erős, 60-80 km/órás szembeszelünk volt, ami rettentő sokat ront a légellenállás nagyságán.
Itt az számít, hogy a levegőhöz képest milyen az autó sebessége, és nem az, amit a GPS mutat. Vagyis ha 100-nál hatvanas szembeszélben megyek, az akkora légellenállást ad, mintha szélcsendben 160-nal döngetnék. És mivel négyzetes az összefüggés, ez azt jelenti, hogy a légellenállási erő ilyenkor nem az 1,6-szorosára, hanem 1,6 x 1,6, azaz bő 2,5-szörösére nő.
A másik probléma, amit utólag vettem észre, hogy a gumis 2,5-2,6 baros nyomással tette föl a téli gumikat, tehát elvileg emiatt az autó picivel kevesebbet is fogyaszthatott, mintha az előírt 2,4 és 2,3 baros nyomás lett volna beállítva. Mea culpa – tény, hogy életemben még csak egyszer fordult velem elő, hogy a gumis megnézte, mennyire kell felfújni az adott típushoz az abroncsokat.
Normál esetben, a megengedett (vagy a hatóság által még eltűrt sebességgel) a Budapest-Szarvas-Budapest viszonylatot 7,6-7,8 l/100 km átlaggal szoktam lenyomni. Az autónk egyébként egy 1,6 literes, benzines Toyota Avensis, még a régebbi, 4A-FE motorral, ami nem számít extrém takarékosnak sem, de nem is egy zabagép. A mostani, visszafogott menéssel ez az érték döbbenetesen lecsökkent. Amikor elosztottam a tankolt benzint a megtett (száz)kilométerek számával, 6,67 jött ki. Majdnem kiesett a kezemből a telefon, amivel kiszámoltam. Mi lett volna, ha hátszelem van?
Ha a teljes útra számoljuk, ami a helybéli futkározással együtt úgy 350 km volt, megspóroltam bő három liter benzint, azaz 1300-1400 forintot. És elvesztegettem vagy tíz percet.
Talán most mondhatnám, hogy hagyjuk a fenébe a hibrideket meg a dízeleket. Vagy hogy egy hosszú autópályán még többet lehet megtakarítani. Csakhogy ez a spórolási modell nem mindig működőképes. Elárulom miért: vannak hétköznapok is, amikor tele a pálya. Mondjuk az autópálya 2 x 2 sávos. Számoljunk: az egyik sávban mennek a kamionok. Többnyire. (Persze ugyanúgy előznek, mint amikor még ez nem volt tilos. Meg is mondtam, hogy ez lesz.)
Ott vannak még a 100-110 táján spóroló autósok, akik sokkal előttem kiszámolták már, amit én most. Ők néha megelőznék a kamionokat. És ott lennének a rendesen, 130-cal menő autósok, akiknek meg a 110-zel bóklászókból van elegük, de csak míg meg nem érkezik az aktuális X5-ös vaddisznó a seggükbe 160-nal.
Úgyhogy amikor rendes, hétköznapi forgalomban megyünk, mindenki fékezget meg gyorsítgat, és ezzel a lehető legrosszabb fogyasztást okozzák egymásnak. Sokkal jobb lenne, ha a belső sávban a személyautók egységesen 130 táján közlekednének, az út szélén meg mindenki más 90-nel, gyorsítgatások, előzgetések, fékezések nélkül.
De erre úgysem vagyunk képesek.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
