A gyalogos a közlekedés leggyengébb láncszeme. Az a kisebbik baj, hogy védőburok nélkül közlekedik, de halhatatlanként viselkedik. Szerencsére sikerült kertészeti megoldást találni a megrendszabályozásukra.
Mert a gyalogos megy, mint bolond borjú az anyjának. Ha látja a célt, az oda vezető egyenes mentén közlekedik. Igaz, a közlekedési infrastruktúrában próbálják korlátokkal, kerítéssel, szögesdróttal, zebrákkal, alul- és felüljárókkal valamilyen mederbe terelni az áramlásukat, de csak átmeneti sikerrel. Annak érdekében, hogy kicsi legyen az emberveszteség, közlekedési lámpákkal hangolják össze a közlekedésüket a keményebb és gyorsabb közlekedőkével, de ez csak ideig-óráig megoldás, a gyalogos át-fel-lemászik, és megy tovább.
Tudom, én is szoktam gyalogolni, olyankor az ember agya átvált gyalogos üzembe, és pont ugyanazt csinálja, amiért agyvérzést kap a kocsiban. Talán annyira nem gyalogolok durván, mint aki sosem vezetett kocsit, de alapvetően így működik a többség. Az M5-ös bevezető szakasza mellett azonban váratlanul ötletes megoldás fejlődött ki a gyalogosbűnözés ellen. A szép belvárosi parkjainkat leszámítva a kertészeti kérdéseket úgy oldják meg Budapesten, hogy elültetik a növényt (mivel a terveken szerepel, ki van számlázva, stb.), majd kiszárad.
Itt azonban a növényzet váratlan burjánzásnak indult, talán az elmúlt évek csapadékos időjárása a felelős, netán a chemtrail. Éppenséggel még a tábla teteje kilátszik, de az ember már nem. A biztonság kedvéért még oldalanként fél-fél métert be is lóg a sövény az útra, hogy a bátrabb nyaknyújtogatóknak se legyen esélye. Igaz, a növények sem terjeszkedhetnek a végtelenségig, a járművek lecsapkodják az űrszelvénybe lógó hajtásokat, így kialakulhat a növény- és járművilág között egyfajta egyensúly.
Itt egyébként lámpa védi a gyalogosokat, és meg kell állapítanom, hogy az emberek soha nem látott morális fejlődésen mennek keresztül: tiszteletben is tartják a piros jelzést. Mármint amikor már a járdaszigeten vannak. Odáig működik a piroson átszaladós módszer, mert szét tudnak nézni az átkozottak. Viszont középről már csak csak periszkóppal mer lelépni. Mi tehát a megoldás? Az összes lámpához embermagasságú, vagy nagyobb növényzetet kell növeszteni, nemcsak az elválasztó sávban, hanem az út szélén is – és rend lesz. Nehezebb kérdés, hogy mi van, ha sárgán villog a lámpa, ahogy szokott is néha.
Hasonló megoldásokat néha verejtékes munkával is kitermelnek a kertészeti vállalatok, például Pesterzsébeten rendszeresen ültettek valami lágy szárú növényből két méter magas sorfalat a kerékpárút mellé, szerencsére az idén már nem. Itt ugyan könnyebbség volt, hogy az úttesttől egy-másfél méteren ez ember már látta a bringást, más kérdés, hogy ez két tizedmásodpercnyi lehetőséget ad az autósnak, hogy észlelje, cselekedjen és megálljon.
Némileg gyorsabb, de az elején nagyobb beruházást igényel, amikor nem bízzuk a növényzetre a probléma megoldását. Alapvetően tilos lenne a zebra előtt 5 méteren belül megállni, de azt az esetet nem részletezi a KRESZ, hogy szabad-e ott parkolót létesíteni. Valószínűleg szabad, mert például az Árpád fejedelem útján létesítettek. Igaz, nem törvényszerű, hogy fog is ott parkolni bármilyen autó, de a III. kerület parkolási helyzete szerencsére garantálja ezt. Sőt, optimális esetben rögtön furgon áll a zebra tövénél, nehogy látszódjon és kilásson a gyalogos, ezzel máris vége az elbizakodott átkelési kísérleteknek. A helyzetet árnyalja, hogy ugyanitt kerékpárút is átszeli az utat. A nem észlelt bringások halálra gázolása teljesen jogszerű, mivel elsőbbséget kéne adniuk, nekik ott a macisajt-tábla. (Feltéve, hogy nem tolják a biciklit, mert akkor ugye máris gyalogosok.) A zabolátlan gyalogosok további módszerekkel is megregulázhatók, környezetbarát megoldásként tudnám említeni még a szelektív hulladékgyűjtő szigetek létesítését, közvetlenül a zebránál.
Valójában rettegek, ha ilyen helyeken megyek kocsival vagy motorral. Életem első autótörését is egy ilyen szituációnak köszönhettem, mentem vagy negyvennel, amikor kiszaladt elém két busz közül egy gyerek. Végül nem ütöttem el, de elkaptam egy fát. Ekkor megtanultam: a fatörzs határozott előnye, hogy nem hagy véres foltot, ellenben rohadt erős.
Bár roppant praktikus dolog elütni az amúgy vétkes gyalogost (akkor nem szalad el), nekem a rémálmaimban szokott előjönni ilyesmi. Valahogy nem tudnám díjazni egy ilyen szituációban azt sem, ha nem én vagyok a hibás. Mert elviccelődhetünk a sövénnyel, de valójában pont elég olyan hely van egy városban, ahol eredendően nehéz megoldani a gyalogosok láthatóságát. Legalább ott nem kéne megnehezíteni a dolgot, ahol nem muszáj.
