Rokiparkoló háztájiban
Ákos pályakezdő rendszergazda, a feleségem unokaöccse. Azért jött, hogy rendbe rakjon egy laptopot, melyen kicsit elkanászodott a Windows. Rendbe rakta, ivott egy kávét, és már ment is – az ötvenezer forintos csekkért.
Elfoglalt ugyanis egy mozgássérültparkolót. Ez már a második hozzám köthető eset volt. Néhány héttel korábban forgatni mentünk egy Opel útra, és operatőröm a ház előtt hagyta az autóját, amivel a felszerelést hozta, így Dániel ugyanazt a parkolót szopta be. Sem Ákos, sem Dániel nem az a dzsentroid fajta, Hajdú Péterrel sem járnak össze, sőt. Na már most ötvenezer forint eléggé túl van a fájdalomküszöbön, nem csak egy pályakezdő fizetés, de egy magyar átlagbér esetén is. Sőt, megkockáztatom, ötvenezer forint még talán Mészáros Lőrincnek is fáj egy kicsit. De mondom, nem Mészáros&Mészárosokról beszélek, és azt sem mondom, hogy aki ezt az összeget kitalálta, egy barom, de gondolkozhatott volna többet.
Lementem, nézegettem egy kicsit a szóban forgó rokiparkolót: rendesen ki van táblázva, bár közvetlenül egy fa lombja mellett, kicsi táblával, ami elsősorban azt jelzi, parkoló, és csak az apró betűs részben derül ki, hogy mozgássérülteknek. Simicska Lajos ennél sokkal kevesebbért nevezte gecinek Orbán Viktort: inkább csapda, mint tájékoztató tábla. Kérdeztem Ákost és Dánielt is, hogyan szopták be, hát nagyon egyszerű: parkolóhelyet keresve gurultak, néztek jobbra, néztek balra, gurultak, nézegettek, és egyszerre csak észrevették, hogy pont elmentek egy hely mellett. Tolatás, kész, szép az élet, a csapda szuperált.
Ha egy önkormányzat nem csapdázásra akarná használni a mozgássérültparkolókat, hanem rendeltetésszerűen, egyértelmű felfestéssel jelezné az útburkolaton is, ki parkolhat oda. Illetve a BKK csinálná a festést, de vadászok sem szoktak figyelmeztető lövést leadni a szarvasnak, az önkormányzatok is inkább kussolnak, hiszen amit csinálnak (kapzsi szemétkedés tényállása), az nincs a BTK-ban. Nyugdíjasokat kevésbé érint a parkolási mizéria, márpedig minden politikus-túlélőműsorban elmondják, a lényeg, hogy udvarolj a nyugdíjasoknak, a többi úgysem ér rá szavazni.
Mit tehet az ember? Jelzi az önkormányzatnál, hogy kissé, hogy is mondjam, szopatós a mozgássérült-parkolók jelzése? Ismerek olyat a telepen, aki szerint nem érdemes az önkormányzattal levelezgetni, inkább dudogni kell magunkban, maximum a Totalcarnak küldözgetni felháborító fotókat a mások béna parkolásairól.
Lehet, hogy igaza is van. Vagy fél éve kipróbáltam polgármesterem, Dr. Tóth József telefonos ügyfélszolgálatát, ahol az automata az adataim megadása után visszahívással kecsegtetett. Elvitték ugyanis a telepről a szelektív hulladékgyűjtőt, és annyit sem mondtak, hogy fapapucs. A helyét pedig befüvesítették, hogy lássék, komoly a szándék. Miután égen-földön kérdezősködtem, hova a bánatba vigyem ezen túl a vissza nem váltható üvegeket, rájöttem, a szolgálati út az lesz, hogy érdeklődök az önkormányzatnál. Néhány nap után arra gondoltam, míg a visszahívásom megtörténik, letesztelem a sikeres városvezető elektronikus fogadóóráját is, hátha: az ígéret szerint rögvest válaszolnak az emailemre.
Ami nem iparűzési adó beszedése, vagy gépjárműadó kivetése, nem mindig megy flottul mifelénk. Volt mondjuk egy rettenetes, a városrészhez méltatlan macskaköves utca, de nem csak úgy macskaköves, hanem hiányos macskaköves, a legrosszabb fajtából. Robogóval speciel a kertek alatt, némi járdázással szoktam megközelíteni a lakóhelyem, és időnként érdeklődtem a lakógyűlésen, nem tervezik-e megcsinálni a pár száz méteres szakaszt. Aki valamennyire tisztában volt az önkormányzat ügyeivel, elmagyarázta, hogy majd akkor csinálják meg az utat, ha a föld alá viszik a környék utolsó elektromos vezetékét. Aztán persze a jól értesült illető tévedett: az önkormányzati választások előtti héten mégis talált valaki a városházán egy kis aszfaltot, és fél napos munkával megcsinálták. És akkor jöjjön a megfejtés a kérdésre, hogy vajon mikor válaszoltak telefonos és emailes kérdésemre?
Soha. Legalábbis az utóbbi fél évben nem.
Sőt, jut eszembe, még a télen belelkesedtem, hogy milyen jó edzés is fát aprítani, és mekkora projekt lenne, ha Kőbájker az edzőtermében csinálna valami akciót, hogy az önkormányzat által kijelölt rászorulókhoz kivonulnának a gyúrós majmok (mi), hasogatnánk, és ami pénz ezáltal megspórolódik, azt meg elköltik valami másra. Na, azt is ott kúrhattam el, hogy nem mint újságíró/celeb jelentkeztem be, csak mint adófizető. Ne kérdezzék, visszahívtak-e, és hogy végül mennyi fát hasogattam, mert csak amennyihez anyósoméknál hozzájutottam. A sok gyúrós majom meg emelgette tovább a súlyokat, ahelyett, hogy jól bedurrantotta volna a bicepszét a friss levegőn.
Úgy értelmeztem tehát, hogy a polgármester az adófizetők közé dobta a gyeplőt. Boldoguljatok, csicskák! Illetve bár a lényeg ez, nyilván nem szó szerint gondolta így, hiszen kerületünkben sajnos nem Pumped Gabónak állítottak szobrot, hanem Horn Gyulának. Komolyan, egy szép parkban áll, a múltkor láttam, mikor gyalog mentem Mazda Mesterhez a Tehénért. Érdemesebb illető nem kötődött a 13. kerülethez, a bronznak meg valahogy jól áll Horn Gyula formája. Sok ember szerette, ügyesen adta el magát, úgy rohant vasfüggönyt szeletelni, hogy senki nem érte utol. Meg hát gondja volt a nyugdíjasokra, azóta is ingyen utaznak Malév-gépeken.
Vettem tehát a festékboltban 1700 forintért egy láthatósági sárga sprayt (Pinty Plus a neve), és megkértem a feleségem, sikerítsen egy mozgássérült sablont. Dolgozott vele egy órát, de egy régi hűtőskartonból egy filctoll és egy sniccer segítségével előállította. Miközben a helyszínre hurcolkodtam, arra gondoltam, milyen ironikus: ez a közterület-felügyelők által végzett egyetlen népszerű tevékenység, jól megkúrni a köcsögöt, aki elállta a rokiparkolót. Én meg itt elveszem a játékukat. Leraktam a sablont, elkezdtem fújni. Az arra sétálók helyeselve drukkoltak, még egy kisfiút is bűntársammá tettem: fújhatott egy kicsit, hadd érezze át, mi a rock and roll. Rinyálni az önkorminál? Haha! Ez itt nem buzizsúr, kérem szépen, az ilyen apróságokat intézzük már el magunk, nem igaz?
A Pinty Plus persze nem erre való, elég vékonyan fog, kicsit olyan vele útburkolati jelet készíteni, mint rostirónnal satírozni, de azért lassan betöltötte a sablont. A végére még maradt benne annyi, hogy fújtam egy kis keretet is a parkoló köré. Aztán szelfiztem a művemmel. Szar, oké, de mennyiből hozta volna ki ugyanezt az önkormányzat? Na ugye.
Ez bő három hónapja volt. A Pinty Plusról el kell mondanom, hogy bár szórófejét tekintve nem ideális, a matéria perfekt. Meghálálta a felület-előkészítést, vagyis hogy a helyen előzőleg összesöpörtem a szemetet, és a jel azóta is jól láthatóan ott van. Követőm is akadt: a szemközti rokiparkolóba is festett valaki egy jelet, igaz, szürkével, de örülni kell a polgári öntudat ébredezésének. Képzeljék, a minap a játszótéren odajött Józsi, a közös képviselő, és azt mondta, a szomszéd háztömbből szóltak neki, kérje már el tőlem a sablont, ők is festenének. Sajnálattal közöltem, hogy bár a feleségem szép munkát végzett, nem tartós fogyasztási cikkre szólt a megbízása, szét is esett a sablon, mire végeztem, de ha adnak egy hűtőskartont, szívesen vág nekik is egyet. A lázadás szelleme egyértelműen kijutott Pandora szelencéjéből.
Tudom, illetve sejtem, hogy alapvetően azért rossz dolgot csináltam. Nagy lyukat ütöttem a kerület költségvetésén, hiszen ha csak ezen a rövid szakaszon naponta egy-egy autót büntettek meg, abból már önmagában havi hárommillió forint jött be. Gondoltam is, hogy az éj leple alatt kéne spréznem, de úgy döntöttem, inkább civil ellenállásba' nyomom. Nyilvánvaló, hogy sértettem valami szabályt, törvényt, tököm tudja, mit, de az embernek néha a sarkára kell állnia, és gátat vetni a gusztustalan harácsolásnak. Ha lesújt rám a törvény erős karja, hát leülöm, amit rám mérnek. A közteresek legalább elkezdték a párhuzamosan parkoló autókat büntetgetni, amiért egyébként régóta könyörögtek már nekik a lakók, mert időnként elég nehéz közlekedni. És azóta mindig szabad mindkét rokkantparkoló.