Ha hülye vagy ma, hülye leszel holnap is, szól a régi mondás, ami kicsit áll a kultúra teljes vagy részleges hiányára is. Aki nem tud viselkedni, különböző jellemhibákat cipel, az nemcsak a közúton lesz sültparaszt, hanem a bevásárlócsarnokban és a fodrásznál is. Ezért aztán közlekedési kultúráról beszélni olyan, mint bevásárló-, vagy fodrászati kultúráról.
Nincs velünk magyarokkal baj, amíg az ember ki nem látogat egy nyugat-európai országba, és arcul nem csapja a felismerés, hogy nem kell megköszönni, hogy beengedett valaki az úton maga elé, mert ez természetes. Ez persze kicsit túlzás, ott is vannak helyi hülyék, sőt bevándorolt hülyék is, más kultúrkörökből, hogy így fogalmazzak.
Nem tudom, itthon ezt az önző általános viselkedést mi okozza, miért alakult ki, de tippem van. Itthon a normális értékek az élet más területein sem igazán működnek. Apaként akárhányszor mondom a gyerekeimnek, hogy tanuljanak, mindig eszembe jut, hogy nem ott élünk, ahol a tudás érték. Legalábbis olyan értelemben biztos nem, hogy majd ebből a tudásból jól megélnek. Ez a lehetőség tőlünk nyugatabbra fekszik. Itt, aki erőszakos, könyöklős és önző, valamint ügyesen tud adót csalni, az él meg jól. Mert itthon az adócsalás a legnagyobb bevételi forrás, vagy keresetkiegészítés, nem pedig a tudás által termelt érték, legyen az akármi.
Az önző és nyomulós hozzáállás kiegészül a hülyék magabiztosságával. Mert mi mindent jobban tudunk. Erre számos példát hozhatnék, mert akármerre nézek, ott egy példa. Mint amikor Efrájim Kishon humoreszkjében Fischbaumról, az adóellenőrről azt hiszik, hogy különleges érzéke van, mert akármelyik vállalkozáshoz megy, ott adócsalást talál.
Mindig önkiszolgáló, pénzbedobós autómosóba járok, mert szeretem. Nem csiszolja a fényezést, rejtett helyekről is kihozza a koszt. Általában ezer forintért váltok aprót, ez bőven elég. Én azt gondolom, ha nincs apróm, és be kell mennem a benzinkút shopjába váltani, nem foglalok el egy mosót, amíg a nagy seggemet becipelem a kasszához, mert ha jön valaki, akinek már húzza a zsebét az apró, kezdje csak mosni az autót. Ha majd aztán lesz nekem is pénzem, én is elkezdem.
Ön ezt normális viselkedésnek gondolja? Nem mindenki. Jön emberünk, elmegy a bójával lezárt egyik mosó mellett, befordul a második, utolsó mosóba. Akkor jövök én, már a zsebemben az apróval, de nem tudok beállni, csak mögé várakozóba. Normális esetben, - mert már többször volt ilyen - simán várok, mert a türelmetlenség is betegség. De most telnek az örökkévalóságnak tűnő percek, ember nem jön. Kezd a másik betegség, a kíváncsiság emészteni. Mi az ördögöt csinál bent? Eltévedt? Nem bírom ki, utánamegyek.
Nem hiszem el!
Kávézik és újságot olvas. Megengedek magamnak egy udvarias tegező stílust, mondom neki, bocsánat, de a mosóra várok. Erre ő, hogy nem vette észre, hogy a másik nem szabad. Hazudik, mert most honnan tudta meg? Ha pedig nem vette volna észre, akkor abba áll be, hiszen elment mellette, másrészről meg akkor normális, hogy elfoglal egy mosót kávézási céllal? Neki ez normális, ő úgy gondolja ez így tök rendben van.
Ha pedig a hozzá hasonló, saját érdekeit mindennél előbbre helyező ember elkezdi az autót mosni, abban sem lesz köszönet. Hosszasan keresgéli a pénzt, lassan szedi ki a gumiszőnyegeket, ő most ezt a mosást kifizette, kinyalhatja mindenki. Óriási, piros alapon fehér betűs táblára ki van írva, hogy motort mosni tilos, de ő elkezdi a motormosást is. Ne mondja hogy nem látta, mert akkora a tábla, hogy a gyengén látók ide járnak edzeni, inkább az van, hogy nem érdekli. Ahogy az sem érdekli, hogy hozott mosószerrel sem pacsmagolunk, főleg nem ott, bent az állásban komplettírozzuk a mosást küszöbtörléssel.
Gyanítom, azért nem lehet motort mosni és hozott sampont használni, mert az elfolyó vizet valahogy tisztítják vagy ülepítik, és nem jó, ha idegen anyag van benne. Nem tudom, de feltételezem: ha kiírták, nemcsak az anyagi haszonszerzés volt a cél, hanem egyéb ok. Ő nem feltételezi, neki az a fontos, hogy a motor tiszta legyen, minden más teljességgel lényegtelen.
Az ő világképében a Nap ő maga, minden egyéb pedig körülötte forgó, jelentéktelen kisbolygó. Aztán kinyitja a csomagtartót is, letörli a falcokat, én és mögöttem még két autós pedig végignézzük a kimért, pontos mozdulatait. Hosszan rázza, majd berakja a lemosott gumiszőnyegeket, végre beül, indít.
Az autó pedig nem indul.
Nyilván vizet kapott valami, hosszasan indítózik, már kezd az akksi belefáradni. A korábbi lajhártempó gyorsra vált, amikor szinte odafut hozzánk, hogy segítsünk betolni az autót. És mi segítünk, hiszen már annyira megkedveltük, szinte a barátunk lett. És nézzük a jó oldalát: nem baj, hogy vannak hülyék, egoisták, önzők, hiszen a futóversenyen is a lassúak miatt vagyunk mi gyorsak. A fájó csak az, hogy a jellemzően a lassúakat díjazzák.
