Ne alázd meg magad, csak átengedtelek a zebrán
Rájöttem, mit csinálok majd, ha az élet egy napon kirúgja alólam az önértékelésem: idegen emberek csodálatát vadászom, miközben átengedem őket a zebrákon. Nézem majd, ahogy zavartan hajbókolnak, gyorsan szedik a lábukat az autóm előtt. A bátrabbak oda is biccentenek majd, hogy érezzem, mekkora király vagyok.
Tényleg őrület, milyen kellemetlen helyzeteket képesek összealázkodni emberek egy olyan hétköznapi gyakorlatból, mint a zebrán átkelés. Mindennapos szitu: közeledek a gyalogos átkelőhöz, látom, állnak a szélén, hát megállok. Az ember járdán aztán meglepődik, hogy neki megállt a nagy autós, akire rá se néz, csak le a földre és olyan arccal rohan át előttem, mintha én lennék a környék rettegett uzsorása. Rohan(!) előttem, aki bent ül(!) egy temperált, eső/szél/minden-védett, körpanorámás fémdobozban. Előttem, aki annyit csinált, hogy megadta az elsőbbséget, azaz: nem szegte meg a KRESZ-t. Úristen, mekkora kegyet gyakoroltam! Térdeljetek a kilincs elé, nyújtom a pecsétgyűrűt.
Háromféle gyalogos lehet az emberből, ha zebrán sétál át. Van, aki tudja, hogy ott ő az első, így hát nem is csinál ügyet belőle, ha megállsz: átsétál előtted, mintha ott sem lennél. A szememben ők a felnőttek. Vannak aztán a kicsit már kellemetlen intők, biccentők, akiket nem fenyít be egy lefékezett autó látványa, de egy szolid gesztussal azért jelzik feléd a hálával teli elismerést – mintha most tudnák meg rólad, hogy minden évben rákkutatásra adod az egy százalékod. És vannak az önjelölt alásszolgák.
Tök komolyan, ha kicsit elbambulok és nagyobbat fékezek, még hálásabb a járda népe és nagyobb eséllyel osztják hódolatot. Leginkább az idősek, de elég nagy a szórás, kábé mindenkiből lehet a zebra kisembere harminc fölött. Az pedig aztán tényleg csak az én szubjektív megfigyelésem, hogy vidéken sokkal több az alázkodó gyalogos. Oké, Budapesten sok gyalogos átkelő eleve lámpás, de valahogy ott ritkábban hoznak zavarba vadidegennek azzal, hogy szemlesütve átrohannak, ha megállok nekik.
Nem tudom, miért jön elő sokakból ez a béna reflex. Már azért sem értem, mert minden autós gyalogos néha, ahogy a legtöbb gyalogos meg néha autós. Ez nem egy átjárhatatlan kasztrendszer, aztán mégis ott van sokakban valami mélyen, amiből következik, hogy ha lábbal érintik az utat, önként másodrendűvé lesznek. Abból meg jön a kellemetlen alázkodás ott, ahol amúgy pont, hogy az övék a pálya. Talán csak én várok sokat. Azt is az elmúlt tíz évben tanulta meg az ország, hogy a zebránál megállni a gyalogosnak simán kötelező, nem egy kedves gesztus. A következő tízben talán tudatosul majd ez a másik oldalon is.
Szóval, ha kisebbségi komplexussal élő szerencsétlen vagy, aki bár nagyon vágyja, nem kap alázatot a külvilágtól, tudok egy jó egósimogatót. Hajts el pár zebrához, ott biztosan lesz partnered a játékban.
