Ha van ember, akire nem igaz a mindenki pótolható tétel, az Winkler. Ebből az írásból persze nem fog más kiderülni, mint az, hogy mi sem tudunk semmit. Ennek az az oka, hogy mi sem tudunk többet a tényen kívül, hogy Winkler „A Totalcar Alapítója” Róbert, írói álnevén Kulcsár Szabolcs Attila felmondott. Azóta egyébként a Blikk kijavította, ahol tényleg így jelent meg a hír eredetileg. Winkli jön be még a szerkbe, például elviszi a pókot, meg gondolom pár rekvizitumot, amit húsz éven keresztül hurcolt irodáról irodára, köztük egy lábszár(?)csont műanyagból, a Szűz Mária elemes kivitele, továbbá egy Japánból hozott integető macska csillogó arany színben, és van egy Audi Q7 tükörborítás is valahol – csak hogy a legfontosabbakat említsem.
Most nem nekrológot szeretnék írni, mert nem meghalt, csak elment máshová, vagy nem is máshová, hiszen Winkler mindenhol máshol is volt, a mi szempontunkból kicsit mindegy is, neki mi következik. Ha jó, akkor mi is remekül fogunk szórakozni – ha meg nem... attól nem tartok. Ugyanis bármit csinál, szórakoztató, nem kell annak az autóról szólnia, amit így kívülről nézve már kicsit mintha unt is volna. De a tévedés jogát fenntartom, a tovább menő tévéműsor valószínűleg ad annyit az autós énjének, amennyi kell, tessék nézni.
Sajnos az olvasók, illetve a leendő volt olvasók és hallgatók szempontjából is az a szomorú helyzet, hogy olyan kolléga ment most el, aki az utóbbi időben viszonylag kevés produktumot termelt, tehát munkaszervezésileg nem fogunk belerokkanni. Ez a tartalom kicsit olyan volt, mint a szarvasgomba az ételekben: ez a nagyon kevés is kiemelte a TC-t a tömegkaja közül, de mi tagadás, nem mindenki szereti a szarvasgombát. És a szórakoztató faktort azok sem mindig élték át, akikről az írásai szóltak, említenék itt néhány PR-est, akik közül egy újabb versenyzőnek pont két hete írtam meg kedvesen, hogy bízza csak rám, ki írja a tesztet az autóikról.
A hasonló pillanatokból elég sok jutott nekem az elmúlt 7-8 évre – de hát ez a munkám. Az újságot az olvasóknak írjuk, nem a sajtósoknak. Egy kis műhelytitkot azért elárulok: hányszor előfordult már, hogy az X márkát a végletekig védő sajtós két munkahellyel odébb, némi alkohollal megtámogatva röhögve meséli, hogy már ott volt az ügyfél a kocsiért, ők meg a hátsó udvaron reszelték a váltót, hogy egyáltalán kapcsolni lehessen vele, olyan szar volt. De ha valaki ezt akkor megírta, jött a levél/telefon – nem baj ez, hisz ez a feladatuk. Nekünk meg az, hogy megírjuk, ha valami hulladék, és ez így lesz Winkler után is. A sajtós úgyis mindig azt mondja: „nem az a baj, hogy ekézitek az autót, hanem ahogy megírtátok”. Már megtanultam, hogy bárhogy írod meg, mindig pont úgy rossz, ahogy. Winkler ezen nem is törte a fejét, csak simán tett az egészre.
Én csak 12,5 éve dolgozom itt, így nem tudok az alapítás szent pillanatára visszaemlékezni, de szerintem kisebb volt a pátosz, mint most hisszük, hiszen Uj Péterék sem sejtették, hogy ez a dolog mennyire növi ki magát, csak kellett valaki, aki épp el tudja végezni a melót. Winkliről kiderült, hogy el tudja végezni, nem is akárhogy, de azért nem egyedül csinálta.
Amikor 2008 áprilisában betettem ide a lábamat, pont ugyanezeket a régenmindenjobbvolt kommenteket olvastam, csak nem a Facebookon, hanem a Belsőségen meg Az autós újságírás ámokfutóin. Pedig akkor még itt volt Winkler, de hát mi lesz Orosz Balázs (bocs, ez egy belterjes poén egy komment nyomán, amúgy Orosz Péter) nélkül? Vagy később Gyulavitéz, Bandi, Omm, Göbi nélkül? Ez van. Mindenkinek vannak imádói meg gyűlölői, időközben elment vagy húsz ember innen, de a TC csak fennmaradt valahogy. Nem lesz olyan, mint volt, de minden változik. Ha ez nem így lenne, akkor a BMW ma is az E30-ast gyártaná, a Merci az Állólámpát, satöbbi, satöbbi. Márpedig a változás jó.
Winklert már korábban is ismertem, mindenféle sajtóutakról, ő volt a mindig elkéső tévés, emiatt nálam sem volt népszerű, amúgy a napi munkában nem volt késős, tán megváltozott. Az egész írói álnév kérdéskörről sem tudtam egy Porsche-bemutatóig. Kimentem a reptérre, sehol senki, majd előkerült a Lufi-irodából Sándor, a PoHu sajtósa Winklerrel, és kézfogás közben csak annyit kérdezett kissé rezignáltan: ugye téged tényleg Papp Tibornak hívnak? Hát ja, az irodában elkavarodott az a post it, amire felírták Winkli igazi nevét, vehettek neki új jegyet.
Legközelebb Japánban találkoztunk komolyabban, ez már kicsit hosszabb együttlét volt, mert a Toyota körbehurcolt minket a nagoyai világkiállítástól a fejlesztőközpontokon és a Prius-gyáron keresztül egy csomó helyen. Winkli különös tehetséggel utánozta a japán tolmácsnő angolját, aki, mint minden angolul beszélő japán, r betűt kizárólag az l helyett tud kiejteni. Szóval amikor Dömsödi Gábor néhány tizedmásodpercre felhagyott a sztorizással a buszban, Winkler eleresztette japán-angolul, hogy „a császárnő egy Corollát vezet” (the empress drives a Corolla), összecsináltuk magunkat a röhögéstől. Winkler annyira rácsavarodott a japánoknál mindenhol bevetett, fenéköblítős vécédeszkák témájára, hogy vett is egyet itthonra. Talán nem véletlen, hogy az útról szóló cikk címe is az lett, hogy: A 130 millió illatos ánusz országa.
Amikor egy német cégtől ide kerültem, kicsit fura volt, hogy nem igazán németes munkamódszereket követ, elfelejtettünk elhozni pár tesztautót, meg elmenni egy-egy külföldi útra, a precizitás nem az ő világa. Keveset volt bent, nem mintha az újságcsinálók munkáját a bentlétben mérnék – és emlékszem, az akkori ügyvezetőt, Bende Tibit nagyon zavarta, hogy munkaidőben(!) elment fodrászhoz hajat sárgítani. Ellenben éjjel megszerkesztette a mások által késve leadott cikkeket, és amikor bent volt, akkor nagyon bent volt.
Az első közös melónk a legendás Flybo Total Electric kipróbálása volt, ha rosszkedved van, csak nézd meg ezt a videót. (Sajnos Vályi Pista a vágás után törölte az eredeti nyersanyagot, így nem tudtuk újrahúzni, amikor kiderült, hogy lesznek VGA-felbontásnál nagyobb monitorok is. De a vágás, zene, minden jó így is. Elvégre ez volt a hőskor.)
A Total Electric próbáján szeretett bele a Cougarba is, ami vagy tíz évre meghatározta Winkler autós életét, és bár szeretjük Csikósról felemlegetni, mekkorát szívott a Pontonnal, azért közben Winkler hol szép csendben, hol röhögve előadta a Cougar-kanosszát, ami egyébként minimum pariban volt Zsolt Mercedesével. Csak nem úgy tűnt.
Winklivel többnyire szórakoztató volt együtt dolgozni, lásd még Égéstér, a problémák gyors és egyszerű megoldása, PR-esek lepattintása, elmeháborodottak bevonzása; néha meg nem, de ez kivel nincs így? És igen, ingadozott a munkakedve, ami rányomta a bélyegét néha a melóra. Még a nagy, sokszemélyes összehasonlítókon is kicsit olyan volt, mintha egy másik világban lenne, de ettől még megszületett valami, amit jó volt olvasni (vagy bárhogy máshogy fogyasztani). És ez a lényeg, nem?
A főszerkesztőséget 2013-ban vettem át tőle, ő pedig egy szabadabb, vezető szerkesztői státuszt kapott. Ritkábban járt be, de írt, utazott és vitte az Égésteret, amúgy meg ezer dolgot csinált. Néha úgy tűnt, hogy jobban érdekli a TC, néha kevésbé, és most kiderült, hogy már semennyire.
Így utólag azt még elmondanám, hogy a csicskamédiás videója a szerkben eléggé kiverte a biztosítékot, mert azok, akik az utóbbi időben a munkát itt elvégezték, rohadtul belekerültek egy olyan kalapba, mintha itt a NER mondaná tollba a cikkeiket. És azért ne legyünk álszentek: itt korábban is olyan tulajdonosok voltak, akik alatt az ember pontosan ugyanazokat az urakat szolgálta, mint akiket most. Ez pont most lenne baj? Engem Spéder Zoltán sem hívott fel, hogy ne ekézzük már az „NKH”-t, Lézer Jánost vagy bárki mást, és ugyanez a helyzet Vaszily Miklóssal. De ha ez megtörténne, mi is átgondolnánk a dolgokat. Egyáltalán nem hiszek benne, hogy Winkli felmondása mögött ez van. Mindenesetre ha ez, akkor jobb lett volna már a videó publikálásakor felmondania, mert ahogy egyik kolléga mondta, Winkler ennél elegánsabban szokott f..fej lenni.
De ahogy már elszpojlereztem, nem tudjuk, mi van emögött és mi következik, szerintem valami olyan, amire senki sem számított. Oké, nem szerződik az Origóhoz, szerintem a Telex-444 vonal sem, hanem valami új dolog jön – de ez csak tipp, nincs mögötte valódi infó. Igen, volt aki tudta, hogy már el akar menni, de mit tegyünk? Ha eldöntötte, hadd menjen.
Az érdemeit ez nem kisebbíti, meg a baromságait sem. A pótlásán nem gondolkodunk, mert nem lehet úgy embert keresni, hogy zseniális, akár néha kicsit lusta újságírót keresünk, akinek bár olykor (még szerintem is) hülyeség a véleménye, és amiért kifelé, meg mindenféle irányokba tartani kell a hátamat, ám végső soron remek olvasmányok az írásai – amit mindenki elolvas, akkor is, ha utálja a szerzőt. És aki bármikor kihúzza száz önéletrajz közül az egyetlen Stump Bandiét, aki póketetés címén elárasztja tücskökkel a szerket és Angéla helyből ugrik fel az asztalra, amikor a csizmáját venné fel; akivel nem csak autókról lehet beszélgetni, sőt, főleg nem; aki a nulláról tanul meg egész jól fotózni; aki mindent tud a celebvilágról, a fura állatokról, a fociról, boxról, napszemüvegekről – de csak annyit, amennyi bárkit érdekel.
Ugye igazam van?
Egy dolog biztos, sörünk az lesz, annyi videóban hirdette meg, hogy a Lajos utcába kell küldeni a felajánlott mintákat, hogy pár évig még elleszünk. Csak nehogy meghirdesse A világ legrosszabb sörei címmel a következő monstre videófolyamot, mert akkor megszívtuk.
Winkli, sok sikert, szerintem még azoknak is hiányozni fogsz, akik nem annyira szerettek.
