Karotta vajban elkészítése, avagy öntöltő-e a hibrid

2021.06.16. 12:37
38 hozzászólás

„Az igazi írót felháborítja »az a példátlan henyeség, elképesztő gondatlanság, könnyelműség és felelőtlenség, amellyel - az újságírókon, sőt, írókon kezdve - mindazok bánnak a nyelvvel, akiket mesterségük vagy hivataluk közéleti szereplésre, a nyilvánosság előtti írásbeli vagy szóbeli gondolatközlésre jogosít fel. Ennek a tollforgató elitnek tulajdonítom, hogy a világnak alig van még egy olyan nemzete, amelynek értelmisége oly rosszul bírná, oly hibásan használná, oly erőtlenül forgatná a maga nyelvét, mint a magyar polgárság a miénket, megfertőzve mindazokat, akik vele érintkezésbe kerülnek, s megrontva a maga és más gondolkodását.«” /Déry Tibor/

A grammatikának ez a roncsolása igen sokrétű: germanizmusok alatt szenvedő szerkezet a magyar, a digitális gyarmatosítással érkező angol lájkok is horzsolják erősen, a tudomány, a vallás és a történelem nyugati lingua francájából érkező tudományoskodó terminusok pedig megsavanyítják az arra érzékeny olvasót - de mit van mit tenni, ha egyszer Quidquid latine dictum sit, altum videtur, latinul minden jobban (alaposabbnak, mélyebbnek) hangzik. Főleg annak lehet zavaró mindez, aki a magyar nyelv testén serkenő idegen pörsenéseken rugózik szüntelen, és/vagy nem képes elfogadni, hogy a nyelvtankönyvekbe foglalt szabályrendszer szférája fölött/alatt minden nyelv él, ennélfogva lassan dinamikus entitás, némi szabadságot meg kell neki engedni.

karotta vajban elkészítése.png

Hogy mindez hogyan jön a Toyota hibridjéhez, azt a belsős levelező listán, azon belül Karottán kell keresni - ő ebben a kontextusban voltaképp egy répa -, aki vitaindító villanypóstát indított ottan egy-két hete. Valami hasonlóra kérte a szerkesztőség tagjait, mint amin Déry lamentál: újságírói felelősségünk tudatában (ti. az olvasóinkért vállaltban), illetve szuverenitásunkat megőrizendő ne engedjük, hogy a nagyvállalati szóhasználat beszivárogjon az aktív szókészletünkbe, vagy ha mégis, legalább a cikkeinkben igyekezzünk mellőzni.

Hiszen az öntöltő hibrid (self-charging hybrid) szókapcsolat, amit a Toyota pár éve futtatott marketinghadjárata honosított meg itthon és külföldön egyaránt, a szerkesztőség egyik frakciójának olvasatában a fogyasztó megtévesztésére alkalmas hazugság; alantas, cinikus marketing-újbeszél; s e nyelvi rüh terjesztésében a figyelmetlen zsurnaliszta igazi szuperterjesztő lehet. A másik frakció nem ennyire harcias, köztük én is azt gondolom, hogy a hibrid rendszerek különbözősége miatt szükséges a distinkció, és miközben nem egy érvényes műszaki szakkifejezés, végül is nyelvtanilag védhető ez az öntöltőzés.

DSF7051

A hibrideknek három nagy fajtája ismeretes: a kiegészítő villanymotorral szerelt verziót itthon lágy, esetleg az angol mild fajtajelölővel szokás ellátni (alibihibrid?); a külső forrásból tölthetőt pedig, ami jobb esetben 50-100 kilométert is képes megtenni tisztán villannyal, jellemzően a szintén angol plug-inként, konyhanyelven konnektorosként szokás emlegetni. Hogy a szakszavainkat idegen nyelvekből emeljük át, egyáltalán nem új keletű: a műszaki kifejezéseink többsége a németből vagy német közvetítéssel jutott hozzánk (kurbli, kuplung, kombi, pumpa, rükverc, undzóvájter), és hogy ezt a forrást a 21. században az angol váltja fel, a lényegen aligha változtat.

Csakhogy a Karotta-kör öntöltő ellen hirdetett dzsihádja hangyányit más: minek nevezzük az eredeti hibridet? A normált. A fullt. Az öntöltőt, ami egyrészt a benzinmotorral, másrészt a lassítás során forgó generátorral és fékenergia-visszanyeréssel tölti az akkumulátort, de közben semmiképp sem perpetuum mobile, hisz mozgásba azért csak a benzinmotor hozza az autót. Sokan érvelnek amellett, hogy legyen egyszerűen hibrid, így, meztelenül, de ez rész-egész viszonyt jelölő metonímiát sejtethet, ami olyan, mintha azt mondanám a kínaiakra, hogy ők az ázsiaiak, a többiek meg japán ázsiaiak, indo-ázsiaiak, satöbbi: szaklapban nem szerencsés az efféle slendrián fogalmazás, de persze előfordul.

Hogy az öntöltővel tényleg van valami baj, azt onnan sejthetjük, hogy Norvégia bíróságon támadta meg a Toyotát/Lexust az ügyben. Szerintük az elnevezés és a kiegészítő reklámszöveg azt sugallja, hogy a márka hibridje ingyen, a semmiből termeli az áramot, holott üzemanyagot mindenképpen használ, hisz a fizikai törvényeken még egy Toyota Motor Korporésön (Ki az a Korporésön?) sem képes torzítani. A pert a norvégok meg is nyerték, és kötelezték az alperest, hogy többet ne használja a kifejezést, de persze használja. Közben a magvak is el lettek hintve: a médiában elburjánzott, és még a versenytársak hivatalos oldalain is fel-felbukkan az öntöltő hibrid, ami a Fordnál még rendben van, hisz ők a Toyota rendszerét licenszelik, de például a Renault is így említi a se nem lágy, se nem bedugós hibridjét a saját magyar oldalán.

Távol álljon tőlem, hogy nagyvállalatot védjek, de a Toyota/Lexus válasza nagyjából érthető, de legalábbis ravasz: „Valóban rendszeresen használjuk az „öntöltő” kifejezést a hibrid rendszerünk leírására. Ezt arra alapozzuk, hogy a vásárlónak soha nem kell [külön] tölteni az autóban lévő akkumulátort, mivel a töltés a használat során történik. Nem áll szándékunkban a vásárlók félrevezetése, épp ellenkezőleg: a cél, hogy tisztán elmagyarázzuk, miben különbözik a plug-in hibridtől.”

A nyelvromlást és a fogyasztók megtévesztését összemosni nyilván hiba, de ez az öntöltőzés bizonyos szempontból metszethalmaz: nagyon komoly súlya van annak, hogy mennyire engedjük külső ágenseknek meghatározni saját nyelvünket, hisz a nyelv tematizál, viselkedést formál, elég megnézni a kacsatalpú lipsizést, meg az O1G-zést. Igaz tehát, hogy az aktuálpolitika tere manapság vastagon be van kenve szarral, a vívott csaták tektonikája viszont lassú, törésvonalai hozzávetőleg változatlanok, csak épp az erőviszonyok borultak fel.

Az autós társadalom azért van legalább ekkora bajban, mert az elmúlt tizenpár év autóipara nem ilyen. Sőt, ha lehet, a mostaninál izgalmasabb időszaka soha nem volt még, az évszázados technika százalékos reszeléseit felváltotta egy csapongó, mindenütt lehetőséget kereső evolúciós sprint, ami óhatatlanul meg is osztja a nézőket/olvasókat/fogyasztókat: lettek progresszív villanyautósok, belátásra képes, mindenre nyitott centristák, no meg örök konzervatívok, akik mellett úgy elfúj a történelem kormos szele, hogy tincsük se libben.

Mindez azért fontos, mert egy ekkora káosz közepette tábortól függetlenül könnyű elveszni: az autóknak és a kötődő technológiáknak teljesen új nomenklatúrája (nevezéktana) és taxonómiája (rendszertana) van kialakulóban, és a média feladata, hogy fogja a szőlőszemű, csodálkozó kisember kezét, különben eltéved, rosszabb esetben megvezetik. Nekem ez akkor tűnt fel, amikor a hidrogénes, tüzelőanyagcellás Toyota Miraiban először ránéztem a műszeregységre, vagy amikor a villanyautók fogyasztási adatait kell kiírnom: 0,9 kg hidrogén/100 km; 22 kWh/100 km. Mi a jóistent jelent ez? Sok? Kevés? S lám, könnyen horgászik e zavarosban a sok lompos gyártó, ebben a tranziens, átmeneti időszakban könnyen dobálózhatik bármilyen számmal, bármilyen terminus technicus-szal, a többség úgysem fogja érteni.

De néha akad egy-egy ilyen döntetlen vita, szóval mi legyen? Maradhat öntöltő a hibrid? Vagy irtsuk ki a picsába?

Legyen...

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.