18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Ne bántsd az ünnepi sofőrt

2022.01.12. 14:13
79 hozzászólás

Karácsony reggel, ünnepi paplancsend. A borfoltos abroszon szikkadt zsömle, pástétomok és fóliasátras, neonízű paprika. Csak semmi nehéz étel, délben már a rokonoknál kell zabálni a töltött káposztát, meg a rántott pontyot, a vére még ott a csempén, a lefejezős videója meg Facebookon, sztoriba. Anya sürög, a gyerek kábán majszol, apa a vécécsésze fölött görnyedve okád. Gyomorkeserű lett az ünnep. Anya türtőzteti magát, pedig a kétségbeesés szélén áll: ilyen állapotban volánhoz nem engedi a férjet, nincs más választás, neki kell vezetni. Háromszor bukott forgalmi vizsgán, mire az oktató kiszúrta a csuromvíz kormánykereket - nem genetikailag szerencsétlen, csak kórosan izzad a tenyere stresszhelyzetben. Retteg a volánnál. A lakás és a gyerekorvos rendelője között még csak-csak elkacsáz, a komfortzónán kívül viszont, ismerős táblák, betanult kereszteződések és izommemória nélkül elveszett.

Kisközségben, falun kisebb a csend: csepeg a horganyzott eresz, borzas verebek csivitelnek, valahol meg egy ezres Swift bőg fel, mint a marhák. Luggalt, ünnepi mokaszinban tapossa a gázpedált egy nagypapa, túl nagy a holtjáték az agya és a lábfeje között, a fertőzés óta még a kuplung szagát sem érzi. A Suzuki és a nagypapa állapota is patika, csak máshogy. Szervó nélkül, kikopott vállízülettel a 800 – mamástul 900 – kilót sem könnyű elfordítani, a garázsból kiállva a lökhárító kis híján súrolja a kutyaólat. Tíz éve nem szabadna vezetnie, de vénemberekkel vitatkozni macera, a háziorvos inkább félrenéz és alápecsételi neki az alkalmasságit. A mama is megmondta, a násza is megmondta, meg a gyerekei is megmondták szép szóval, hogy ne, de bemattult foncsor az öreg, a rendszerváltás óta homályos, belátásra képtelen. A mama télikabátostul hajtogatja be magát az ülésre, térdét a kezével emeli át a küszöbön, lehet indulni. A kapu szűk, kiállás közben muszáj visszatolatni és rájavítani - a papa természetszerűleg istenfaszázza azt a marhát, aki odafúrta azt az oszlopot. Nyilván ő volt.

Némán suhan a plug-in Kuga, hálózatról felmelegítette az utasterét, a hangulat mégis hűvös. Már a városi kivezetőn feltartják a sort. Minek vettünk ilyen kurva nagy autót, megmondtam, hogy ez nagy nekem - a káromkodásra felpillant a gyerek a Galaxy Plusból, de az anyát ez most cseppet sem érdekli, a vezetés szélsőséges helyzet, simán megengedhet magának néhány stresszoldó bazdmegot. Egyelőre kitart, elég a vulgáris vérnyomáscsökkentő, de az sincs messze, hogy üvöltsön az idegbajtól és a ridiküljével kezdje püfölni a férjét. Aki persze fel sem fog az egészből semmit, épp élet-halál között lebeg, száraz szemgolyóin ragad a héj, a halántékát masszírozza, hogy lecsillapítson egy újabb tremort a torkában. Hatvanas táblánál 45-tel csorognak, egyenként húznak el mellettük a feltartott autósok. A neheztelés kölcsönös. Nézd a sok idiótát, mintha nem lenne tök mindegy az a negyed óra. Kása van és latyak, még a hókotró sem járt előttük, ösztönből még lejjebb lassít, mint a gnúcsorda a folyó előtt. Ismeretlen tartomány, krokodilokkal. Az sem segít sokat, hogy a műszerfal néha nulla fokot, néha egyet mutat, úgy érzi, bármelyik pillanatban megcsúszhat az autó.

Repetitív néptechno szól a járási rádióból, tekerd arrább, mondja az öreg. Évente kétszer hagyják el a kistérséget, egyszer karácsonykor, másszor meg húsvétkor. Az év maradékában legfeljebb a szőlőhöz járnak el, esetleg a szomszéd településen a marketbe - álom lesz egyszer a használtpiacon/örökségben ez a konzervált állapot, kár hogy csak egy Swift és nem egy 190-es Merci. Egyenesben nyolcvan. Kanyar előtt fék. Ha valaki előzni akar, dacból gáz. A négy évszakos Taurusok csigányi felületen tapadnak az útra, nem csúsznak sokkal kevésbé, mint a nyál. De az öreg szerint le van sózva, hallani a sercegésből, hogy frecsel az út. Még hogy ne vezessek. Hogyne tudnék vezetni, hatvan éve vezetek - és hogy nyomatékosítsa a mondandóját a mama felé, felemeli a mutatóujját – balesetmentesen. Hogy zsákfaluban, az mindegy. Hogy megyetáblánál megremeg a térde, az is. Az évtizedes magabiztosság szilárdítja mozdíthatatlan ponttá a Swiftet a forgalomban, ami mellett elfolyik a forgalom, döngetnek is fölöttük 110-150 tempomattal a két és fél tonnás SUV-k, de az öreg nem fél, köp a fiatalságra, siessenek csak, azt se tudják, hova.

A feleség eközben úgy érzi magát az autópályára érve, mint egy kígyóvállú húszéves a gyúróterem lengőajtajában: a sarokban megtorpan a zongorista keze, félbeszakad a ragtime, megáll a szájak előtt a proteines viszki és kibiztosítódnak a meleg Coltok. Meg fognak baszni. A közlekedés állandó résztvevői, a kamionos, az üzletkötő, a furgonos rögtön kiszúrja a friss húst, mint a mederben rejlő tuskót a horgász, és csak annyit mond, na nézd, egy ünnepi sofőr. Minek ül az ilyen autóba? A türelmetlenek villogtatnak is, az agresszívebbje dudál, rosszabb esetben letol az útról, mert a megengedett legnagyobb sebességnél lassabban haladni szerinte helytelen. Morálisan. Minimális az empátia az utakon, sokan zéró összegűnek vélik a játékot. Főleg az egy-két éves frissjogsisok, és azok, akik saját territóriumuknak vélik a közutat, és személyes akadályoztatásuknak mindenki más létét. Nyilván a mimózáknak jut ilyenkor a legtöbb vitriol.

Az időseknek, a gyakorlatlanoknak, a tapasztalatlanoknak és úgy általában a hétvégi illetve ünnepi sofőröknek. Esetleg az ateista villanyautósoknak és az agnosztikus hibrideseknek, akik perverz hatótávfétisük miatt képesek lassan menni. Nyilván nem bűn az, főleg ha cserébe legalább gesztusszinten elősegítik a saját megelőzésüket egy indexeléssel vagy egy lehúzódással (a mopedautó, na az bűn, őket közmegegyezés szerint utálja mindenki). Öregekhez látogatóba, orvoshoz muszájból, ballagásra, temetésre ritkán – autóba kényszerül ilyenkor az is, aki nem szívesen vezet.

Közös ebéd. Tizenegyre ér be a Suzuki, mama már kapja a Baileys-t, tudja, kávélikőr, maga ezt szereti, apuka, maga nem. Aztán fél egyre a feleség is megérkezik, megkönnyebbülve, savanyút sóhajtva zárja a Kugát: a támolygó férj és a gyerek is megvan, csak elkezdett káromkodni. A többi közlekedőtől függ, hogy mi jár a nő fejében: soha többé nem vezetek, vagy nem volt vészes. Gyorsan lekerül a kabát, a bakancs, a gyerekről a sál, de kávélikőrt köszönik szépen, egyikük sem kér.

Az ebéd már kész, lehet asztalhoz ülni, és neki lehet állni az illendő semmiségeknek, kezdve kötelezően az időjárással és a forgalommal. Felsorolás és egyetértő hümmögések: reggel csúszott, jég is lehetett, még ónos esőt is mondtak, lassan jöttünk. Ó? Aztán az út milyen volt, papa, sokan mennek? Sokan. Mióta karácsony van, legalább 2000 éve ennyien mennek. Pedig 500 forint a benzin, aztán siránkoznak, hogy nincs pénz. És villog a sok állat, így a nő, nem érdekli őket, hogy én az életemért küzdök. Az asztalnál mindenki bólogat, polgári, mélyről jövő a felháborodás. Kivéve a kopasz sógort. Szerinte aki ilyen beszari, az ne üljön autóba, adja vissza a jogosítványát. De vele nem kell foglalkozni, mert alkatilag dühös. Amúgy is az, de most különösen, mert lebuzizták a gyúróteremben a hibrid Porsche miatt, és még a seggébe is beletört valami tű.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.