Parkoló Parádé június 19-én: Csillogó veteránok

Érdekel
2022.01.19. 06:04

Felújított gyárépület mellett szoktam elsétálni munkába menet. A tetején Dunára néző loftok, stúdió-apartmanok, az aljában fitnesz-terem van, előtte az utcán meg G- és S-osztályos Mercedesek és egy 911-es Porsche szokott állni. Utóbbi 992-es, fekete, talán az alap Carrera, talán 4S, most nem esküdnék meg egyikre se. Ablaktörlő-lapátja alatt jellemzően ott zörög a piros csomag. Tulajdonosa kisétál, okostelefonján megnyitja a banki alkalmazást, bepötyögi a szükséges adatokat, az összegnél elmosolyodik, óránként keres ennyit. Jóváhagyja a tranzakciót, majd megy a dolgára. Talán megver valakit. A jövőben még ennyi gondja sem lesz, befotózza a QR-kódot, és már kész is: a bírság neki nem büntetés, hanem egy szolgáltatás esetleges ára.

A szituáció máshol ugyanez, csak a körülmények mások: a helyszín Kispest mosatlan köldöklyuka, az autó egy öreg, de tisztességes 206-os Peugeot, a tulajdonos pedig - a dramaturgia miatt - egy egyedülálló, közalkalmazott anyuka, legyen óvónő. Épp csak beugrott a boltba, nem vett parkolójegyet, mert hó vége van, pótlékra még nem jogosult, minden 200 forint számít. Visszaérve legalább egy percig áll az autója előtt, és némán nézi a mikuláscsomagot. Ugyanannak a 10-20 ezer forintnak itt egész más íze van, két napi meló után kap ennyi pénzt. Keserű.

Még mielőtt

A cikk egyszerű vitaindítónak van szánva, tehát nem törekszik a teljességre sem jogtörténetileg, sem máshogy. A turbójogászok ennek okán ott kötnek bele, ahol akarnak. Tegyék, szorgalmazom, legalább tanulunk belőle.

Nyilván demagóg a szélsőséges példa, fel is bugyog az emberben az igazságérzet. Nem is kell ehhez rosszul parkolni, lehet gyorshajtani (30-300 ezer forint), át lehet hajtani piroson (50 ezer forint), leállósávban is lehet haladni (100 ezer forint), egy sör a kocsmában 600 forint, a volán mögött minimum 15 ezer (a cikk írásának pillanatában hatályos szabálysértési pénzbírságok listáját itt találod). Egységesen, mindenkire, már amennyiben bírságról és nem pénzbüntetésről van szó, de erről később. Már a 18. század végén felismerték a magyar jogalkotók, hogy nincs ez így jól, az 1878-as Csemegi-kódexszel kapcsolatban is helytelennek tekintették, ha a büntetés mértéke csak a cselekmény súlyához igazodik, közben viszont figyelmen kívül hagyja az elkövető körülményeit.

10 forint egy napszámosra tul nagy, egy kisiparosra megfelelő, egy magasabb hivatalnokra kicsi, egy milliomosra nevetséges csekély összeg”, épp ezért „A bíró a pénzbüntetés kiszabása esetén köteles gondosan mérlegelni az elítélt személyi, családi viszonyait, vagyoni helyzetét, keresetét, foglalkozását. A pénzbüntetésre nézve tehát a bírói individualizálás az igazi és a végleges egyénítés.” Finkey Ferenc, a büntetőjog korai szaktekintélye úgy látta, a pénzbüntetésnél az „egyenlő kimérés” a legnagyobb igazságtalanságot hozza magával.

A pénzbüntetésről

Nyilván kevéssé befolyásolja a mai állapotokat, hogy mi volt érvényben 150 évvel ezelőtt (itt a jogtörténészek felsírnak), de annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a szankciók történetében (az erről szóló tanulmányért katt ide) azóta is folyamatosan létezik maga a pénzbüntetés. Bár a kódexben szerepel az, hogy a pénzbüntetés minden egyénre nézve külön állapítandó meg, ám amennyiben azt az elkövető jövedelme nem tette lehetővé, leülhette a büntetést, így a társadalmi igazságtalanság megmaradt: a gazdag fizetett, a szegény pedig ült. A kódex vonatkozó rendelkezéseit egy teljesen új jogszabály írta felül 1928-ban, amely szerint már a vagyoni helyzetet is figyelembe kellett vennie a bíróságnak, de közben azt is szem előtt tartották, hogy a pénzbüntetésnek alapvetően nem lehet célja az elkövető életének ellehetetlenítése: épp ellenkező hatást érne el azzal, hogy a kisemmizett egyén - és adott esetben a családja - további bűncselekményekre kényszerül.

A differenciálást és a megfelelő súlyú pénzbüntetések kiszabását elősegítő, “napra számított pénzbüntetés” meghonosításában Viski László nevét kell megemlíteni, aki elsőként javasolta hazai bevezetését - nem mellesleg pont a közlekedési bűncselekmények kapcsán. Ehhez német közvetítéssel a skandináv pénzbüntetési rendszer szolgált alapul, ami két tényezőt vesz figyelembe, a büntetés mértékét pedig ezek szorzata adja ki. A szorzó az elkövetett szabálysértés súlyossága, társadalomra való veszélyessége és egyéb súlyosbító illetve enyhítő körülmények alapján megállapított “napi tételszám”, a szorzandó pedig az elkövető vagyoni viszonyai alapján kiszámított összeg. Mindkét tételnek van minimuma és maximuma, a végletes példák így jönnek ki: ha a Peugeot-s anyuka vétsége ugyanolyan súlyú, mint a porschés vállalkozóé, akkor büntetésük napi tételszáma megegyezik, ám mivel anyagi helyzetük eltér, az anyuka büntetése kisebb lehet.

Sajnos azonban ez csak a büntetőjogi szankciókra érvényes, olyan, komolyabb esetekre, amelyek bíróságra, bírói mérlegelés alá kerülnek. A szabálysértési és közigazgatási bírságok viszont - amiket jellemzően kisebb kihágások után szabnak ki - általában jogszabályban rögzített mértékűek, objektívek. Ilyen a gyorshajtás, a tilosban parkolás, a piroson áthajtás, stb.

De tételezzük fel, hogy a Peugeot-s anyuka szomorúságában lepasszolja a gyereket a nagymamához, otthon meghallgat egy Eros Ramazzotti számot, közben lehajt néhány Sherryt. A porschés úriember eközben a haverokkal viszkizik centenként ezer forintért a Gozsduban. Hazafelé koccannak, mindkettejükkel szondát fújatnak a rendőrök, az ügy bíróságra kerül, de Kelet-Európa lévén végül így is ugyanannyit fognak fizetni: mindketten minimálbérre vannak bejelentve, de legalábbis ügyvédje tanácsára olyan alacsony keresetet mond be a bíróságon Richárd, amennyit nem szégyell. A rendszer egyik gyengeségét használja ki, amelyet már a múlt században is megtapasztaltak: a valódi anyagi háttér felderítése komoly terhet ró a nyomozó hatóságra és a bíróságokra is. A hivatalnokok mindmáig leterheltek - sőt -, nincs arra elég erőforrás, hogy mindenkit átvilágítsanak és bekérjék a jövedelmigazolásokat. Az sem segít persze, hogy a kultúránk sarokköve (esetleg történelmi ballaszt vagy sztyeppéről hozott DNS-szekvencia, kinek mi tetszik) az ügyeskedés.

Természetesen nem lehetetlen a rendszer működtetése, több nyugati és skandináv országban alkalmazzák a progresszív bírságolást. Finnország híresen szigorúan bánik a gazdagjaival: 2002-ben Anssi Vanjoki, akkori Nokia-vezér motorozott 75-tel egy 50-es zónában, 32 millió forintnyi eurójába (márkájába? a pénzüket is pont 2002-ben váltották) került; 2015-ben pedig egy másik üzletember, Reima Kuisla kapott 19 milliós csekket, miután 25 helyett 50-nel hajtott. Svájc még extrémebb bírságokkal él a köztudatban, náluk 25 km/h-s sebességtúllépés után alkalmazzák a jövedelem-arányosítást: egy svájci lakos 80 km/h helyett 136-tal futott bele a rendőrökbe Ferrari Testarossájával, és mivel vagyonát közel 23 millió dollárra becsülték, végül 91 millió forintnak megfelelő frankkal lett könnyebb. A külföldieket sem kímélik, egy svéd üzletembert még ennél is többre akartak bírságolni, miután a frissen vásárolt Mercedes SLS AMG-jét próbálgatta kitartóan Bern és Lausanne között. 290 km/h-ról ment a 200 milliós csekk, bár ezt az internet bugyrai szerint a bíróságon sikerült megtámadni. Ha kíváncsi vagy a világ összes gyorshajtási bírságára infografikástul, mindenestül, katt ide (kedvcsináló: Szíriában 31, Szudánban pedig 28 forint a büntetés).

Magyarországon aligha vezetnek be progresszív bírságolást: a nép igazságérzetén javítana ugyan, ha milliókkal megvágott újtőkésekről olvashatna az újságban, de a rendszer megvalósításához sem támogató környezet, sem jogalkotói szándék nem áll rendelkezésre. Rosszabb azonban, hogy számottevő gyakorlati haszna sem lenne, nem javítana sokat a baleseti statisztikákon: “a jogsértés megelőzésének leghatékonyabb eszköze nem a magas összegű bírsággal történő fenyegetés, hanem annak biztos tudata, hogy a jogsértést mindig szankció fogja követni.” A talpán álló magyar ember ezen a ponton felröhög:

Úgysem fogja.

Források:
Pápai-Tarr Ágnes: Büntetéskiszabás a gyakorlatban: Ittas vezetések szankciókiszabási gyakorlata egy aktakutatás eredményei alapján
A „Közigazgatási bírságok” vizsgálati tárgykörben a Kúrián felállított joggyakorlat-elemző csoport által készített Összefoglaló vélemény
Bíró Gyula - A magyar szabálysértési jog alakulása és fejlődési lehetőségei jogállami környezetben